[WSBA] Minden, amit a Wekerle Alapról tudni érdemes!

Day 2,230, 02:40 Published in Hungary Hungary by AT89


Tisztelt Olvasóim!

Az utóbbi egy nap során a Hozamvadász újságot direkt marketing eszközökkel élve igyekeztem eljuttatni olyan játékosok e-életébe, akik még valamilyen oknál fogva nem találkoztak vele. Az utóbbi 15 óra alatt újságom közel 300 új előfizetéssel gazdagodott, amit szívből köszönök! A visszajelzések, amiket kaptam többektől, nagyon jól estek, s megmutatták számomra, hogy az e-Republik minden technikai hibája ellenére továbbra is egy embereket összetartó közösségi játék, bármennyire nem tűnik annak.

Nap mint nap belépünk, ki a harcmező Titánja, ki a tőzsdecápáktól hemzsegő tenger legnagyobb ragadozója, ki az e-ország elnöki rezidenciájának lakója szeretne lenni, de itt vagyunk mindannyian, s játszunk. Minden pesszimizmusom ellenére azt mondom, ennek a játéknak van jövője - nem a játék miatt, hanem az emberek miatt, akik játszanak vele.

A folyamatos érdeklődésre való tekintettel szeretném a Wekerle Sándor Befektetési Alap szabályzatát közzétenni ismét, megismertetni a működést azokkal, akik még nem hallottak róla. Fontos már most jeleznem, hogy az Alapba való befektetés lentebb ismertetett okokból szünetel, ezért egyelőre sajnos nincs mód befektetésre nálam!




Mi is a Wekerle Sándor Befektetési Alap (továbbiakban WSBA)? A játék technikai keretin túlmutató kezdeményezés, mely kis színt visz az e-gazdasági működésbe. Gyakorlatilag egy részvényesi rendszer működtetése a játékban a következő módon: a Hozamvadász hasábjain időről időre megjelentetem a nyilvánosság számára a befektetési lehetőséget. Bárki befektethet, nincsen politikai, katonai vagy bármilyen megkötés, a lehetőség nyitott minden e-polgártárs számára.

A következő lépések szerint történik a működés:

1) Nyilvános cikkben jelzem, hogy szabad a befektetés. Mindenki maga dönti el, hogy mit szeretne, tehát én nem korlátozom. Ez azt jelenti, hogy míg én jelenleg vagy Q3, vagy Q5 nyersanyagcéget ajánlok, ettől a befektetői szándék eltérhet. Ha salétrombányát, vagy búzamezőt kíván a befektető, én megalapítom (egy esetben térünk el ettől, ha veszteséget termelne az áhított cég!).

2) A nyilvános cikkben kiadott feltételek alapján PM-ben fel kell venni velem a kapcsolatot, s megegyezünk a befektetési összegben (arany vagy valuta), alapítani kívánt cég(ek) típusában, majd felveszlek előjegyzés listára. Az előjegyzési lista azt jelenti, hogy ha például 2 befektetői szándék van, A befektető 10, B befektető 20 arannyal, akkor B-nek 1 napot legalább várnia kell, míg átküldheti az aranyát, mivel naponta egy polgár csak 10 aranyat fogadhat/vásárolhat. Nem teszek különbséget 10 vagy 100 aranyas befektetők között, az előjegyzés sorrendjét az üzenetben való megállapodás ideje határozza meg.

3) Az előjegyzési lista alapján haladva megalapítom a kívánt cégeket. A példa kedvéért ez legyen 10 arany értékű Q3 cég. A befektető dönti el, hogy milyen iparág legyen (FoodRawMaterial=búza vagy WeaponRawMaterial=vas), én ebbe nem szólok bele. A tanácsom mindig az, hogy 50-50%-ban fektessünk be vas és búza termelő cégbe, nem tagadom, az eddigi statisztikák alapján a WRM cégek kicsit magasabb hasznot hoznak, de úgyis a befektetőé a döntés.

4)
A cég megalapítása után a befektetővel megosztom a goggledocs-ban vezetett napi könyvelés linkjét, amit én szerkesztek, a befektetők csak megnézni tudják. Itt minden nap felvezetem az arany árfolyamát, a piaci árát a vasnak és búzának, az Alapban megtermelt javak mennyiségét, s a kalkulált osztalékot személyekre és iparágakra lebontva, illetve az Alap összes pénzeszközének és cégének mennyiségét.

