[MK] Válasz pár érdekes kérdésre
eMagyar Kormany
Sziasztok!
Több érdekes hírről szeretnék beszámolni, valamint nem hivatalos, de igencsak reális válaszokat szeretnék adni pár kérdésre.
A török háborúnk lezárult, a törökök rengeteg co-t elvertek. Mikor megkerestük őket a NAP ötletével, akkor már javában zajlott a ciprusi offenzíva előkészítése, melynek végén ne-t adtak ránk és megtámadtak!
Szóval mi is történt a tárgyaláson?
Első körben ?Arllo?-val beszéltünk, akit a török kormány, mint tanácsadót mutatott be. Utólag kiderült, hogy horvát, és egy korábbi megszegett iráni NAP-nál is jelen volt. Célunk egy iráni-török-magyar NAP volt, melyben biztosítottuk volna a törökök búnuszait azért cserébe, hogy az Egyesült Arab Emírségekben békében élhessünk. Ennek előnye továbbá az lett volna, hogy biztosíthatjuk a török-iráni NAP betartását is.
Arllo agresszívan elutasított minden olyan lehetőséget, melyben a régióban maradunk, valamint megfenyegetett azzal, hogy Európában helyez ránk nyomást. Így utólag gondolom, hogy horvát NE-re gondolt. Miután nagy dirrel-durral kilpett a tárgyalószobából, Hathat-tal tárgyaltunk, aki ugyan segítőkész volt (már ahogy ki tudtuk venni a szavaiból, de inkább csak húzta az időnket).
Az irániak egyébként úgy tűnik, hogy 3 hónapos, kimerítő háború után NAP-ot tudnak kötni a törökökkel. Hogy ezt ki hogyan értékeli, döntse el magában! Én azt mondom, hogy Irán kis ország, de meg tudta szorítani a törököket (segítségünkkel), ami saját sikernek is elkönyvelhető.
Másfelől véleményem szerint a NAP egészen addig fog tartani, míg mi ott vagyunk. De erről majd később!
Mint azt tudjátok, a szerbek az elvileg sokkal gyengébb horvátoktól több vereséget is szenvedtek. Hasonlóan a szlovének is komoly bajban vannak, őket a parányi olaszok szorították sarokba. Mindezt egy-két-három személyes MU-k kasszájából rendezik. Az ember kezdi úgy érezni, hogy kifogyhatatlan tartalékaik vannak. Csak hogy a szerb háború egy korábbi momentumát kiemeljem, szerb oldalon 2000 aranyat költöttek CO-ra egyetlen körben!
Tehát minket minden áron ki akarnak rakni a Közel-Keletről (ennek ékes bizonyítéka a tegnapi CO-zás és hatalmas tankolás ciprusi oldalról), a horvátok meg minden áron tartják a területeiket. A közös ok az lehet, hogy nemrég a horvátok elvesztették indiai gyarmataikat. Úgy tűnik, hogy most az emírségekbe jönnének nyaralni.
Ez két dolgot jelent:
1. Minden áron ki akarnak rakni minket! De mi tartani fogjuk magunkat!
2. Ha sikeresek lesznek, akkor az irániaknak valószínűleg horvát NAP után kell nézniük. Természetesen ennek esélye igen kicsi!
Mit tehetünk?
Jelen pillanatban csak azt, hogy nem hagyjuk magunkat és minél keményebben küzdünk. Ha a következő csatában sikerül nyerni ciprus ellen ez időt adna nekünk egy esetleges megoldás kidolgozásához.
Hozzáteszem: keressük a megoldást a helyzet javítására. Szeretnénk bevonni egy másik félt is, aki vagy ciprust, vagy a törököket lefoglalja, azonban ennek kicsi az esélye. Talán mindenkinek először a görögök jutnak eszébe, azonban fontos tudnotok, hogy ott erős a konga, nem megy csak úgy át minden javaslat. A kongresszus hatalmánál pedig a széthúzás nagyobb csak náluk, így bármilyen jószándékuk mellett sem biztos, hogy segíteni fognak! A görögöknek egyébként Ciprussal ebben a hónapban NAP-juk is van, így a direkt ütközet elképzelhetetlen.
Harcoljatok minél keményebben ciprus ellen a következő csatában is!
Tisztelettel
sybillak
2014.06.18
Comments
Első oldal!
Ez az Arrlo vagy Obliterate eredeti neven Margaret Thatcher a legundoritobb fergek egyike akik ezt a jatekot jatszak egy szobaba sem kene keruljon vele a magyar kormany nemhogy targyaljon. A gorogok tovabbra is minosithetetlenul viselkednek ami folott az exEDEN gorogcsicska Asteria HQ verlazito modon szemet huny. Ideje lenne uj szovetsegbe lepni mert mar honapok ota csak dagonyazunk a posvanyban. A macedon meg bolgar ellenes sopredekunk meg amugyis eltakarodott a Siriusba szoval mi akadalya belepni az Auroraba es nyakara lepni a gorogoknek?
Ne hidd, hogy a HQ imádja őket 😉
A többség még az Asteriával tartana, de sajnos erős a kisebbség is.
