Join the new world

Egyre idegesebben nézem az órámat. 17:30-ra hívtak be a tanáriba, most meg már 17:45 van. Mit tehettek a drága gyermekeim, hogy csak úgy váratlanul sürgősen behívtak? Biztos nem a tanulmányi eredményeik miatt, mivel ezek eddig is kiválóak voltak, de emiatt még soha nem kívántak beszélni sem velem, sem a feleségemmel.

Valami balhé lehet, csak tudnám, hogy mi?
Ajjajj...a falu celeb-anyukája kimért léptekkel halad el mellettem, úgy, hogy rám sem néz. Nem mintha különösebben kedvelnénk egymást, de mégiscsak egy osztályba járnak a gyerekeink. Kisvártatva megjelenik a celeb-apuka is, majd a tanári ajtajából visszanéz rám. Valami vészjósoló volt a pillantásában.

-Monti apuka, itt van már?
Micsoda álszent viselkedés...kb 2-3 percenként kopogtattam, de akkor észre sem vettek. Persze, mert a celeb szülőkre vártak, most meg azt akarják eljátszani, hogy én várakoztatom őket. Torkig vagyok ezekkel a mindenféle játszmákkal.
-Monti apuka...egy súlyos esetet kell megbeszélnünk. A gyerekei kis híján megölték Szabikát*. Ez mondhatni példátlan eset az iskolánk történetében.

Most veszem észre a sarokban a gyerekeimet. A fiam fején hatalmas kötés van, amely a jobb fülénél szemlátomást átvérzett. A lányom dacosan magába fordul, nem néz rám. Szabika egy kicsit átfazonírozott arccal két székkel arrébb ül. Alig lehet ráismerni. Homlokán kötés, arcán néhány ragtapasz, az orrából bazi nagy vattacsomó lóg ki. A bal keze felkötve, helyenként szakadt ruhája tele homokkal, nyakán karmolásnyomok, a térdén a gondosan felragasztott sebtapasz alól kilátszik a Betadinezés nyoma.

Mivel más gyerek nincs jelen, ezért büszkén húztam ki magam. Végre a fiam a sarkára állt és nem hagyta magát ismét megveretni. Végre nem hiába járattam Sanyi bácsihoz* birkózó edzésekre. Végre nagyobb ellenállást fejtett ki, mint egy zsák krumpli!

-Megmondaná egész pontosan, hogy mi történt?
-Én nem, de majd megmondja a szegény Szabika.

Szabika úgy tudja játszani a mártírt, hogy aki nem ismeri, el is hiszi, hogy ő egy ma született bárány. Csakhogy nem az. Hetek óta szívatja a fiamat, aki egyrészt megrögzött pacifista, másrészt egy fejjel kisebb Szabikánál. A fiam sajnos soha nem mert visszaütni, mert mindig attól félt, hogy ez csak olaj lesz a tűzre, és minden korábbinál nagyobb verést fog kapni.

Megszámolni sem tudom, hogy hányszor tettem panaszt a tanító néninél, meg az igazgató asszonynál, de hiába. "Kedves Monti apuka, ilyenek a fiúgyerekek, majd kinövik"...csak közben a fiam lelkileg belerokkan. Többször próbáltam érdemben beszélni a Szabika szüleivel is, de soha válaszra sem méltattak. Szabika meg kiröhögött.
Más iskola nincs a faluban, úgyhogy zsákutcába kerültünk.

Szabika összevissza beszélve adja elő az őt ért rettenetes sérelmeket. A lényeg, hogy őt a fiam bántotta.

-Szabika. Te most hazudsz. A fiam soha nem üt elsőnek. Az is ritka, hogy visszaüssön. Szóval mi történt?
-...
-Emberek, látta valaki, hogy mi történt?
-Monti apuka. Nézzen a Szabikára! Ez történt!

Folyamatosan bizeg a telefonom. Üzenet érkezett. "szia monti, készítettem néhány képet a gyerekekről a kerítés túloldaláról. Kattints a linkre! Gratulálok. Kriszta, Andris anyukája."

