[MK] Igaz Hazafi medál

Day 2,952, 02:45 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt Honfitársaim!

A napokban lehetőségünk adódott rá, hogy felkelések útján hazaküldjük a görögöket. RW-t indítottunk ellenük minden lehetséges területen, CO-val megtűzdelve. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy feladják a küzdelmet, könnyedén hozzuk a köröket mindegyik csatában.
Van azonban két dolog, ami kissé hátráltat minket a haladásban. Ez pedig az Igaz Hazafi medál, illetve a román sorsjegy.
Tisztában vagyok vele, hogy az egyéni célok elérése is fontos, illetve játékélményt nyújt, de nem helyezhetjük azt a közösségi célok elé. Tegnap többen is kérték, hogy indítsak TP-s felkelést a sorsjegyek miatt, holott az indítókra a görögök által birtokolt területeken volt nagyobb szükség. Ettől függetlenül megpróbálkoztunk az indítással Pozsonyban, azonban érdeklődés hiányában csak ma sikerült elindítani a csatát.
Ma reggel pedig napváltás előtt az ukránok elkezdték Galícia felszabadítását. A tisztikart, illetve a kongresszust egyaránt tájékoztattam róla, hogy a csatát felkelő oldalon kell ütni, illetve ennek megfelelően a HK-t is frissítettük, hiába. A német felkelés mihamarabbi elindítása volt a fő cél, de előtte még össze kellett gyűjteni a támogatókat Pozsonyba is csak azért, hogy a TP vadászok ne az ukránokat gyepálják.
CO-t kellett kitennem az ukrán oldalra, a magyarok ellen, hogy a magyar oldalra bevitt sebzést ellensúlyozni tudjuk. Remélem érzitek ennek a súlyát.
Persze az auto DO is közrejátszott a dologban, de a többség a tájékozatlanság, illetve a sorsjegyek hajkurászása miatt ütött a magyar oldalon. (a pozsonyi csata kb. 10 perccel később indult el).

A kéréseim a következők:
1. Pár napra próbáljátok meg háttérbe szorítani a TP medálért való ütéseket. Jelenleg a görög felkelésekben van a legnagyobb szükség a magyar sebzésre. Lesz magyar csata a napokban, de a cseh, illetve az osztrák sebzés elenyésző a miénkhez képest. Ne oda tankoljatok százezreket, ha közben egy felkelés, vagy a bolgárok görögök elleni csatája vesztésre áll.
2. Tájékozódjatok és tájékoztassatok. A hadügyi közlöny szinte azonnal frissül, amint változnak a priók, illetve a tiszteknél, valamint shoutok útján is tudtok informálódni.

Azoknak pedig szeretnék köszönetet mondani, akik a tegnapi nap folyamán odatették magukat Lower Austriában. A görögök kétszer is rendesen nekünk estek, időnként kemény CO-val megtámogatva, ennek ellenére a magyarok tankolásainak (is) köszönhetően sikerült hozni mindkét minit. Az Igaz Hazafi medál nekik járna, nem azoknak, akik eközben rongyosra ütötték Volhyniát a Raffle Ticket-ekért.

Az elkövetkező napokban folyamatosan indítjuk majd a felkeléseket a görögök ellen, ezért továbbra is keresem azokat a játékosokat, akik 1500 cc-ért (vagy RH medálért) tudnának segíteni az elindulásukban (jelentkezni üzenetben lehet). A fő prió az osztrák, illetve a német felkeléseken lesz, valamint Bulgáriát fogjuk segíteni a görögökkel vívott csatájukban. Emellett holnap mi is megindulunk az osztrák régiókért, de itt nem kell harcolni. Elég lesz azoknak a sebzése, akik ebből a cikkből semmit sem fogtak fel.


Tisztelettel,
Jaca