6. fejezet- Vissza a frontra, újabb sérülés

Day 2,292, 01:15 • Published in Hungary Hungary • by harangozo
1915. február 5-én Zomborba érkezem s rögtön a be is osztanak, saját kérésemre és már 8-án be is vagoníroznak.
A Kárpátokba megyünk s Nagykemencén gyakorlatozunk, szokunk a rettentő hideghez, majd az utakat takarítjuk. Végre, 21-én megérkezik az ezred.
Február 22-én Szinára megy az ezred egyik része, mink Czirókabélára, majd Lopienkára megyünk. A kegyetlen hidegben a szabad ég alatt sátrakban tanyázunk. Rengeteg a fagyott végtagú baka és a vérhas is pusztít.

Március 2.-án a III-IV. Zászlóalj leváltja a 36-ik Landwer ezredet. Az állások szétlőtt állapotban vannak. Egész nap ágyútűzben javítjuk az állásokat. Pótlást, élelmet csak éjjel lehet behozni. Két nap múlva leváltanak bennünket, az I-II zászlóalj. Lopienkára megyünk tartalékba.

1915. március 8-9. Húsz fokos hidegben általános támadás Radziejow ellen. A magas hóban a lövészállásokon keresztül nehezen vergődünk. Az ellenségtől kb. 20 lépésre megállunk, nem bírunk előre menni. Az oroszok pokoli módon tüzelnek, hull a golyó, mint a záporeső. Veszélyes a helyzetünk, de kitartunk, 9-én a város északi végétől nyugatra lévő támaszpontot elfoglaljuk. Itt láttam elesni Wessely kapitányt és Schmidt hadapródjelöltet.
Március 11. A 71-esek leváltanak bennünket és Jablonkiba megyünk. Másnap az ezred leváltja a 69-eseket. Mink a III. zászlóalj tartalékában maradunk, valóságos hóvihar dühöng. A 29-ik hadosztálynál álló Piseki cseh ezred mind a 10 százada megadta magát. Az ezredparancsnokságon az ezredzenekar és egy utászosztag maradt belőlük, az ezerötszáz lépésnyi frontszakaszon. Persze az orosz támad, tartalék ellentámadás. Visszaverjük őket, kitöltjük a tűzvonalat.

