61. cikk: Egy miniszterjelölt bejelentkezik

Day 2,327, 20:44 Published in Hungary Hungary by Schelling




A minap Dark Ogsa kiadta a szociális minisztérium cikluszáró cikkét, ami egyben az ő miniszteri búcsúcikke is volt. Az ekként sajnálatosan megürült helyre – éppen Ogsa ösztönzésére – be szeretném nyújtani a jelentkezésemet. Jelen viszonyok közt nem tudva, kinek az elnökségével alakul majd új kabinet ötödikén, ajánlom magam minden elnökjelölt figyelmébe.

(Update: időközben több elnökjelölttel felvettük a kapcsolatot. Jemby maga keresett meg, és örömmel fogadtam el ajánlatát. Beszélgetést folytattunk Phoenix oktatási miniszterrel, és arra jutottunk, Habarka esetleges győzelme esetén az összevonandó szocmin-oktmin élére ő kerülne, személyemet pedig helyetteseként látná szívesen. Szempy, Chaplain Grimaldus és Morden tervezett kabinetjeivel még folynak a tárgyalások a szocmin április havi sorsáról. Amennyiben személyem ellen nem emelnek kifogást, szívesen maradnék a minisztériumban jelenlegi beosztásomban.)

Elsősorban a minisztériumi tervekről szeretnék írni, hiszen mégsem a személyem az igazán fontos. Tisztában vagyok vele, hogy nem szokványos az efféle jelentkező cikk, de nem szeretnék zsákbamacskát árulni sem az elnökjelölteknek, sem polgártársaimnak.

A, Személyes vonatkozásban

I. Rövid szakmai életrajz

Négy évem alatt kormányzati tisztséget korábban nem viseltem. Kisebb háttérmunkákat végeztem csupán, két egyetemi előadás megtartásában vállaltam részt (I., II.). A 2014 januári kormányváltás után felkérést kaptam egy minisztériumi állásra. A Pinkontommal való régi keletű ismeretségem és mély barátságom okán őt kérdeztem, csatlakozhatnék-e a stábjához, ő pedig elfogadta jelentkezésemet.

Pinki sajnálatosan lemondott még a hónap folyamán. A helyére került Dark Ogsa bizalmat előlegezve nekem, megtartott.

Ogsával és Mallyxszal együtt igyekeztünk ellátni a szoc. min. feladatait február és március folyamán. Amennyire meg tudom ítélni, Ogsa nagy elánnal látta el miniszteri feladatkörét. A Szociális Közlöny sűrűn, akár hetente kétszer is cikkel jelentkezett. Az edzőterem-fejlesztéshez nyújtott állami támogatást a szociális minisztérium intézte, előzetes felmérés alapján. Továbbá a január 15-én indult harci csomag program is Ogsa idején, és leginkább neki köszönhetően futott fel. A mostani, 5 darab Q7 tankos csomag népszerűségnek örvend.

Sok ismerősre, és több barátra tettem szert eddigi minisztériumi munkám során. Szeretek másoknak segíteni, és ennek szocminbeli módja igen közel áll hozzám. (^__^)

II. Személyes tervek, ambíciók

A csekély tapasztalatom ellenére szívesen vállalnám áprilisra a szociális minisztérium vezetését. A csapat jelenlegi tagjainak támogató bizalmát is élvezem.

Nem tagadom, április folyamán legalább 18-ig viszonylag kevés szabad időre számíthatok a hétköznapokon. Ebből a kényszerből kiindulva egy erősen csapatmunkára támaszkodó, minimumprogramot vállaló, személyem számára tapasztalatszerző haszonnal bíró hónapot képzelek el megbízatásom esetére.

Más körülmények között jelenlegi feladatkörömet továbbra is vinném, beosztotti szolgálataimat felajánlhatom a leendő miniszternek.


B, A minisztériumról

I. A szociális minisztérium definíciója, és az ebből levezett általánosabb céljaink

A szociális minisztérium az e-magyar állam újraelosztó funkcióját látja el. Az adóbevételekből beszedett összegeket úgy csoportosítja újra, hogy abból mindenek előtt azok részesüljenek, akik leginkább rászorulnak. És lévén a legnagyobb adóbevételek a legtehetősebbektől (legnagyobb vállalattulajdonosoktól) érkeznek, az újraelosztásnak ez az elve mérsékli a társadalmi különbségeket – elsősorban a katonai teljesítményben való különbséget (vagy legalábbis esélyegyenlőtlenséget), és ezen keresztül másokat is.

