Új kórházszabály - csakhogy még szarabb legyen nekünk
Lisztes
A lényeg: Nagyon sokat gondolkodtak, meg minden, meg ugye a ticketekből kiolvasták a véleményünket, blablabla... Ééééés arra jutottak, hogy mindkét félnek (támadó és védő is) adnak minden két órás körben 1-1 kórházat csak úgy.
Azaz 2 óránként 10x üthetsz, ráadásul csatánként.
És a sok fejtörésben arra is rájöttek, hogy bezony a kórházipar feleslegessé válik. Szóval azt fel fogják számolni. Három lépésben zajlik maj
😛először a kórházcégek nem lesznek képesek munkásokat felvenni, majd küldenek leveleket a kórházcégekben dolgozóknak, hogy ideje más munka után nézni. Akik maradnak, azokat automatikusan kirúgják, és tájékoztatják is őket, hogy miért. Legvégül a cégek üzemeltetői kapnak kompenzációt, és a kórházcégek törlődnek. (arról sajnos nem írnak, hogy a stockon lévő kórházakért mennyi kompenzáció jár, mert pl.: a magyar kormánynak elég sok kórháza van raktáron, egyszerűen nem lehet olyan gyorsan lepakolni őket, mint amilyen ütemben készültek.) És mind az uprgrade költségek után, mind a licenszekért, mind a stockokért jár kárpótlás.
Nah, és ez az egész a következő 10 napban megvalósul.
Malion hozzászólását ajánlom mindenkinek:
"Are we playing the game or you are playing with us?"
Szóval nem elég, hogy az összes lehetséges szomszédunk teljes mpp arzenálját bevetve lesz képes csatázni ellenünk, még a védők azon kicsi előnye is elveszik, hogy csak ők gyógyulhatnak kórházban. Igazából ez a kissé kommunista "mindenki egyenlő" elv országokra vonatkoztatva nagyon jó, meg minden, csak akkor hozadékként illene a csalás 99%-át kiirtani (teljesen úgy sem lehet, arról ne is álmodozzatok). Meg talán nem ártana a fake aranyakat eltüntetni, mert roppant kínos lesz az 1 000 000-ós BH Kínából Budapest ostrománál.
A taktika kinyírásáról meg már nem is ejtenék sok szót, azt már megtették akkor, amikor az háborús szabályokat (mikor lehet támadni, blokk eltüntetése, egyebek) meghozták, és b*sztak róla tájékoztatni minket. Sajnos nem az ész, hanem az erő és a pénz (na meg az informatikai tudás) játéka lesz az erep, aminek én kimondottan nem örülök.
Üdv.: Lisztes, a dél-afrikai rém.
Comments
vote .. 🙁
Az igazság az hogy ez az egész már úgy sz@r ahogy van 🙁
Nagyon elb*szták e játékot. Akárki akármit mond, onnantól, hogy véget vetettek a v1-nek csak szarabb lett. Ott is volt fake gold, volt csalás, de a mostani és a v2-es állapotokhoz nem mérhető. Akkor hiába volt valakinek 100000 aranya, nem tudta 1 nap alatt eltankolni, volt egy korlát, ami mostmár nincs meg. LIMIT Wellness Pack! LIMIT Rocket Booster!
Kicsit furcsán fejlesztenek adminéknál.
Tesztelni meg gondolkodni nem szoktak.
a kínaiak nem fake aranyat használnak.
"Sajnos nem az ész, hanem az erő és a pénz (na meg az informatikai tudás) játéka lesz az erep, aminek én kimondottan nem örülök."
amíg magyarország volt az erep furkósbotja, addig ez valahogy nem volt probléma.
Akkor akik most regelnek pár óra múlva elérik a 15-ös szintet? Amennyi csata lesz mostantól, két óránkét kórházzal.. Egy hét múlva már FM lesz.
Nehéz mit mondani, talán nem is kell. Mindenki adjon csatalinket a cikkében és imádkozzunk miközben megcélozzuk az ellenfelet távcsöves fegyverünkkel.
nagy hülyeség ez az új szabály a szövetségekről... insane háborúk lesznek folyamatosan változó határokkal, azt se tartom kizártnak, hogy az országok totál eltolódnak majd...
éljen a kurva anyjuk
Szüntesék meg a meghívásért járó aranyakat aztán meglátjuk hány nagy BH lesz a jövőben
nem tolódnak el az egyik felet letarolják aztán nyenyő, lényeg hogy a kenyér termelő területet kiüssed ahol a gabonát termeled aztán annak az országnak nyekk
Komolyan értelmes lenne a kenyér import adóját levenni 1%-ra hogy egyrészt legyen verseny a magyar piaon és ne az legyen ha csata van akkor minden ára felmegy, másrészt ha el is veszik a búza mezőinket attól még ne haljon be az ország. Sőt igazából a gazdaságnak értelmes lenne kitelepülni semleges országokba és onnét tolni haza a kaját.
ui: ha van időd lécci olvasd el http://www.erepublik.com/en/article/slashdot-cikk-1535883/1/20
Valaki azt magyarázza már el legyen kedves (akár pm-ben is, megköszönném), hogy hogy néz ki a kórház és hogy (hol) lehet használni? Történetesen az az új harcmodulban én még kórházat fényképen se láttam, azt sem tudom, hogy néz ki, de nagyon zavar, hogy nem tudom igénybevenni.
Köszönöm annak, aki elmagyarázza...
Ha van korház, akkor lent a kaja ikon helyett korház ikon van.(A goldért vehető +10w melett)
Halhozo: köszönöm, bár még nem láttam, de figyelni fogom. 😃
Random időpontban jön elő, vagy lehet tudni előre?
Mikor raktunk le utoljára kórházat? Azért tényleg nincs szükség rájuk hogy tucatjával gyártsuk raktárra.
Amúgy meg unalmas már az állandó picsogás. Volt már olyan szabály ami tetszett?
Ezt most nem mondod komolyan? Minden csatában lehet majd 100-at ütni ingyen? Csatánként? A mostani csatamennyiséggel egy nap alatt több xp-t gyűjtök majd, mint eddig volt összesen (kb. 5000)...
ja mondjuk lehetett volna eddig is rakni le kórházat, nemtom mire spóroltuk őket, most meg tessék gőzerővel lerakodni
Én rég nem láttam kórházat, most már kaját sem találok piacon. Még 1-est sem...
fosrepublik
Ja bocs, van, de a kereső nem talált, viszont a kaja ikonra rákattintva mégis talál... na mindegy. Megvót a mai zabálás 🙂
OMG,a vég közel.
hát erre már tényleg nincs mit mondani...
lassan enni se lehet, csak goldért wellnesst venni