[SzEM] Kongresszusi választások

Day 884, 14:38 Published in Hungary Hungary by Anonim Alkoholistak Klubja

Itt van mindjárt e hónap 25.-e és egy újabb kongresszusi választás. Ám ez most más, mint a többi. Mivel a SZEM Top 5 párt lett, most kicsit több jelölttel készülünk, mint eddig megszokott volt. A jelöltjeink nagy általánosságban a SZEM párt céljait próbálják majd meg képviselni, amely a bürokráciát próbálja meg csökkenteni, valamint átláthatóvá akarja tenni a kongresszus és az állam működését. Az egyéni céljaikról beszéljenek inkább ők maguk a saját újságukban, most inkább bemutatnám őket.

Grof Jude (Burgenland) – Kevesen tudják a grófról, hogy ő valójában Monte Christo grófja, mert neki egyedüliként sikerült meglelnie a királyok kincsét az erep kincses térképen, nyilván a fej-nélküli csirke valami eszetlen döntését kihasználva.
Nomakur (Southern Transdanubia) – Nomakur, az eegyetem egykori nagyra becsült rektora, aki második ciklusára készül a kongresszusban. Munkásságáról ő mond majd eleget, meg a tettei beszélnek helyette.
Csiguusz (Northern Great Plain) – Ez az ártatlannak látszó kis csiga, aki azonban a mibbit mestere, előrelátó politikus és pártunk lelkes képviselője, aki az ország érdekeit a sajátjai elé helyezi.
Peeteee (Northern Hungary) – Pártunk egykori elnöke, aki 4 hónapos regnálása alatt top 5-be vezette a pártot, képességeit most az ország javára akarja fordítani.
Emil Schaffhausen (Central Hungary) – Emil, akinek humorát csak képességei múlják felül, megpróbálja megreformálni a kongresszust poénjaival és hozzáértésével.
Gab0o0r (Central Transdanubia) - Augusztusban regisztrált, aktív lelkes játékos. Most először próbálja ki magát a kongresszusi választásokon.

És ha már olvasgatunk, pártunk híres karitatív programjairól, most is készülünk eggyel. Holnap nagyszabású gift osztó akciót indítunk be, mellyel nem csak az újoncokat próbáljuk meg támogatni, hanem mindazokat akik rászorulnak. Minden rászorulót (maximum 5 darab q1-es gifttel) támogatnánk, hogy segítsük őket ebben a nehéz egészségügyi helyzetben.
Amennyiben szimpatizálsz pártunkkal, vagy csak szimplán szeretnél egy jó közösséghez tartozni, ne habozz, szavazz a jelöltjeinkre a választásokon és ha még nem vagy párttag, akkor csatlakozz a SzEMhez, mert ahogy a régi közmondás is mondja:
SzEMtelenül sehol sem jó.

Philip Jay Fry, pártszóvívő