2. fejezet: Tűzkeresztség

Day 754, 11:16 • Published in Hungary Hungary • by Lezuzius


2009. augusztus 5. eRep idő 630-ik napja

Egy pont villogva közeledett a Doppler-radar képernyőjének középpontjához.
–Becsapódás! –üvöltötte el magát N1tr0gen. Nem mintha a löveg személyzetének túl sok lehetősége lett volna félreugrani az ellenséges aknagránát elől. Csak behúzták a nyakukat és reménykedtek, hogy nem kapja őket telibe a lövedék. Egyszer csak hatalmas dörrenés mellett kettétört a löveget körbevevő fenyőfák közül az egyik, tűlevél- és szilánkesőt zúdítva a környékre. Ezek viszont ártalmatlanul pattogtak le a jármű páncélzatáról. A fatörzs nagyot puffant a talajon. A löveg legénysége kifújta a visszatartott levegőt, ezt megúszták…
–Nem tudom, ki volt az a taktikai zseni, aki kitalálta, hogy a tüzérszázadot egy tajgabeli fenyőerdő közepére kell betelepíteni. –Dünnyögte Divix bosszúsan, miközben a parancsnoki sátor taktikai számítógépén nézte a térképet. –Én meg hittem a parancsnokság és a felderítés embereinek, hogy mi az erdőben rejtve leszünk, viszont innen könnyen tűz alá vehetjük a kijelölt célpontokat. Erre fel meg mi nem kapunk koordinátákat, minket meg vígan megdobálnak minden vacakkal… Elakadtunk, nem tudunk a célunk fele tovább vonulni az ismeretlen nagyságú ellenállás miatt.
–A sors vagy összejátszik ellenünk, vagy valaki nagyon tud a túloldalon. –vetette közbe Admiralis­– A legújabb felderítési jelentések szerint egy jelentős viharzóna alakult ki felettünk, olyan vastag felhőtakaróval, hogy sem a légi, sem a műholdas megfigyelés nem tud használható koordinátákat biztosítani a számunkra. Állítólag az usákok kísérleteznek valami időjárást befolyásoló módszerrel. Lehet, hogy most ez a főpróba.
–Részemről teljesen mindegy mi az oka, de ez a helyzet tarthatatlan, valahogy ki kell törnünk. –vette vissza a szót Divix– Az a feladatunk, hogy áttörjük a Midland-Orillia erődített vonalat, így a tankok és a gyalogság előtt szabad út nyílna Toronto felé. Ehelyett itt rostokolunk ennek a hogyishívják?... Algonquin Tartományi Parknak a szélén és valami kisebb csapatocska feltartóztat minket az információ hiánya és a rossz tervezés miatt.
Loxa mindeddig némán üldögélt a székén, a gondolataiba merülve. Hirtelen megszólalt: –Ha külső forrásból nem kapunk információt a minket tűz alá vevő csapat hollétéről, akkor szerezzük be magunk.
–Hogy gondoltad? –kérdezte a százados. –Ha nekiindulunk a lövegekkel, az elég feltűnő…
–Valóban. Viszont egy lopakodó gyalogosokból álló kis csapat megpróbálhatná felderíteni a beásott ellenséges egységeket. A lövedékeikből tudjuk, hogy nem gépesített osztagról van szó. Ha megtudjuk, pontosan hol tartózkodnak, a lövegeink olyan össztüzet zúdítanak rájuk, hogy csak darált hús marad a helyükön. Ezen kívül a sikeres akció nagyban növelné a század harci szellemét is.
–Nem rossz. És kik lennének a csapat tagjai?
–Ha már az én ötletem volt, akkor én mindenképpen. Rajtam kívül meg néhány önkéntes.

