[W] Új kezdet

Day 1,836, 00:46 Published in Hungary Hungary by ekspertti


Hosszú kihagyás után köszöntelek újra Titeket!

Pár napja a Légióban már jelentkeztem, hogy újra itt vagyok, néhányan már a nevemet is láthatták a harcmezőn, de most szeretném "hivatalossá" tenni azt, hogy ismét elkezdem / folytatom a játékot.
Tudom, sokan nem ismernek, hisz nyár elején hagytam abba a játékot, sokan pedig nem tartanak számon, amolyan tucat-kacatként élek számukra (jó, nem végeztem akkora közösségi munkát, nem csináltam osztásokat, segélyezéseket, egyedül, amivel kitűnhettem a tömegből, azok a fordításaim voltak). Ellenben vannak mégis olyan emberek, akik (szerintem) szívesen látnak és egyből segítségemre siettek. Utólag is köszönöm, úgy látszik, ha megint lesz cégfejlesztő akció sikerül talpra állnom! Szeretném ott folytatni, ahol abbahagytam, hisz akkor IRL teendőim elszólítottak és lassan feledésbe merült az eRepublik világa.

Tapasztalatom tehát a visszatéréssel kapcsolatban nagyon is pozitív. Kiírtam a MU üzenőfalára, hogy jól esne egy kis támogatás (hisz, mikor tudtam, hogy nem lesz időm játszani, mindent leépítettem), pár percre rá, már szinte gazdagnak érezhettem magam. Kaptam pár aranyat, pénzt a raktáram pedig szinte pillanatok alatt megtelt élelemmel és fegyverrel.
Nem is tudom, hogy köszönjem meg, hisz ezt viszonozni szerintem egy jó ideig még nem fogom tudni...



Na jó, nem akarok untatni senkit, a lényeg az, hogy ismét itt vagyok, mint régi-új játékos.

Tisztelettel: Wayers