Join the new world

Tiszteletem Polgártársak!

5 perc kultúra című rovatomban ma a magyar irodalomé lesz a főszerep. Igyekszem nem irodalomkönyv jellegűre készíteni a cikket, de a politikai korrektség miatt lehet, hogy ez nem fog összejönni 🙂

Jelentem a vers elolvasása nélkül, a cikk belefér az 5 percbe, és még értelmezni is van idő a dolgokat! Lecsekkoltam 😉


Kiegészítés: 1990-ben posztumusz Kossuth díjat kapott!



Márai Sándor magyar író 1900-ban született Kassán, és 1989-ben halt meg Amerikában, San Diegoban. Véleményem szerint a 20. század egyik legnagyobb magyar írója volt, aki az osztályrészéül kapott polgári eszméket úgy tudta papírra vetni mint senki más, köszönhetően a neveltetésének és a családi hagyományoknak.

Egy polgár vallomásai című könyvében emígyen írta:

,, …a család a szász választófejedelem szolgálatában állott s az állami pénzverdében dolgoztak. […] Apai dédanyám Országh-lány volt, s a család évszázadokon át magyar családokkal házasodott. Mind hivatalnokok voltak, jogászok, köztisztviselők, katonatisztek. "

Gyermekkorát Kassán töltötte, majd 1919. után családja biztonságosabbnak látta, ha külföldön tanul, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Lipcse után először Frankfurt am Mainba, majd Berlinbe költözött. Tehetségét már ekkor sokan felismerték, ezért több német és magyar lapba is elkezdet írni. Ezekben az években lett az íróból igazi világpolgár. Sokat utazott, olvasott, és igyekezett a világ minden dolgáról tájékozódni, ezzel is szélesítve irodalmi látókörét.

1923. áprilisában házasságot kötött a zsidó származású Matzner Ilonával (Lola), akit már a '20-as évek elejétől ismert. Kapcsolatuk a végsőkig kitartott (1986-ban halt meg Lola), annak ellenére is, hogy életük telis-tele volt megpróbáltatásokkal.

1923.-ban egy három hetes kirándulást terveztek Párizsba feleségével, ami végül 6 évre sikeredett, így csak 1928.-ban költöztek haza Budapestre.

1928. és 1948. között teljesedett ki Magyarországi karrierje. Több neves magyar újságba is írt cikkeket, felolvasásokat tartott a rádióban, és a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé is beválasztották.
Annak ellenére, hogy életében az egységes Európa megteremtését szerette volna elérni, mégis nagy örömmel fogadta 1938. őszén az első bécsi döntést, mely értelmében a felvidék egy részét visszacsatolták Magyarországhoz (szülővárosát Kassát is!).
Az óriási örömöt óriási tragédia követte: 1939. február 28-án fia született, Kristóf Géza Gábor, aki néhány héttel születése után meghalt vérzékenységben. Halála Márait mélyen megviselte, állítólag hónapokig meg sem szólalt a tragédia után. Később az Egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni.

1945-ben a második világháború után, még hisz az ország függetlenségében és szabadságában, azonban az általa vizionált születendő jövőképpel nem tudott azonosulni (bolsevizmus).

Első naplójában a következőket írta:
„Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy Budapest, s a városok pusztulnak, s az ország nemzeti léte kérdéses, ha az oroszok nem megegyezéses alapon érkeznek, hanem a fegyver jogán, mint győztesek egy hadszíntérre…”
„…elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.” (itt valószínűleg a zsidósággal történt tragédiára gondolhatott, mert habár feleségét nem vesztette el, de annak édesapját nem sikerült megmenteniük a gettóból)

1948-ban végül a Márai család elhagyja az országot és Olaszországban telepednek le.(Ekkor már 1947-ben örökbefogadott fiukkal együtt)

Ezután élete hátralévő részében felváltva éltek Itáliában és az USA-ban
1948-1952 Olaszország
1952-1967 Amerika
1967-1979 Olaszország
1980-1989 Amerika
(Akit érdekel, hogy ezekben az országokban mi történt vele, az a googlebe bepötyögve a nevét olvashat róla, itt most igyekszem betartani az 5 perces olvasási kritériumot, ezért nem részletezek.)

Összefoglalva élete emigrációban töltött éveit, sehol sem érezte igazán otthon magát Magyarországot leszámítva, erről több könyvében is írt, és én személy szerint kifejezetten sajnálom, hogy nem élhette meg a rendszerváltást.
Mindig magyar nyelven írt, sosem tagadta meg a hazáját, és azt is megtiltotta végrendeletében, hogy műveit addig kiadják itthon, amíg nincsenek szabad választások!
1956-ban beszélt a Szabad Európa Rádióban, és segítséget kért a Nyugattól az ország számára. Ekkor személyesen is Münchenbe utazott a dolgok előmozdítása érdekében, de sajnos mire a gépe november 7.-én földet ért Münchenben, már nem volt mit tenni.

1985-től sorozatos családi tragédiák érték: elvesztette Kató húgát, majd Gábor öccsét, felesége ekkor már vak volt, az író ápolta.
Lola 1986. január 4-én halt meg. Az asszonyt elhamvasztották, és hamvait az óceánba szórták.

1987-ben már szinte remete módjára, magányossága és előrehaladott rákbetegsége miatt mély depresszióban élt, melyet tovább tetézett fia, János halála is.

1988-ban többen is megkeresték Magyarországról, hogy költözzön haza, de ekkor egészségügyi állapota miatt erre már nem volt lehetőség.

1989. január 15-én kézírással írta meg utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.”

Életének saját kezűleg vetett véget 1989. február 21.-én pisztolylövéssel. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Ami pedig különösen szomorú számomra, hogy 3 leány unokája Lisa, Sarah és Jennifer Márai, a mai napig az Egyesült Államokban élnek, és mivel unokáit nem tanították meg magyarul, soha nem tudták megérteni nagyapjuk életművét.

A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb műve:
Egy polgár vallomásai
A gyertyák csonkig égnek !
A garrenek műve (5 könyv)
Szinbád hazamegy
A kassai polgárok
Füves könyv


Végezetül pedig kedvenc versem a írótól:


Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal

New York, 1956.