Nézem a képeket és a történet kezd még zavarosabbá válni.
-Engedjék meg, hogy feltegyek néhány kérdést a lányomnak!
-...
-Aranyom, elmondanád, hogy mi történt? Ne félj, nem lesz bántódásod!
-Apa, az úgy volt, hogy kimentünk a szünetben a folyosóra. Szabika odament a tesóm mögé és meglökte őt. Nagyon meglökte, ő meg beverte a fejét az ajtófélfába. Nem kelt fel azonnal, nagyon megijedtem.
-Utána mi történt?
-Szabi odament és rátérdelt a hátára és azt mondta, hogy a nagy indián vezér most megskalpolja a nyomorult sápadt arcút.
-És utána?
-Utána kiáltottam, hogy ne bántsd őt, mert vérzik a feje. Meg a tesómat csak én verhetem meg, de ő kikacagott.
-Erre te mit csináltál?
-Hátba rúgtam Szabit.
-Hátba?
-Igen, hogy szálljon már le a tesómról, mert ő csak az enyém. De nem rúgtam meg eléggé és mivel nem tudott visszaütni, ezért leköpött. Erre ráugrottam, úgy, hogy beverte a fejét a falba. De megint felállt, úgyhogy azt csináltam, amit Sanyi bácsinál tanultunk. Elkaptam a bokáját és fejjel feldöntöttem. Majd mögé kerültem. A nyakát a könyökhajlatomba szorítottam és a kalimpáló kezén csavartam egyet. Sanyi bácsi sokszor mondta, hogy vigyázzunk, mert ebben a korban a gyerekeknek könnyen kifordulhat a könyöke. Igaza volt. Hallottam, amikor reccsent. Utána kirángattam Szabit a suli udvarára. A gyerekek meg kiabáltak.
-Mit kiabáltak?
-Hát a fele azt, hogy "öld meg", a másik fele, hogy "ne öld meg". Én nem akartam megölni őt, de azt sem akartam, hogy még egyszer bántsa a tesómat. Összekarmoltam a torkát, meg az orrát, mert tudom, hogy az nagyon fáj. Egy kis homokkal teleszórtam a szemét, majd lenyomtam a fejét a földre. Belélegzett egy kis homokot és akkor vége lett, már csak vergődött, de nem igazán ellenkezett tovább.
-Megadta magát? Esetleg kegyelmet kért?
-Nem kért kegyelmet. Mondtam neki, hogy addig nincs kegyelem, ameddig meg nem ígéri mindenki előtt, hogy nem bántja a kisebbeket. De ő nem ígért semmit, nem is ígérhetett, mert tele volt homokkal a szája is. Harapni próbált, de akkor összekarmoltam az arcát és benyúltam mindkét orrlyukába és felfele feszítettem az orrát. Aztán jött a tanító néni és leszedett engem róla, de az ujjam meg ottragadt a Szabi orrlyukában, ezért eredt el az orra vére, pedig nem akartam. Megölni sem akartam, mégis azt mondta a tanító néni, hogy gyilkos vagyok,

Döbbent csend volt. Szabi apukájára néztem, ő meg a parkettán levő repedéseket számolgatta.
-Akkor mondom, hogy mi legyen. Kijössz egy kicsit a folyosóra? Megbeszéljük, mint férfi a férfival.
-...
-Egy. A fiad vesz egy hatalmas doboz csokoládét és holnap az osztály és a tanári kar szeme láttára átadja a fiamnak. Közben bocsánatot kér tőle minden eddigi disznóságáért.
-Monti, ne szórakozz, a fiamat majdnem megölték.
-Kettő: a fiad ezt követően három méternél közelebb nem megy a gyerekeimhez. Különösképpen a fiamhoz. A lányommal gondolom, hogy egy ideig lerendezték a hierarchia kérdéseket, de ha Szabika akar még egy ennél is durvább verést, akkor csak tessék!
-Három: év végén a fiadat kiveszed a suliból és elviszed egy másik iskolába.
-Még hogy én? ne röhögtess! És ha nem?
-Akkor a Bors és a Blikk címoldalára fog kerülni az, ahogy az RTL KLUB sztárja, a legnagyobb magyar macsó egyetlen fiát összeverte, sőt szénné alázta egy olyan kislány, aki egy fejjel alacsonyabb nála. Ráadásul ezt a fiad csak magának köszönheti. Lehet, hogy a TV2 is érdekesnek fogja találni a történetet. Nem tudom, hogy ez mennyit fog használni az imidzsednek. Szerintem semennyit.

Mikor ismét beléptünk a tanáriba, rámosolyogtam a jelenlevőkre:
-Akkor most hazamegyünk. Ugyanis nem történt semmi. Ahogy a kedves igazgató asszony mondani szokta: "ilyenek a fiúgyerekek, majd csak kinövik"