Március 15. Létszám-kiegészítés, Pravdic főhadnagy jött egy kis századdal. Március 24. Napiparancsban közlik, hogy Prezemysl vár 21-én elesett, az oroszok elfoglalták, nem sikerült a felmentése. Március 24-28. Állandó orosz támadás, pokoli ágyútűz, egyik támadást a másik után verjük vissza. Később sikerült nekik az állásainkat áttörni, a Zebrák nyergére vonulunk vissza. Holtakban, sebesültekben és eltűntekben 396 embert veszít a zászlóalj. Tovább vonulunk vissza, 28-án jön a VIII. menetzászlóalj, az oroszok állandóan támadnak, ismét áttörik a frontot, segítséget sehonnan nem kapunk, iszonyú veszteségeink mellett tovább vonulunk vissza. Veszteségeink oly iszonyúak, hogy az ezredet kb. 1000 emberből álló zászlóaljjá vonják össze, a tisztek átkozzák a II. hadtestparancsnokságot.
A 32-ik hadosztály parancsnoka, Willerding tábornok a hadosztály törzsével a rajvonalban vezeti az ellentámadásokat, no meg is ritkult a törzs tiszti állománya. Ezek a tisztek mesélték a mi tisztjeinknek, hogy Przemysl felmentésére indított offenzívakor Tertyánszky lovassági tábornok jelentette a II. hadtestparancsnokságnak, hogy nem lehet előre menni. Amennyiben az időjárás a kutyánál is kutyább és az emberek az időjárás mostohasága miatt úgy hullnak, mint a legyek. A II. hadsereg parancsnokság azonban ragaszkodott a további támadásokhoz. Most annak a levét isszuk.
Április 16-án megérkezett a IX-ik menetzászlóalj, ebből alakul a II. zászlóalj. A régi harcosok közül nagyon sokat beosztanak a harcra nem edzett csapatok közé.
Április 18-án felváltjuk a 85-ösöket. Bandat József őrnagy átveszi az ezredparancsnokságot. Az oroszok szakadatlanul lövik az állásainkat. Honnan a mennykőből van nekik annyi ágyúgolyójuk? Nagyon fáradtak vagyunk, alig vonszoljuk magunkat.
Április 30-án Pfalz Rudolf megint átveszi az ezredparancsnokságot, Bandat major parancsnoksága alatt egy különítmény megy Cirokfaluba a X-ik Marchbattalon kiképzésre. A régen kint lévő és gyengélkedő emberek közül válogatják ki őket, én is bekerültem.
Május 7. A Gorlice-i áttörés után az oroszok megkezdték a visszavonulásukat. Az ezred súlyos harc közben átlépte a San folyót, amiért hadosztályparancsnoki dicséretet kapott. Mink a X-es menetzászlóaljjal Fenyvesvölgy, Hajasd, Uzsok, Hawkowce, Sazanka, Jablonki vonalon lassan követjük az ezredet.
Május 25. Glöckner Károly ezredes átveszi az ezredparancsnokságot.
Május 26-án Mády tata /Őrnagy, rettentően szerettük/ parancsnoksága alatt bevonulunk az ezredhez. Az 5-ik századhoz kerülök, szakaszparancsnokom Kell Vilmos kadet. Az ezred már 17-e óta Krukienice mellett nehéz tűzben van s az egyik támadást a másik után próbálja végrehajtani, de a szibériai lövész ezredet nem lehet kidobni az állásaiból. Fene jó katonák, darabonként kell őket agyonverni. Június 3-ig egy lépést sem tudunk előre menni. Hajnali 3 órakor ismét rohamot vezényelnek. Megyünk előre, mint az ördögök, mert éreztük, hogy csak a gyorsasággal lehet az életünket menteni. Iszonyú ágyútűzben úgy hullnak az emberek, mint ősszel a legyek. Az orosz állások előtt 20-50 lépésre megállunk, nagyon kevesen maradtunk, nem mehetünk előre. Kezdjük beásni magunkat. Kb. 400 halott bajtársunk rothadó holtteste között, nagyon rossz levegőnk van. Kell kadettel előre kúszunk és jobb levegőn ássuk be magunkat. Egy gránát Kell kadetre rászakítja a kiásott fedezéket. Kiásom a fejét, majd egészen kiásom, nincs semmi baja. Még le sem vertük magunkról a port, egy újabb gránát engem temet el, most Kell kadet adja vissza a kölcsönt a kiásásban, nincs semmi bajom, nevetünk, örülünk a szerencsének. Jobbra-balra ameddig csak távcsővel el lehet látni, látjuk az egész frontot. Mindenhol rohanó ordító emberek, sebesültek jajgatása, haldoklók halálhörgése, ágyúk százai, géppuskák, gyalogsági fegyverek ezrei és ezrei dörögnek, ontják a halált. Egy gépfegyver fészek előtt vagyunk, a háti bőröndöket úgy nyírja le a fekvő emberekről, mintha lefűrészelnék. Sem ételt, sem lőszert nem lehet behozni, a sebesülteket sátorlapra fektetve, hason csúszva vonszoljuk hátra, ami pokoli kínt okoz nekik. Egyik strumot a másik után próbáljuk, hason csúszva, ásva iparkodunk borzalmas helyzetünket elhagyni és az oroszt az állásból kidobni. Nem bírjuk. Hatodikán egy bolond muszka oldalba dobott egy kézigránáttal, a bal oldalamat és a karomat éri, s a bal csillagot is leszakítja a nyakamról.
Hajnalig fekszem a drótakadály tetején, nagyon sok vért veszítettem, habos vér jön a számon, orromon.
Végre Offner egészségügyi önkéntes szakaszvezető rám talál s el zeltlapoztat a régi állásba, ahol elájultam, csak délután jöttem magamhoz. A sebesült segélyhelyen feküdtem egy hordágyon. Később láttam Kell kadet legényét Bisztriczki Menyhértet, ki elmondta, hogy gazdája is itt fekszik.
Estefelé azután a hadosztály nagy sebesült szállító kocsijára tettek és elvittek Turkára. Idáig járt a vonat! Nagy keservesen egy muníciót szállító vonatra raktak vagy 2000-red magammal. Minden ápoló személyzet nélkül elindítottak Magyarország felé. Nem panaszként mondom, hiszen annyi volt a sebesült, hogy a kimerült személyzetből négyen is alig tudtak egy hordágyat arrébb vinni. A vonatban ismét elveszítettem az eszméletem, s csak 36 óra múlva, nagymihályi vasútállomáson tértem magamhoz.
Végre Losoncban ágyba és műtőasztalra kerülök 10-én. Rögtön megoperálnak, sebeimet összevarrják s utána fölséges Atya Úristen! ágyba kerülök, ahol 48 órát aludtam egyhuzamban. Hetekig élet-halál között fekszem, de lassan felgyógyulok.
Ekkor látogatott meg az én aranyos kis sógornőm, a testvérbátyám felesége, öt hónapos kisfiával együtt. Jaj, de nagyon örültem nekik. Lábra állásom után Salgótarjánba vittek egy lábadozó kórházba, ahol isteni jó dolgunk volt.

Innen vonultam be a káderhez Zomborba, ahol önként jelentkeztem a XIV. Marschba.