A csapat néhány lelkes tagból össze is verbuválódott. Loxa mellé beállt két őrmester is, Necksprain és Lezuzius. DDenes is otthagyta a lövegparancsnoki posztját, hogy csatlakozzon az akcióhoz. Emellett néhány lelkes közlegény dúsította fel a csoportot: Ardóczi Lajos honvéd Lezuzius járművéből, Kolláth Ferenc honvéd notinlisttől, Kis Aladár honvéd Negritistől és egy felcser, Mélylaki Ernő, aki Thertyrrus, a század orvosának keze alatt dolgozik. Az esemény ünnepélyességét az időnként becsapódó ellenséges aknagránátok robbanásai fokozták.
–Fiúk, –kezdte Loxa az eligazítást a csapatnak– itt és most felderítés a feladatunk, lehetőség szerint minél kisebb feltűnéssel. Legfontosabb képességeink a rejtőzködés és az éles szem kell, hogy legyenek. Itt hagyjuk lövegeinket és gyalogosan vágunk az erdőnek. Ugyan nem kaptunk komoly felderítői kiképzést, de szerencsére vannak eszközeink, amivel megoldhatjuk ezt a feladatot. Standard felszerelésünk a gyakorlóruha fölé vehető terepszínű golyóálló mellény és kevlar-betétes rohamsisak, amiket használni fogunk. A feltűnés kerülése érdekében álcázó festékkel maszatoljuk be az arcunkat, kezünket. Olyanok leszünk, mint egy Rambo-film szereplői!
Azt tudjuk, hogy az ellenséges egység innét körülbelül 5 km-re, délnyugatra áshatta be magát. A nálunk levő GPS-térképen kell megjelölnünk azt a területet, ahonnan lőnek ránk. A cél megjelölése után lesz egy pár percünk, hogy elmenjünk a területről, utána a század meg fogja szórni a területet. Szórványos ellenállásra számítanunk kell, mert nyilván nekik is lehettek kint felderítőik, így azonosítottak be minket. Kérdés?
–Kézi nehézfegyvert vihetünk? –kérdezte Necksprain, a század egyik erősembere.
–Ha nem akadályoz a mozgásban, igen. –válaszolt a hadnagy mosolyogva, hiszen tudta, hogy Necksprain könnyedén hordozza a géppuskát és a hasonló eszközöket.
Így aztán Necksprain egy rakétavetővel, Lezuzius meg egy gyalogsági géppuskával egészítette ki a felszerelését. Mindenki más szabvány gépkarabélyt, néhány kézigránátot, kést és menetfelszerelést vett magához.
Miután mindenki elkészült az álcázással is, nekivágtak az erdőnek. A nyári tajga nem éppen az a tipikus üdülőhely, ahova az ember nagyon vágyik. Az erdő talaja cuppogott a sártól, ahogy lépdeltek, a katonák nyomában egész rovarrajok repültek döngicsélve. Két-három kilométer után már elég kellemetlen
–Utálom a szúnyogokat! –morgott Kolláth Feri– Ezek szerintem hivatásszerűen kínoznak engem…
–Maradj már csendben, –szűrte a fogai közt Necksprain– a felderítés a feladatunk, nem az, hogy céltáblát csináljunk magunkból.

