A 70 éve elhunyt Radnóti Miklósra emlékezünk
Day 2,544, 02:43
•
Published in Hungary 
•
by
•
by GaMeBa
_uj_fekvo_lead.jpg)
Radnóti Miklós (1909—1944) műveivel és sorsával egyaránt a magyarság emlékezetébe véste nevét. 1944 november 9-én munkaszolgálatos rabként lelte halálát: a végső kimerültség állapotában végeztek vele őrei a Győr felől Nyugatra vezető úton, a Mosoni Dunától nem messze, Abda közelében.
Néhány versével emlékezünk a költőre halálának 70. évfordulóján.
NEM TUDHATOM
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
HETEDIK ECLOGA
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.
Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?
Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.
Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.
Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. július
ERŐLTETETT MENET
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
Bor, 1944. szeptember 15.
RAZGLEDNICÁK (4. részlet)
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
Szentkirályszabadja, 1944. október 31.
Facebook
Twitter
Discord
Comments
elsozni buzis
eh annyi baj legyen.
Tetszik!
Ment a vote és a sub.
"Zsidóságomat sohase tagadtam meg, 'zsidó felekezetű' vagyok ma is ..." - írta 1942-ben
s majd folytatta:
"de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának."
De méltatlan lenne ezen polemizálnunk, hisz a piarista papköltővel Sik Sándorral nagyon komoly barátságban volt , s hogy katolizált jelentős szerepe volt ennek a barátságnak.
Hogy ki okozta a halálát? Számomra megrenditő a végkifejlet:
A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni. Elküldték a beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – s egyetlen győri kórház se fogadta be.
Ezzel nem volt egyedül akkoriban Radnóti.
Rengetegen haltak meg a nagy háborúban és a második felvonásában is a hiányos, vagy nemlétező, nem elérhető orvosi ellátás miatt, vagy csak szimplán, mert legyilkolták őket katonaként vagy civilként.
Mindegyikre emlékezzünk, megkülönböztetés nélkül, mert nincs aljasabb dolog, mint áldozat és áldozat között különbséget tenni származás alapján.
nem sokat tudott költeni rövidke élete során.
Tény hogy éveinek száma nem túl magas volt, ámde rendkívül termékeny költő volt és számos műforditása is született. Magyar-francia szakos bölcsész lévén még afrikai gyerekdalokat mondókákat is fordított.
"Sort sor alá tapintva" írta verseit a haláltáborban.
Soha nem tört meg lelkileg.
Te már csak tudod ki mikor, miként "nem tört meg".
Ezt hogy érted?
Úgy értem, ahogy magyarul leírtam.
De elmagyarázom mesüge, hátha megérte😛
Semmit nem tudsz róla, sem másról, hogy mit tett, vagy mit nem, miként tört meg, vagy miként nem, amikor tízmilliók hullottak mint a legyek a világ jelentős részén.
Én sem tudok semmit, nem voltam ott és akik ott voltak már régen halottak, vagy már a nevükre sem emlékeznek.
Amit tudhatsz, tudhatok, az az a 75 év alatt már ezerszer átírt, átköltött PC cenzúrázott maszlag, amivel etetnek szakmányban a heti rendszerességű szeánszokon és amelyek vitatása börtönnel fenyegetett a "toleráns demokraták" részéről, ha a bosszú népe azt sértésnek gondolja.
Költészete értékén nem változtat.
"de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!"
Remélt az utolsó percig. Egészen addig, amíg Abdánál utolérte a végzet. Egészen addig ment, s hitt benne, hogy van miért mennie. Soha nem tört meg lelkileg.
Szeku: izlések és pofonok, de a kommentem nem erről szólt.
Ehedmény: gőzöd nincs semmiről sem. Már maga a tény, hogy kórházba vitték (bár ott nem tudtak rajta segíteni) is cáfol bármilyen aljas vádat a magyarok ellen.
Azt tudta, hogy nem fogja túlélni, erre utal az is hogy a tömegsir exhumálásakor a 12.holttestnél talált vérfoltos füzetecskére aminek alapján azonosították, azt írta rá, hogy juttassák el Magyarországra. Nagyon mély hit és hazaszeretet jellemezte. De azt hiszem az idézett versei is erről tanuskodnak.