[MK] A legfrissebb hírek

Day 2,942, 23:54 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt Honfitársaim!

A legutóbbi MK óta tovább pörögtek az események, ezeknek részletezése egy újabb Közlöny megírását tette szükségessé.

Csütörtök délután tárgyaltam a lengyel elnökkel a thai kérdést illetően. Ő ígéretet tett rá, hogy országa legkésőbb péntek reggel hadüzenetet küld ázsiai barátainknak, akik ekkorra már egy millió cc-t kértek volna tőlünk a felvidéki területekért cserébe. Az első ötlet az volt, hogy a Lengyel NE-t követően mi is hadat üzenünk, azonban a későbbiekben úgy egyeztünk meg, hogy ha lehetőség van rá, akkor mi MPP-n keresztül támogatjuk a csatát.

Ennek oka a következő:
Tartottam tőle, hogy amint hadüzenetet küldünk, a thaiok válaszul egyből megküldik nekünk ugyanezt. Hiába indul támadás egyszerre két fronton ellenük, a lengyelekkel nem fognak érdemben foglalkozni, mi leszünk a fő prió. A csütörtök hajnali próbálkozásunk pedig egyértelművé tette számomra, hogy egy velük vívott csatában a CO és a görögök mindenképp az ő oldalukra fogják billenteni a mérleget. Ha a mi direkt támadásunkat elbukjuk, utána még lesz esélyük CH ellen vonulni, mielőtt a lengyelek kiteszik őket európából. A szövetségeseik pedig mindent megtettek volna azért, hogy Thaiföld maradandó nyomot hagyjon, mielőtt hazarepül.
Tudom, hogy ez egy elég rossz forgatókőnyv, ettől függetlenül van/volt rá esély, hogy megvalósul.

Estére rendkívüli kongaülést hívtam össze, 3 témát szerettem volna megvitatni a jelenlévőkkel:
-Fizessünk-e bármennyit is a felvidéki régiókért
-Az ukrán NAP-ot Kárpátalja visszacsatolásával együtt kössük-e meg
-Kössünk-e MPP-t Chilével (ezt majd a későbbiekben részletezem)

Csak az első kérdést illetően sikerült egyhangú döntést hozni (nem). Az ülés ezt követően kezdett veszekedéssé fajulni, többen is NE beadását követelték magyar oldalról is. Ezügyben tegnap este szavazás indult a külső konga fórumon.

Tegnap késő este épp a lengyel elnökkel beszéltem, amikor a görögök macedón és bolgár oldalról is hadüzenetet kaptak, amire az első félnek hasonlóképpen válaszoltak. Végül arra jutottunk, hogy a lengyelek megküldik a Thai NE-t, mi pedig küldünk egyet a görög félnek, ami attól függően lesz megszavazva, hogy a macedónok hogyan döntenek.
A görög elnök persze egyből megkeresett, hogy hajlandóak engedni a békefeltételeikből (amiben többek között az osztrák régiókért cserébe 1,2 millió CC-t, horvát és görög MPP-t, illetve a macedón kapcsolataink megszakítását követelték). Természetesen nem engedtünk a sötét oldal csábításának 🙂

Az NE javaslatra szavazattartást kértem, de nagy valószínűséggel leszavaztatásra fog kerülni.

Tisztelettel,
Jaca