Mintha csak a szavait akarnák bizonyítani, a közeli fák közül fegyverropogás hallatszott. A sorozat Kolláth mellébe vágódott, aki hanyatt esett, de a golyóálló mellény kitartott. Volt a közelben egy kidőlt óriásfenyő, a törzse mögé futva keresett fedezéket a süvítő lövedékek elől az osztag. Mindenki előkapta a fegyvereit és viszonozták a tüzet. A magyarok golyói leginkább a fenyők kérgét szántották fel, amik mögül a kanadaiak rájuk lőttek. Patthelyzet alakult ki. A GÁT-osokat a tűz a fatörzs mögé szögezte, a kanadaiak pedig nem jöttek elő a fák fedezékéből. Ardóczi honvéd megoldásként leakasztott az övéről egy repeszgránátot, és feltérdelt, hogy a fák közé hajítsa. Ebben a pillanatban tompa puffanás közepette lehanyatlott a talajra. A fegyverropogás közepette szinte fel sem tűnt az esemény, csak Lezuzius nézett egy másodperccel később oda, hogy mi van az emberével és meglátta a földön heverő testet, mellette a kibiztosított gránátot.
–A rohadt életbe! –kiáltott fel, és a gránát után nyúlt, majd a fatörzs takarásában maradva az ellenség körülbelüli irányába hajította. A gránát még a levegőben felrobbant, a repeszek megszórták a környező fákat, de ennél komolyabb hatást nem értek el. Lezuzius behúzta a holttestet maga mellé. Ahogy ránéztek a többiek is, látták, hogy egy csinos lyuk tátong a kevlar-sisak közepén, hátul meg folyik a fejéből a vöröses lé egy nagyobb lyukon keresztül.
–Csessze meg, ez a fiú ágyútöltőnek jelentkezett, nem ágyútölteléknek! –dühöngött tovább Lezuzius–Miért is neki kellett jelentkeznie a feladatra…
–Nem tehetünk semmit, uram, azonnal meghalt –közölte Mélylaki Ernő, az egészségügyis. –Legalább nem szenvedett. Kolláthnak jelentős zúzódása van a mellkasán, ahol a mellény felfogta a golyót, de nem életveszélyes.
–Folytassátok a tüzelést a fák irányába! Ne hagyjátok közel jönni őket! Kitalálunk valami megoldást erre a kutyaszorítóra. –parancsolta Loxa. A lövés nyomait vizsgálva kijelentette:
–Van egy mesterlövészük valahol messzebb. Nagyon kínos a helyzet. Addig nem tudunk kitörni, amíg a célkeresztjében vagyunk. Ha meg így marad minden, rövid időn belül kifogyunk a lőszerből. Nekünk meg nincsenek ilyen precíziós fegyvereink...
–Van infravörös üzemmódja a távcsövünknek és a rakétavető célzóberendezésével is lehet infraképet kérni. Azzal talán kiszúrhatjuk, hol a lesipuskás. –közölte DDenes.
–Akkor nézzünk körül!
–Addig én meg felállítom a géppuskát itt a törzs takarásában, úgyis azt akartam. Aztán majd egy lélektani pillanatban feléjük fordítom. –közölte Lezuzius.

–Milyen jó, hogy az üvegszálas technikának köszönhetően a távcső periszkóppá is alakítható! – mondta Loxa és kidugta a távcsövet a fatörzs fölé, majd végigpásztázott a terepen. A közeli fák között álló katonák sárgás-piros színben kirajzolódtak, de másnak nyoma sem volt.
–Na?
–Sajnos nem látszik, szerintem túl messze van, hogy érzékelni lehessen a hőkisugárzását. Ismét zsákutca…
–Ha lövésre tudjuk bírni, akkor a torkolattűz hője elárulhatja a helyét. Az elég nagy hőmérséklet, hogy idáig is ellátsszon. –vélte DDenes. –Majd egy karabélyra felteszünk egy rohamsisakot és kidugjuk, mintha kinézne valaki. Azért van egy probléma. Szép és jó, ha tudjuk, hol van a mesterlövész, de hogy fogjuk semlegesíteni?
–Hát így! –vigyorodott el Necksprain, és megpaskolta a rakétavetőt.
–Ezzel akarsz kilőni egy embert? Nem túlzás ez egy kicsit?
–Szerintem megér ennyit, hogy kikerüljünk ebből a csávából. A műszakis srácoknak meg sikerült egy spéci gyalogság elleni rakétát szerezniük, ami meghatározott távolság után robban, és repeszekkel borítja el a levegőből a környéket. Azt hiszem ez nekünk most pont ideális.
Necksprain szépen be is töltötte a lövedéket a rakétavetőbe, majd csatlakozott a periszkópos klubhoz Loxa és Lezuzius mellé, aki meg időközben állványra rakta a géppuskát. DDenes elvette a megboldogult Ardóczi honvéd gépkarabélyát és ráhelyezte a sisakját a tusra. A többiek pedig folyamatosan tűz alatt tartották a környéket.
–Akkor háromra majd emeld fel a sisakot! –mondta Loxa– Egy, kettő, hááá-rom!
DDenes gyorsan kitolta a törzs fölé a sisakot, egy másodpercre rá pedig egy puffanás kíséretében ki is repült a kezéből az alkalmi madárijesztő.
–Az anyja mindenit! Ez jól elzsibbasztotta a karomat! Remélem láttátok a nyomorultat.
–Láttuk. A távcső tanúsága szerint 325 méterre innét egy fán kuporog a lövészünk. –válaszolt Loxa.
–Akkor állítsd be a távot Necksprain, én meg a géppuskával megszórom a környékét, hogy addig se rád figyeljen, amíg lősz.
–Oké-zsoké! –mondta Necksprain és pötyögött valamit a rakétavetőn. –Kész is! –Ezzel a vállára vette a kilövő szerkezetet.
–Lássuk a medvét!