Egyébként pont a románok támadják folyamatosan a görögöket, akinek a vezetése érzésem szerint jószándékú, de nézd meg az adminisztrációs lapjukat!
http://www.erepublik.com/hu/main/law/greece/144636
http://www.erepublik.com/hu/main/law/greece/144683
Ezek szerint a jetICSicska féle férgek máshol is tenyésznek.
Az asshole-t pedig már régen el kellett volna hagyni a fenébe, nem valamiféle pro státuszban nyalni az exeden valagát a rácokéval együtt.
A rácok már régen választottak és a romser mellett döntöttek.
Semmi keresnivalónk ott, ahol románok, görögök osztják a lapokat.
Még az a jó hogy nem Tüzér az elnök. 😃
Szerintem jó munkát végeztek, köszi érte, fasza ez a kormány.
Amúgy meg Ernst+1.
kössz 😉
Nem kell a görögöknek megtámadni Ciprust, hogy segítsenek. Adjanak be egy szaúdi NE-t és foglalják el Eastern Province-ot. Őket pont a NAP miatt nem fogja megtámadni Ciprus meg amúgy is, a terroristák sem szívesen harcolnának a görögök ellen. A törököket meg elvertük már Iránnal együtt, ezután is meg tudjuk tenni. A horvátok meg úgyse mernek direkt AS-t adni ránk.
Ön most nem nyert:
http://www.erepublik.com/en/main/law/Greece/144683
Nagy a gáz a görögöknél, az olasz NE-t sem szavazták meg sajnos.
Ha így értelmezhető az írás, akkor elrontottam, bocs. Nyilván a NAP miatt sokkal jobb lenne, h ők jönnének!
Sajnos, ahogy írtam, náluk sem kolbászból van a kerítés:
Tegnap:
http://www.erepublik.com/hu/main/law/greece/144636
Ma:
http://www.erepublik.com/hu/main/law/greece/144683
Amúgy jó lenne a terv.
nekem is tetszene, a HQ-val már tegnap beszéltük...
Akkor mondjuk még azt hittem, h átmegy az IT NE...
Nem baj, ucsorogjetek csak a baberotokon, es szurkoljatok azoknak akik tobb q7 ceg arat uti el, 1-1 korben, ha lesz valami csoda. akkor majd veregessek meg egymas hatat ha megvan a csata.
Sokadik alkalommal ugyan az a forgatokonyv, csak mas a teritek.
Mire gondolsz pontosan?
Nem a kormanynak szol, hanem annak az altalaban szurkesegbe burkolozo felso ~10db jatekosra, aki tehetos, es hasonlokepp eszre veszi a lehetosegeket amibol nyeressegel lehet kijonni. A baj az Ok ujra es ujra elbujnak, elkullognak, csondben varjak a kovetkezo penzforgatasi lehetoseget, es csendben rohognek hogy hulye lajhar es 1-2 masik megint vert izzad egy-egy csataban. Mikozben neki is modjaban allna segiteni, mert egyedul, vagy nehanyan nem lehet pioritasban levo csatat megnyerni. Murlockij kapisgalja reszben
Tovabba teljes reszpekt Attilanak, es kovexnek, akik meg ennek dacara probalnak segiteni kierosakolni a Magyar csata sorsat.
Bucsuzoul pedig annyit, h. ezultol is udvozlom minden gyengebb kepessegu jatekost, aki csak az orraig lat, de nagy szakertoje minden aktualitasnak.
mint a MU tarsaid akik inkabb utnek istenhatamogott az 50 goldos BHert mint a magyar csataban ciprus ellen?
Egyetértek.
Néked is respect Szabi o7
Mi vagyunk a hülyék, mert komolyan azt hisszük néha, hogy érdemes küzdeni.
😎
De most egy kicsit én is önzőzni fogok, még akkor is, ha nem tetszik, illetve nem illik a haditerveitekbe.
Két dolog:
1. Minden országban kialakult a gerontokrácia, nemcsak nálunk van a fékmesterek, meg a bunkeriták kezében az adott ország irányítása. Mindenhol van egy vagy több olyan öt, hatéves régi karakter, akinek tényleg nincs mit csinálnia. Ők játszanak politikust, annak is a szürke eminenciás, Richelieus, machiavellis változatát. Van aki szeret bábozni karakterekkel, más élő játékosokkal.
2. A télen ugye a hóemberezéskor jó pár régi, erős karakter begyűjtött párezer csokit. Ezeket most, a mostani akcióban átváltották jó pár ezer goldra (lehet nézegetni, akinek megvan a kitüntetése, na ők fejenként kaptak most 3-4-5 ezer aranyakat. Sőt, a top10 ennél többet is. Én hallottam 10-12ezer aranyas díjakról is amit az adminok simán, gond nélkül kifizettek.
Tehát most egyetlen karakter bemegy a pénzpiacra, átváltja azt a 5000 aranyat amit csak most szerzett 1 millió CC-re. Ezt az összeget szépen beteszi a saját érdekcsoportja, katonai tömörülése, országa kritikus csatájába mint CO ->Lényegében bármit meg lehet nyerni.