Jelen gazdasági feltételek mellett az önellátás jellemző, így élelemhiány ritkán fordul elő. Kulcskérdés viszont (a fegyverhasználók körében) a magas szintű fegyverekhez való hozzáférés. Ami nem csupán szociális kérdés, de a hazai közösség katonai potenciáljával is összefüggésben áll. Erre tekintettel a szocmin és a HM közötti kooperáció indokolt. A gazdasági környezet változása miatt azonban ma már nem teheti meg az állam, hogy általános osztást tartson, számolatlanul juttasson fegyvert mindenkinek. Sajnos, kénytelen a támogatandók körét limitálni, feltételekhez kötni.

A leginkább támogatandók körének kijelölése fontos elméleti kérdés: életkor, mérhető tapasztalat, rang vagy erő szerint differenciáljunk? A HM korábban az erő álláspontjára helyezkedett. Katonai szempontból a tankok "tápolásával" talán többet is érünk rövid távon. Azonban az a mód, ahogyan kisebb játékostársainkkal bánunk, ahogyan ösztönözzük és segítjük őket, döntő szempont a játékban marasztalásuk tekintetében. Hosszú távon pedig ezeknek a kicsiknek a tömege ütőerőben is meghaladja a tankokét – a szociális igazságosság szempontja mellett ez a racionális érv szól még az újraelosztás mellett. A szocmin ezért – jobb módszer híján – XP alapján tesz különbséget. A mostani gyakorlatban 40. szintig tudunk támogatást nyújtani. (20. szint alatt csupán biztonsági megfontolásokból nem: a pár órás, legfeljebb napos játékidő, amit a 20. szint eléréséhez rá szükséges fordítani, fékszűrőként szolgál. Másrészt csak az "adult citizen" küldetés teljesítésével lehetséges a donate funkció használata.)

Az erőforrások bővülésének feltételével fokozni lehet az újraelosztás mértékét, amivel lehetőség nyílik a támogatási szinthatár emelése. Azonos erőforrások mellett a jelentkezők számának bővülésével viszont szűkíteni lennénk kénytelenek, illetve más feltételeket is szabni (pl. életkort, vagy napi aktivitás igazolását). Ennek a két szempontnak (erőforrások és igénylők száma) a figyelembe vételével érdemes az optimumra törekedni, és bizonyos időközönként (legfeljebb kéthetente egyszer) igazítani a szinthatárt. Avagy finomabban differenciálni a támogatásra jogosultak körét, a bővítést célul tűzve.

Jelenleg ennél tágasabb lehetőségeket csak a gazdasági modul radikális reformja nyithatna meg.


II. Minimumvállalás

Április folyamán a szocmin kipróbált, időtálló struktúráit és jól működő programjait szeretnénk továbbra is fenntartani. Úgy a harci csomagot, mind az edzőteremfejlesztést, és a heti legalább egyszeri cikkezést. Az utóbbi két-három hónap költségvetési keretét egyáltalán nem akarjuk túllépni, viszont a bevonható anyagi erőforrásokat lehetőség szerint nagyobb hatékonysággal szeretnénk felhasználni. Konkrétabban szólva, megkísérelnénk olcsóbb fegyverekhez juttatni a minisztériumot, mégpedig közbeszerzési pályázat révén.

A szociális minisztérium csapata minimum kettő, optimálisan három taggal tud működni.

A minisztérium teljes munkájáért az anyagi felelősséget miniszterként magamra vállalnám, magánvagyonom terhére is.

III. Maximumprogram (avagy álmok)

Segítő szándékunknak csak a költségvetési keret és az IRL szabadidőnk szabhat határt. 🙂

Szeretném, ha nagyobb interakciót folytatnánk. Fontosnak tartom mind a többi minisztériummal (elsősorban elnöki stáb, oktmin, HM) való együttműködést, mind a játékostársakkal való kommunikációt. A szocmin illetékességébe tartozó programok kialakításakor tekintetbe akarom venni az igénylők visszajelzéseit, lehetőség szerint javaslatait. Az anyagi segítségnyújtás mellett szeretném, ha azokat a feladatokat, nem anyagi jellegű segítségnyújtást is vállalná a szocmin, amelyek kívül esnek az oktatásügy körén. Ehhez sokat látott, és kivételes empátiával bíró társakra lenne szükség a minisztériumban.

Szeretném a cikkezést fellendíteni. Rögzíteni a heti kétszeri kiadást. Hétfőn szokványos cikket adnánk ki, az aktuális programok meghirdetésével, az elmúlt hét összegzésével. Csütörtökön este pedig a hétvégére szánva egy játékos, például kvízfeladványt tartalmazó cikket szánok.

A programkínálatot bővíteni szeretném. Az igények szerint lehetne külön kisebb vagy nagyobb fegyvercsomag, olyan is, amiben van élelem, és olyan is, amiben nincs.

Figyelmedet köszönve és maradva tisztelettel:
C. Schelling
munkatárs, szociális minisztérium