5)
Az osztalék a következő módon számolódik: a megalapított cégben végzett munka után levont cégesadót a WSBA és a befektető közösen állják, a munka wellness költsége csak a WSBA-t terheli. Az így kapott nyereség 70%-át kapja meg a befektető, 30%-a az Alapnál marad. Ezt minden nap le tudja ellenőrizni bárki a könyvelésben. Az osztalékot naponta könyvelem, s vasárnaponként fizetem ki egy összegben (napi szintű kiutalás túl nagy mikromenedzsment lenne). Igyekszem a termelt javak eladását minden eszközzel támogatni - ebbe beletartozik, hogy fix felvásároló partnereim vannak, akik lehetőségeikhez mérten próbálják az árut minden nap megvenni. Ezért cserébe 20 000db eladott nyersanyagonként az Alapra jutó haszon 10%-át visszatérítem nekik, magyarul az Alapnál a haszon 27%-a marad meg, amit még csökkent a wellness költség is.

6)
Minden, az Alap kezelésében lévő cég tulajdonjoga az adott befektetőé, így a céggel kapcsolatos döntéseket ők hozzák. Ha pénzre van szüksége gyorsan, a cég lebontását is kérheti, ekkor az alapítási költség 50%-át nyeri vissza, 50%-ot elveszít. Ha meg tudja várni, míg a WSBA kivásárolja, akkor az eredeti alapítási érték 100%-át kapja kézhez. Mindaddig, míg ez bekövetkezik, a heti osztalék folyamatosan érkezik. Lehetőség van megállapodás szerint harmadik fél részére értékesíteni befektetést, ha talál vevőt a cégére. Például A befektetőnek van 30 arany értékben 3db cége, sürgősen kell neki 20 arany, de a három cég bontásából csak 15 aranyhoz jutna, s amúgy is 50%-ot vesztene, ezért megállapodik velem és egy új játékossal, hogy eladja 20 aranyért 2db cégét - ekkor B befektető belép a körbe 2 céggel, A befektető pedig redukálódik 1 cégre. Az aranyat pedig egymás között átutalják. Természetesen a tranzakció során figyelembe kell venni a 3db cég típusát is!

7)
A WSBA hetente legalább 6 nap munkát garantál, ami az esetek 90%-ában heti 7 napra nő. Azért hagyok 1 nap luftot, mert ha például elutazom két hétre net nélkül, akkor az 14 hétnyi vasárnapot ad nekem egyben🙂 Ritkán, de utazhatok. A részvényesi visszavásárlásra tehát gyakorlatilag hosszú távon garanciát vállalok, egyetlen ettől eltérő eset van: ha maga a játék szabálya, feltételrendszere változik, s emiatt képtelen lennék visszafizetni a teljes 100%-os értéket belátható időn belül. Ennek kockázata nyilván saját területen alapításkor is megvan, de érdemes figyelembe venni.



A fentebb ismertetett alapszabályokon felül néhány további információ:

- A befektetés kisebb vagyonú játékosoknak nem éri meg, mert nekik még több értelme van saját telken céget alapítani, vagy edzőtermet fejleszteni akció idején. Mindig megvizsgálom a befektetési szándékot jelző polgárok profillapját, s fel is hívom a figyelmüket erre. Nem a minden áron való pénzgyűjtés a célom, hanem a játék. Tanácsot ingyen szoktam adni, s nem is várok érte ellenszolgáltatást.

- A nagyoknak saját egyéni preferenciájuk alapján érheti meg az Alap: például nincs kedvük cégezni, viszont sok álló pénzük van. Vagy raktáruk nincs, spórolnak a wellnessel, az idejükkel. Más és más okból fektethetnek be, ezt mindenki maga dönti el, hogy egyáltalán szeretne-e, illetve ha igen, mennyivel és mibe.

- Jelenleg az Alap 450 aranyat kezel 45db Q3 nyersicég formájában, ami 8 befektető között oszlik meg. A szabály 7-es pontja értelmében a játék változására nem tudok garanciát vállalni, ezért ezelőtt körülbelül két héttel leállítottam az Alapba befektetést, s töröltem az előjegyzéseket (amiről természetesen mindenkit külön értesítettem és hagytam lehetőséget a kockázat vállalására annak, aki mégis akarta). Erre azért volt szükség, mert lehetséges, hogy a közeljövőben változik a játék, s nem tudjuk, ez milyen változásokat hozhat. Lehet, hogy semmi extrát, lehet, hogy borul az egész gazdasági modul. Biztonsági döntést hoztam, nem akarom mások pénzét kockáztatni, ezért a WSBA mindaddig zárt, amíg korrekt információhoz nem jutunk az esetleges új modulról.

