[MK] A gerillaháború
eMagyar Kormany
Tisztelt Honfitársaim!
Az elmúlt napok görögök ellen irányuló harcainak eredményeit szeretném röviden vázolni.
Az egész azzal kezdődött, hogy Bulgária hadat üzent a törököknek (ez később leszavazásra került), válaszul a görögök háborút indítottak ellenük. Sejthették, hogy a harcok alatt megpróbálkozunk a felszabadítással, így Lower Austriában felkelést indítottak. Mi a második körtől kapcsolódtunk be aktívan. Tévedés, hogy a görögök maguktól át akarták engedni a régiót, kétszer is megpróbálták komoly CO kirakásával megtartani azt. A 2. körben pl. Div4-ben 51 cc-s CO volt, ennek ellenére sikerült hozni a minit. Pár körrel később ismét elkezdték CO-zni a felkelést, sikertelenül. Végül felszabadítottuk a régiót. Lower Austria indulása után RW-t indítottunk az összes lehetséges görög tartományban, Al Madinah kivételével sikerült is hozni mindegyiket. Ezt követően amint lehetett, indítottuk az újabb felkeléseket. Komolyabb ellenállás sehol sem volt, de a görög sebzés még így is tekintélyes volt a túloldalon. A gerilla háború 'legvéresebb' csatája Bavariában zajlott, ahol igen kemény ellenállásba ütköztünk. A görögök mindig túllicitáltak minket CO tekintetében, illetve ez a csata maradt a CoD (A nap hadjárata) annak ellenére is, hogy közben a bolgár háborújuk is elindult. Többször is nekifutottunk, sajnos sikertelenül. Talán ha milliókat ölünk a csatába, akkor sikerült volna felszabadítani a régiót, de ezt a jelenlegi keretünk nem tette lehetővé.
Ettől függetlenül az akciót sikeresnek könyvelhetjük el. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy csütörtökre ismét 100%-os házbónuszunk lesz, a görögöket pedig sikerül jó néhány régióval megrövidíteni.
Az elmúlt 3 napban
-1 dán
-1 német
-3 egyiptomi
-4 osztrák
régiótól szabadítottuk/szabadítjuk meg őket (ebből 2 nem általunk lett elindítva). Megszűn(t) a jelenlétük Ausztriában, Egyiptomban illetve Dániában is, az Európán kívüli bónuszaiktól pedig elvágtuk őket. A 10 indításunkból egyébként 7 volt sikeres, közel 70 RH medál kerül(t) a magyarok kezébe. Bavarián kívül a két Közel-Keleten indított felkelés zárul(t) még sikertelenül. A felszabadításban segítséget nyújtott Ausztria, Szlovénia, illetve Lengyelország is, mind pénz, mind sebzés tekintetében. Utóbbitól 150 ezer forintot kaptunk a háború finanszírozására. A Szlovének pedig időnként maguk is raktak ki CO-t az osztrákokkal(!) együtt. Ezen felül külön köszönet illeti a Székely Légiót, illetve a Csontbrigádot is az anyagi hozzájárulásért.
Ahhoz, hogy a falakat tartani tudjuk, folyamatosan CO-zni kellett a felkeléseket (a DIV4-ben inkább csak a kör vége felé kapcsoltuk be). A ház bónuszainkat még így is olcsóbban szerezzük vissza, mintha a görög viccajánlatnak engedve 300K-t fizettünk volna régiónként. A bónuszokból adódó többletbevétel pedig valamelyest kompenzálni fogja a költségeket.
A német régiók visszfoglalására, ezzel együtt a görögök hazaküldésére nem fordíthatunk ekkora mennyiségű összeget saját keretből. Kell egy minimális tartalék ara az esetre, ha a hellének valamilyen módon válaszlépésre szánnák el magukat. Az első sikeres német RW után valószínűleg megtörnének, de ehhez milliós összegre lenne szükség.
Éppen ezért megkérem azokat a pártokat, századokat, magánszemélyeket, akik szeretnék a közeljövőben folytatni a gerillaháborút, hogy tőlük telhetően adakozzanak az államkasszába a sikeres folytatás érdekében.
Nagy köszönet azoknak a magyaroknak, akik részt vettek ezekben a harcokban!
Tisztelettel
Jaca
Comments
Shout:
[MK] A gerillaháború
www.erepublik.com/en/article/2572386/1/20
öröm ezt a cikket is olvasni
o7
az elsőzést meg meghagyhatnád olyanoknak, akik értelmeseket írnak oda, nem holmi shoutformot...
Jogos, hiszen az első kommentek általában tök értelmesek szoktak lenni...
25
Így kell ezt! o7
Votado! Szép munka! o7
o7
Bazi nagy görög hazavágás 🙂
Szép volt!!!!! ... bár le késtem róla , bocsi majd a németeknél
Mi, kik kiharcoltuk hogy házbónusz legyen...
http://www.erepublik.com/hu/article/2572538/1/20
Gratulálok 🙂
Csak így tovább! Meg kell várni a jó pillanatot és erővel odacsapni Bajorországba, és majd megtörnek meglátod. Akkor amikor a Bolgárok az eredeti területeiket támadják majd és a Horvátok is el vannak foglalva a Szerbekkel, ha lehet.
25