Lezuzius hirtelen rárakta a törzsre a géppuskát és a mesterlövész irányába tüzelve golyóival szaggatta a lombkoronát. Necksprain feltérdelt és a távcsőn látott helyre célozva kilőtte a rakétát. Az lángcsíkot húzva maga után másfél másodperc múlva felrobbant és milliónyi forró repesszel árasztotta el a környéket.
–Viszlát, sasszem! –kiáltott fel Necksprain.
Ezzel egy időben a géppuska is a közeli fák felé fordult, ahol a többi kanadai tartózkodott. Néhányan bedobtak pár gránátot is a fák közé Ezek után már nem került sok időbe felmorzsolni az ellenállást, a mesterlövész támogatása nélkül nagyon leromlott a harci teljesítményük. Három túlélő a kanadai csapatból megadta magát. A 106-os számú, Algonquin Ranger osztag lefegyverzett tagjait kihallgatták, majd a sérült Kolláth honvéd felügyeletére bízták.

–Mindenesetre azt hiszem, ezzel a közjátékkal lőttek az észrevétlenségünknek, most már tudják, hogy valaki jön. –mondta Loxa– szerencsére nem kell túlságosan a közelükbe mennünk, elég lesz, ha a térképen bejelöljük a célterületet. Haladjunk tovább!
Valóban így lehetett, mert a távolban a robbanások száma megszaporodott. Mintha éreznék, hogy veszélyben vannak és próbálnak a lehető legnagyobb kárt okozni, amíg csak tehetik.
Miközben mentek a beásott egység felé, elérték azt a fát, ahol a mesterlövész vert tanyát. A holtteste a fa alatt hevert, rengeteg helyen égett meg és szakadt fel a teste a repeszözönnek köszönhetően. A puskája viszonylag épen maradt, azt Necksprain felkapta harci trófeának.

Eközben a GÁT harci állásainál fokozott intenzitással kezdtek potyogni az aknavetők lövedékei. Mindenki futva keresett menedéket a lövegek páncélburka alatt. Ám így sem volt mindenki elég szerencsés. Egy páncéltörő gránát Kismolnar lövegének burkolatán gellert kapva ártalmatlanul lepattant a gépről. Ám pár perccel később egy másik lövedék szerencsés szögben találta el Shockfox lövegét. Ez sem lett volna végzetes, ha nem épp a lőszertároló rekesznél találja el a járművet. A becsapódást követően berobbant a muníció. Először úgy tűnt, mintha lufiként felfúvódna a löveg, ám a merev páncélzat nem bírta sokáig a nyomást és szanaszét repült. Jó 15 méteres sugárban csaptak fel a lángok és dőltek a fák. Öröm az ürömben, hogy az egységek elég szórtan helyezkedtek el, így Shockfoxék tragédiája nem rántott másokat is a halálba.

Divix beleszólt az rádióba, Loxáék csapatának hullámhosszán: –Siessetek, az ég szerelmére! Intenzív tűz alá vettek minket. Mi történt?
–Előretolt egységbe botlottunk, időbe tellett, amíg felmorzsoltuk az ellenállást. Ennek a zaja eljuthatott a beásott csapatokig, akik nyilván rákapcsoltak, tudván hogy közel a baj. Igyekszünk, ahogy tudunk!
–Veszteség?
–Ardóczi halott, Kolláth megsérült, de nem súlyosan ő őrzi a hadifoglyokat és Ardóczi holttestét.
–Legyetek óvatosak!

