[MK] Múlt, jelen, jövő

Day 1,921, 08:45 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt eMagyarok!

Először is elnézést kell kérnem Tőletek! Elnézést kell kérnem, mert hibáztam. Hibáztam több dologban is, amely esetleg okozója lehetett az elmúlt napok felháborodásának és elégedetlenségének egyes játékosok esetében. A hibám kommunikációs jellegű volt elsősorban. Először is hibáztam, amikor még sikeresek voltunk, Románia eltörlése előtt és alatt, amikor nem írtam le egyértelműen, hogy milyen tényezők is játszanak abban szerepet, hogy győzelmeket tudtunk aratni és hogy ezek mennyire fenntarthatatlanok. Hibáztam továbbá a NAP megkötése előtt, amikor nem tájékoztattam előre a tisztelt lakosságot. Ezeket a dolgokat utólag őszintén sajnálom és elnézést kérek érte!

A NAP-pal kapcsolatban úgy érzékeltem az elmúlt kettő és fél nap folyamán, hogy a többség a megkötésével egyetért, mindössze a feltételek azok, amiket sokan másképpen csináltak volna. Az érveimet mindkét esetben elmondtam, azonban úgy gondolom, hogy még egyszer érdemes megtenni ezt, hogy minél több ember megértse, hogy miért volt ez szükséges.

Köthettünk volna a románokra nézve megalázó feltételekkel békét. Megtehettük volna. Mit nyertünk volna? Mondjuk tegyük fel, hogy 100 ezer valutát, vagy 200 ezret. Bele is mentek volna szerintem. Azonban 4 nap múlva, a kongresszusi választások után a román ellenoldal egyszerűen impícselte volna a megalázó békét megkötő elnököt, az új utód, Vallahian pedig egyszerűen megszegi azt, mint tette januárban és megtámad minket. Lett volna egy 5 napos nyugalmas időszakunk és 200 ezer valutánk, amit az első csatában el kellett volna tolni, hogy meg tudjuk nyerni. Mert egy-egy nagyon szoros csata, vagy felkelés, egész napos osztásokkal bizony alsó hangon ennyibe kerül, ezzel legyünk tisztában. Én egy tartós, legalább a hónap végéig kitartó békét szerettem volna. Bár, ha a következő hónapra is kitart, annál jobb. Nekünk a béke jóval kedvezőbb a románokkal való összevetésben, mint a háború. A további érvekről és miértekről egyébként úgy tudom, hogy classfighter házelnök úr ki fogja adni a kongresszus tegnapi, rendkívüli ülésén elhangzottakról szóló logot hamarosan.

Annyit még hozzátennék a NAP-hoz, hogy van garancia a szerződés-szegés esetére, amely kapcsolatos Szerbiával, de sajnos erről nem nyilatkozhatok bővebben nemzetközi politikai okok miatt. Az, hogy mennyit ér egy garancia, úgyis mindig csak akkor derül ki, amikor valamelyik fél megszegi a megállapodást. Erre pedig remélhetőleg nem kerül sor a hónap végéig.

Szintén a kongresszussal kapcsolatos hír, hogy a tegnapi napon impeachment javaslat került beadásra ellenem, amellyel maximálisan egyetértettem. Én is azt vallom, hogy ilyen vitás kérdésekben és kérdéses megítélésű ügyek esetén jobb, ha mielőbb eldől a dolog és kiderül, hogy az elnök bírja-e még az országgyűlés bizalmát. Az ülés előtt és alatt egyébként több párt frakciója, illetve azok vezetője biztosított engem az adott párt támogatásáról és egyetértéséről. Végül a javaslat 13-23 arányban elutasításra került. Az hozzá kell tennem, hogy én magam igennel szavaztam, hiszen a fentebb említett dolgokban hibásnak érzem és éreztem magam.

Azzal, hogy a javaslat elbukott, eldőlt, hogy legalább hét napig én maradok eMagyarország elnöke. A munkát így ugyanazzal a lendülettel és aktivitással folytatom, ahogy eddig is tettem. Nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy a román kiegyezés egyik oka az ukránok elnyomva tartása volt. Ez most a következő cél, amelyet el kell érnünk, hogy a következő hónapokra is biztosítva legyen a biztos 8 bónuszunk. Többek között ezért sem hagyhattam az értelmetlen román háborút és pazarlást folytatódni, mert azzal bebiztosítottam volna, hogy utódomra egy mind állami, mind magánszinten legatyásodott országot és ami még fontosabb bónusztalan országot hagytam volna. Márpedig hiszem, hogy egy elnöknek feladata legalább olyan állapotban átadni az országát, amilyenben kapta. Amennyiben sikerül az ukrán kérdést megoldani, ez egészen biztosan így lesz az esetemben.

Szóval ukrán kongresszus eltörlése. Sajnos szomszédaink megelőztek az NE beadásával, így náluk lesz a kezdeményezés. Ez azonban nem akkora probléma, mert moldáv szövetségesünkkel napi kapcsolatban vagyok, és ők is NE-t adtak be Ukrajna ellen. A biztonság kedvéért egyébként beadtam én is az NE-t.

A legfontosabb teendők, hogy megvédjük az ukrán RW-ket, megnyerjük a közvetlen csatát, majd megnyerjünk egy csatát a moldávoknak is és már kész is az étel.

Van egy-két ember, aki megkeresett azzal, hogy nem fognak ütni amíg én vagyok az elnök. Ezt szerintem gondoljátok át még egyszer, mert én másfél hét múlva már mindenképpen elhagyom az elnöki széket, de az ország itt marad és azzal, ha az ukránok felszabadulnak és lesz kongresszusuk, nem nekem fognak keresztbe tenni a tisztelt urak, hanem az országnak és a következő elnöknek (és közvetve maguknak), akik nem tehetnek arról, hogy az általam megkötött NAP-pal, vagy a feltételeivel nem ért egyet néhány ember.

Ezért arra szeretnék kérni mindenkit, hogy tekintsük lezártnak ezt a dolgot és fókuszáljunk a feladatokra és fejezzük be úgy a hónapot, ahogy elkezdtük: sikeresen!

Végezetül még egyszer elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akiket valamilyen szempontból megkárosítottam az utóbbi egy-két napban!

Maradok tisztelettel:
Istencsaszar
eMagyarország elnöke