2. fejezet

Day 2,281, 07:11 • Published in Hungary Hungary • by harangozo


"Augusztus 31. Vagonírozás, elutazás Galíciába.

Szeptember 3. Vidale Gyula vezérkari ezredes átveszi a parancsnokságot.

Szeptember 7. Galíciában vagyunk, Griesler divizónárus parancsnoksága alatt megindulunk Benkova, Rnaki, Komanovka, Chlopy, Komarno, Adryanow vonalra.

Szeptember 9-én Rumno elleni éjjeli roham. Éjjeli rohamnál nincs romantikusabb valami. Az ember alig lát, üt, vág, szúr, azt sem veszi észre, ha mindjárt a legkedvesebb komáját üti is kupán. A faluban orosz gyalogság, majd a 69-esek, a 3-as bosnyákok, a 23-asok s aztán összegabalyodott az egész banda. Az orosz tüzérek szorgalmasan lövik Rumnot, nem törődnek vele, hogy a saját gyalogságukat jobban pusztítják, mint az ellenséget. Végre a ruszkik megunják a kétfelől való golyózáport s sebesen hátravonulnak.

1914. szeptember 10 du. 3 órakor tovább előre nyomulás s sikeres roham Huminice ellen. Majd másnap roham Horaczet-től északra fekvő erdő ellen. Itt az oroszok pokoli golyózápora a támadást megakasztja.

Szeptember 12. Visszavonulás Dmytrze-nél a hídon át erős gyalogsági és tüzérségi tűzben. Ez a visszavonulás szeptember 30-ig tart.

A visszavonulásnál a legnagyobb szerencse azokat éri, akik a hátvéd dicső szerepét kapják. Azoknak aztán nincs gondjuk holmi kenyér, élelmezés felvételezésére, mert minden előttük megy. Milyen egyszerű leírni- Visszavonulás
De hát milyen is egy ilyen visszavonulás?
Hát először megindulnak a trének, a hadi felszerelések, lőszer, stb. Lovasság, gyalogság, velük persze a konyhák is. Ennek a mérhetetlen tömegnek a farka a hátvéd. A hátvéd pedig áll egy pár száz toprongyos pocsétakerülő kapcsos bakából, akiknek kötelessége visszatartani az ellenséget, hogy a visszavonuló tömeg rendezni tudja magát és új védelmi állást tudjon foglalni. Parancs a hátvéd parancsnokának. Pl.: ezt a pontot tartja reggel 4 óráig az utolsó szál emberig. Négy órakor erőltetett menetben visszavonul ide és ide, ott elfoglalja mondjuk a 263-as magaslatot és az utána jövő ellenséget eddig és eddig. Ennivaló az nincs, azaz minden ember cipel a hátán 4db konzervet s egy marék kétszersültet, amit csak parancsra lehet megenni. Tegyük fel, hogy még nem ették meg, ekkor egy konzerv elfogyasztásával négy napig kibírják, hanem azért a nadrágszíjat az utolsó lyukra kell csatolni. No és négy nap után? Jó, az éhséget még valahogy lehet bírni, de a víz az legtöbbször nincs. Víz nélkül hamar elpusztul az ember. Azután mit eszik? Amit a földeken talál. Krumpli, káposzta, szilva, vadkörte, ha meg tudja főzni jó, ha nem, hát eszi nyersen. Iszik a pocsolyából s a tífusz, vérhas, kolera kaszál aztán sűrű rendeket. Azután mikor alszik? Egész éjjel figyel, harcol, reggel elkezd hátrafelé futni, utóbb már csak vonszolja magát. Amikor megérkezik a kijelölt pontra, ott levágja magát és kapar egy kis lyukat, bele is dől és alszik, alszik. Szakadhat az eső, akár jéggel, míg az ellenség támadása fel nem ébreszti és harcol tovább napról napra.

Ma is jót mosolygok rajta, amikor egy éjjel a mellettem hasaló Császti komám egyszer csak felemelkedik, s azt mondja jó somogyi tájszólással: „.. komám, de fene nagy rizsgulyás szagot érzek…” Akkor már hetedik napja nem láttunk konyhát…
- Az éhségtől hallucinálsz komám!
- De teremtúgyse innen a hátunk mögül jön a szag!
Utóbb már én is éreztem. Lassan, óvatosan szaglászva, mint a vadászkutyák megindultunk, s mit tesz Isten. Hátunk mögött kb. 200 lépésre egy halom rizsgulyást találtunk a földre öntve. Úgy látszik valamelyik csapat szörnyű bátor szakácsai hoztak a rajvonalba egy kender rizsgulyást, ami az egész napi zötykölődés következtében már egész összeállt, hallván a puskaropogást, gyorsan a földre öntötték az egész cakumpakkot és gyorsan eltűntek. Hatvan baka áldotta őket, mert annyionknak jutott belőle. Aki a végét kanalazta az ugyan már azzal vigasztalhatta magát, hogy a csirke is eszik homokot, kavicsot, hogy jobban tudjon emészteni."