További fél óra erőltetett tempójú gyaloglással a fák között elérték azt a helyet, ahonnan jó rálátásuk volt a rögtönzött sáncok mögé beásott katonákra és aknavetőikre. Láthatóan Néhányan itt maradtak, hogy feltartsák a tüzéreket, amíg a többi társuk el tudja hagyni a terepet és újra tud szerveződni.
–Rendben, a GPS-térképen bejelölöm a területet, ahol az aknavetősök vannak, meg még egy kicsit tovább délnyugati irányba, amerre valószínűleg menekültek. Nem volna jó, ha kínos meglepetésben részesülnénk megint. –mondta Loxa a rádióba. –Rendben, célterület kijelölve. Tíz percet kérünk a visszavonulásra!
–Vettem, tíz perc múlva össztűz a kijelölt területen. Siessetek vissza!
–Teljesítettük a feladatot, nincs több dolgunk itt. Induljunk a táborba!
Ezzel megfordultak és bevetették magukat az erdőbe, vissza a csetepaté helyszínére, hogy magukkal vigyék a bajtársuk holttestét és csatlakozzanak a többiekhez.

A GÁT-os lövegek eközben a megadott irányba és a távolságnak megfelelő szögbe álltak és várták, mikor jön el az idejük. Az ágyútöltők gyalogság elleni lövedékeket helyeztek a csövekbe. A tíz perc türelmi idő lejárta előtt Divix még egyszer beleszólt a rádióba: –Eléggé eltávolodtatok már, hogy a szórás se érhessen el titeket, Loxa?
–Igen, biztonságos távolságban vagyunk már, kezdhetitek a tüzelést.
–Rendben. Admiralis, add ki a tűzparancsot az embereknek.
–Igenis! Figyelem, parancsra össztűz a megadott területre! Három, kettő, egy, TŰZ! Szóljanak az ágyúk!
A lövegek egymás után dördültek el. Iszonyatos hangerejük felverte az erdőt és könnyedén elnyomta a hozzájuk képest dünnyögésnek tűnő aknagránát-robbanások hangját. Minden löveg 3-4 alkalommal lőtt.

A felderítők visszaútjuk alatt hallották, amint előttük megszólalnak az ágyúk, majd azt, amikor mögöttük felrobbannak a lövedékek.
–A mieink végre munkához láttak… –szólalt meg Kis honvéd. Ezúttal senki sem szólt, hogy csendben kéne maradni.

–Tüzet szüntess!
Az eddigi dörejeket felváltotta a csend. Sem az ágyúk, sem az aknavetők nem törték meg. Másfél óra múlva megérkezett a felderítőcsapat. Maguk előtt vezették a foglyaikat. A társaságot hangos éljenzés fogadta. Amikor viszont az egészségügyi sátor elé letették Ardóczi Lajos holttestét, néma tiszteletadással adóztak annak, aki meghozta a legvégső áldozatot a sikerért.

A tüzérek szempontjából a hadjárat gördülékenyen folytatódott. A helyi ellenállás felszámolásával felvonulhattak az első kijelölt területükre, az Algonquin Tartományi Park délnyugati részén, ahonnan tűz alá vették a Lake of Bays melletti erődített állásokat. Innen gyalogsági támogatás mellett továbbhaladva elérték fő céljukat Gravenhurst-ön túl, ahonnan fel kellett nyitniuk a Midland-Orillia erődítést, amely a Gregorian-öböltől a Simcoe tóig húzódva akadályozta meg a szárazföldi csapatok támadását észak felől Toronto ellen. Néhány órányi kegyetlen bombázással jókora szakaszon megsemmisítették az erődített vonalat, így szabad utat nyitottak a tankoknak és a gyalogságnak Toronto felé.
Másnapra Toronto elesett, Ontario francia fennhatóság alá került, így Kanada, mint szuverén állam megszűnt létezni.

Dicsőséges pillanat volt ez Magyarországnak, a PEACE-nek, hogy megmutatta igazi erejét a világnak. Nem kevésbé volt dicsősége a GÁT-nak, hogy a hadmozdulatok részeként ilyen történelmi horderejű ütközetben debütáltak és bizonyították rátermettségüket. Ám a világháború pokla nemsokára újabb csatatérre vitte a tüzéreket, vissza az öreg Európába. A Pireneusok hágóin átkelve ismét Franciaország oldalán indultak harcba, ezúttal Spanyolország ellen, Asztúria vasbányáinak birtoklásáért…

Zenei hangulatkeltés: Demons and Wizards - Tear Down the Wall
Más G. Á. T.-osok lapjai:
carpediem4life: CARPEDIEM Hírek
peterbon😛 The Cannon Roar
G. Á. T. Alapítvány: Gábor Áron Tüzérei