A további következtetések levonását az tisztelt Olvasóközönségre bízom 😉
Bunkeriták már egy éve nincsenek de ne zavarjon.
Tök mindegy, mi a neve, bunker, vagy hímzőkör, a lényeg ugyanaz. Értem én hogy rossz hogy már nem vagy a cukrosdobozban, de érdemes lenne a képmutatást elkerülnöd.
LÁL
Jah meg kellett volna unnepelni mikor kirugtatok es ezzel megszunt a bunker milyen jo vilag van azota nem?
Már csak egy eleme nincs a sztorynak!
Ezek az öreg karik, akikre láthatón a játék épül (mert csak nekik kedvez minden), mi a jó fenéért ciprus melletti CO-ra, meg országok helyetti háborúra költik a pénzt...
Például azért mert szilárdítani akarják a pozíciójukat a török játékosközösségben, Siriusban, a horvátoknál akármi. Sakkoznak, ennyi.
mas nepeknel nem idegena kozossegert aldozni csak nalunk.
a bunkeritak nem voltak soha fakemesterek osszekevered oket a KARD, MHP es HMSZ vezerkarral. Es megjegyzem ha meg mindig mi iranyitanank az orszagot nem itt tartanank.
"azonban fontos tudnotok, hogy ott erős a konga, nem megy csak úgy át minden javaslat."
Mintha itt másképp lenne. Csak azok a hülyeséget mennek át, amit ők kiagyalnak.
Érdekes, hogy a játék elég egyszerű keretei között is mennyi kombináció alakulhat ki. Nálunk a konga hatalma 0, mert csak a megfelelő szavak kellenek, és nemcsak az NE, hanem a kiutalás is átmegy. Akár egy 10%-os adó is, amiről megbeszéljük, h 1%-os lesz.
A görögöknél még egy NE-ért is imádkozni kell. Gondold el, ha valami komoly csata lenne, nem csak az olasz...
Nekünk egyébként nem jönne rosszul, ha kicsit erősödne a kongánk...
Maradjunk annyiban, hogy a győzelmi jelentésetek a jetICsicskával együtt meglehetősen korai volt és máig nem tudjuk mennyi ment rá el az adókból, tartalékokból, mert bár a ciklusból eltelt lassan 2 hét a gm sunyin hallgat, akárcsak a szocmin-oktmin az edzőteremtámogatások ellenőrzésél és a mostani körről.
A csatákról:
A törököket párszor el lehetett kapnotok a végén eszméletlen pénzek árán, mert Irán volt mellettetek és volt némi lelkesedés is. Irán lelpett, mint szokott amikor elérte amit akart (nem első alkalommal teszik ezt meg).
Magatokra maradtatok és szívtok, mert a jetik, argentínok s görögök is harcolnak ellenetek minden csatátokban.
Így még a fos PTOzott görög ciprus is elver benneteket, mint a kétfenekű dobot, amit ha egy éve leírok szakmányban hülyéztek le érte jetik csicskái, "játéktechnikus" "stratégák".
Senkik vagytok, pénzéhes zsoldosokkal, szétvert, világgá széledt játékosközösségi roncsokkal, kifosztott közkasszákkal a hátatok megett egy ellenségekből verbuvált szövetséget csicskaként szolgáló páriaként.
Rohadjatok meg nyugodtan cserébe azért, amiért ezt összehoztátok. Ciprussal vívni élethalál harcot.
Basszus.
Mindig van lejjebb, bebizonyítjátok NAP NAP után.
Öveket becsatolni, zuhantok tovább!
[removed]
Azt pedig csak most vettem észre, hogy nincs elnök és a senki által soha meg nem választott jeticsicska tolvaj társa használja a jogosultságait.
Nem mintha tizenkettő nem lenne belőletek csalókból egy tucat, de már a formára se adtok hónapok óta.
Hihetetlen hová nem bírtok zuhanni.
Dobjuk már ki ezt a haszontalan görög csürhét a fenébe... ha magukra maradnak majd meglátják akarnak-e terroristákkal egyezkedni meg NAP-ot kötni.
Iránnak hogy megnőtt az étvágya.
http://www.erepublik.com/en/main/law/Iran/144688
Be akarnak állni közénk és Ciprus közé, ha már a görögök nem tudnak.
Ők ajánlották fel, mi pedig kedvesen megköszöntük. Nyerünk vele pár órát gondolom 😉
köszi a tákékoztatást, ez a kormány tényleg űdítően jó! hajrá!
Görögök 🙂 Tegnap leütöttem BHról úgy hogy áttoltam a kötelet és tartottam is magyar csatában persze nem tetszett neki (a kört is lehoztuk, nem sok ilyen volt😁 és közölte, hogy soha többet nem üt nálunk...
A másik oldalon a BH, illetve aki miatt 32 misit kellett belevágnom a körbe egy görög volt.
Szóval nem kell görög segítség, NE formájában, elég, ha a terroristáikat távol tartják tőlünk 🙂
Én annyit írtam neki, hogy next round, BA rulz, soz. Ő megértette, hgoy hol a helye (MU-társam nem...) és annyit írt, hogy: OK o7, thx. Nem mind értetlen. 😃