- Jelenleg 76.000 férőhelyes raktáram van, melyet hétről hétre igyekszem tovább növelni. A nyersanyagok tárolása így megoldott, tehát nincs eladási kényszer helyhiány miatt. Ha tartósan nem sikerül értékesíteni a termékeket, akkor fenntartom a jogot az eladási ár csökkentésére, mely hatással van az osztalékra.

- Új szokásom, hogy a piacon a vas és búza készletekből a három számjegyű ajánlatokat felvásárolom, s ugyanazon az áron kihelyezem a piacra a saját készletemmel együtt. Ez számomra semmilyen nyereséggel nem jár (legfeljebb picit előbb kerül sorra az ajánlatom), viszont kockázatos, mert ha közben csökennek az árak, akkor veszteséget realizálok. Mégis, úgy gondolom, hogy a kisebb játékosok megérdemelnek ennyi támogatást, hogy ne kelljen várniuk az eladásra, s a vásároló játékosoknak is kicsit könnyebb, hogy egyben tudnak nagyobb tételeket venni. Természetesen most a kisegítő lehetőségek (pl erep suff) nélkül játszókról van szó, all gomb nélkül.

- Cégfejlesztési akció esetén, különös tekintettel a nyersanyagbányák fejlesztési akciójára, saját részre alapítok cégeket (legalábbis az eddigi két esetben így történt.) Szándékomban áll a már meglévő befektetők számára valamilyen rendszer szerint lehetőséget adni az akció kihasználására, de új belépők semmilyen esetben sem fektethetnek be ezeken a napokon, mert ezzel előnyben részesülnének a többi, teljes áron befektető játékoshoz képest. Az előjegyzési napokat ezek az akciós időszakok megnövelik, ha arany-átutalásos befektetés zajlik.

- Régen, még e-halálom és 400 napos szünetem előtt a Wekerle Alap közel 1,5 millió valuta értékű céget kezelt, s rendszeresen szerveztem az Alap hasznából osztásokat, támogatásokat. Mivel erre most nincsen anyagi fedezetem, jó tanáccsal segítek és ismeretterjesztő gazdasági cikkekkel a kicsiknek, valamint csatlakoztam a mentor-programhoz mentorként. Úgy gondolom, egy kevés e-társadalmi munkától nem fog lepottyanni a karikagyűrű az ujjamról (főleg, hogy nincs is😃) Ha rászorulsz egy kis plusz ételre, keress meg, ha van, szívesen küldök egy keveset. Minden kezdő játékos figyelmébe ajánlom az Oktatási és a Szociális Minisztérium játékait, programjait, érdemes figyelni a sajtót és kihasználni a lehetőséget a fejlődésre.



Aki finom, tápláló, raktárában kevés helyet foglaló ételt szeretne, keresse moker ajánlatait! Megbízható, korrekt partner, csak ajánlani tudom!

Aki ad a minőségi árura, tisztes áron korrekt minőséget akar, nézzen be ktamas76 felszereléseket kínáló boltjába! Manapság luxus a tank, de érdemes egyezkedni! Megbízható és segítőkész partner, ajánlom mindenkinek!




Mivel a WSBA jelenleg zárva van, ezért konkurenciámat ajánlom figyelmetekbe: Sgt. Ruiz működteti a Rio Tinto Befektetési Alapot, mely hasonló feltételrendszerrel működik, kisebb eltérésekkel. Aki szeretne befektetni, ajánlom figyelmébe a kollégát!

Lehetőség van meghirdetni a Hozamvadász újságban cégek, áruk eladását, ár megegyezés szerint!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, ha tetszett a cikk, kérlek Home gomb és klikk a Vote-ra! Bármilyen kérdés esetén állok rendelkezésre!

Ha szeretnél segíteni elérni az MM medált, légy előfizetőm! Gazdasági és politikai statisztikák, cikkek, elemzések a jövőben is várhatók, forgasd napi szinten a Hozamvadászt!

Tisztelettel
Alex Tailor 89
WSBA alapkezelő
WSPP pártalapító