[OM] Tervek szeptember hónapra

Day 2,119, 00:23 Published in Hungary Hungary by Oktatasugyi Miniszterium



Tisztelt olvasók!


Végre sikeresen megtörtént a szokásos org hozzáférés megváltoztatása, amit ma meg is kaptunk, így ideje is nekilátni a munkának. Az alábbiakban ismertetném a szeptemberi ciklus terveit, céljait, és elsősorban a csapatot.


A Minisztérium felépítése:
Oktatásügyi Miniszter: Imre Norbert
Államtitkárok: Moby2 , denes1es , Oberst von Ganth



Mentor program: Mivel a mentorok száma egyelőre nem oly óriási, hogy mondjuk egy másfél-két hónapos intervallumban ne kapna mindenki legalább egy mentoráltat(és így ne derülne fény az abbahagyásokra, inaktívvá válásokra), így mondhatni az adatbázis frissessége továbbra is megfelelő. Időnként persze vannak akik kikerülnek a listából, mások pedig belépnek. Lényeg a lényeg, hogy nem szükséges még a lista újraírása.
A program irányítását e hónapban is Moby2 végzi.

Egyetem: Szeptemberi iskolakezdéshez híven, vissza kell térni a már júliusban felmutatott aktivitáshoz ezen a téren is. A hónap érdekességének szánok egy külföldi előadókból álló sorozat elindítását, melyet egy igényfelmérés fog megelőzni a közeljövőben.

Tanulmányi út program: Ahogy azt már az augusztusi leköszönőben írtam, nem fogjuk elindítani a programot a ciklus elején, és könnyen lehet hogy ez hetekig így is marad. Egyelőre időt szeretnék adni a külügyi csapatnak, hogy összeszedjék magukat, különösen a nagyköveti rendszerre szorul rá egy erős gyatyábarázás.

Hírszerzési játék: Folytatjuk a játékot, és a hónapban minden állampolgár lehetőséget kap majd a részvételre, így remélem még ebben a ciklusban lezárhatjuk ezt is.

Fiatalokat a vezetésbe: Ezzel a mondattal, és névvel szeretnék elindítani az oktatásügy berkeiben egy új programot, és reményeim szerint egy hagyományt. Na persze mielőtt még valaki félre értené, nem a hangzatos “váltsuk le az elitet de azonnal” szlogenre kell itt rögtön gondolni, de persze az alap ötlet hasonló. Az egészről majd egy külön cikkben írni fogok a napokban, de lényeg a lényeg, szeretnék minden ciklus elején egy államtitkári pozíciót megpályáztatni a fiatalok között. Szeretném áthidalni az általános bekerülési procedúrát(gondolok itt a folyamatra, ahogy egy fiatal megismerkedik az öregebb generációval, bekerül egy közösségbe, majd egyszer csak rátalálnak és végre felkérik, hogy segítsen be a kormányzásba) és egy aktív, érdeklődő, ígéretes játékosnak rögtön munkát ajánlanék a Minisztériumban.

Oktatási Játékok: Az előzővel ellentétben ez már hagyománynak számít, így bizton állíthatom, ebben a ciklusban is számíthattok oktatási játékokra, elsősorban kvízekre.




Egy kis közérdekű:

Mentoroknak jelentkezni itt lehet: http://goo.gl/7XoXC

Személyes mentor igényléshez ezt töltsétek ki: http://tinyurl.com/7k3wnn6

Mentoroknak a jelentés leadáshoz készült űrlap: http://tinyurl.hu/TSvg/

Mentoráltaknak a mentoruk értékeléséhez készült űrlap: http://tinyurl.hu/C21l/





Tisztelettel
Imre Norbert
Oktatásügyi Miniszter
és a Minisztérium csapata