[Magyar Közlöny] Mi fog történni velünk a következő napokban?
Tomjohnson
Bár az Uralkodónk nyaral, szellemi hagyatéka elég ahhoz, hogy az ország menjen tovább. Mégis, a mostani hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodók károgásukkal elhomályosítják a számunkra legszebb napokat, mikor HUpakolas László, nemzetünk nagyja végre hatalomra került formálisan is. Ne hagyjuk, hogy egy felelőtlen kisebbség elrontja a többség szórakozását! Ennek érdekében a következőket tegyétek meg:
- Harcoljatok ahogy a csövön kifér.
Ennyi.
Ha veszítünk területet, az úgyis a nép hibája, ahogy eddig is, de ha nyerünk, akkor az csakis HUpakolas Őfelsége kegyelméből történhetett. Érdemes erre az újságra feliratkozni, egyrészről, mert az nekem jó.
Csak gondolkozzunk el, hogy mi fog történni, ha esetleg egy hétig nem jön vissza HUpi. Nézzük, miket mondanak a károgók:
1) Nincs aki ellássa a kormány ügyeit
Az ex-elnök bevallotta, hogy baromira nincs már HM csapata, mert mindenki megelégelte, alig van tehát valamiféle tákolmány-kormány. Most ezzel a két taggal lesz kevesebb?
2) Régiókat fogunk veszíteni
Lásd fentebb, ezt már x+1 kormány mondta: miattatok lesz.
3) Eltörlik az országot!
Azt akkor a kongresszusra fogjuk. Előző hónapban egyébként sikerült elnökkel is a törlés.
4) Megromlanak a szövetségi viszonyok
Ne gondoljátok, hogy nem ül ott valaki és nyal a "karrier-előmenetele" szempontjából, ill. valamelyik tapasztalt tanácsadó nem nyomatja-e most ott a szöviben, hogy köcsög nép, köcsög kongressz, bla bla bla.
5) A hadsereg irányítás nélkül össze-vissza üt majd, BH-zni mennek.
Most itt mi is változna?
6) Sokan lelépnek majd
Aki itt van ennyi ideje nem fog. Aki pedig pár hónap után így dönt, nos, megköszönheti, hogy segítettünk neki megkönnyíteni a lépést.
7) ennyi nap múlva jön Bosko
Ez viszont tényleg para, szóval: Kérlek, Uralkodónk, jelentkezz!!!!
Lássuk mit NEM fog tenni HUpakolas nagyúr, amennyiben nem jön vissza:
Nem köt békét a románokkal.
Nem fog beütni mindenféle országokat (senkit)
Nem utal mutyipénzt senkinek
Nem fog füvet nyírni
Nem fog iskolába járni erep helyett
Nem fog buzis cikkeket írni.
És mi lesz akkor helyette?
Csöcsök. Ezt majd én tolom nektek.
Üsd a lengyel csatát és toljad sgp-ben.:
NAPI TALÁLÓS KÉRDÉS:
Mi van akkor, ha egy játékban játszani fogunk?
Comments
Vivát!
egy játékban játszani? jesszus, már a feltételezés is olyan komolytalan...
Éljen A ZURALKODÓ aki él mint hal a vízben!
Amit megígér megtartja!!!
Áldassék az Ő neve.
most játszunk, vagy csak dumálunk róla? : )
amúgy a csajnak nincs körme, biztos már lerágta. eh.
"7) ennyi nap múlva jön Bosko
Ez viszont tényleg para, szóval: Kérlek, Uralkodónk, jelentkezz!!!!"
Nem, nem Bosko jön. Hanem én megint. : )
Javaslom a wiki tanulmányozását, illetve cikkem újbóli átolvasgatását. Nem árt, ha a 'kormány' tisztában van a játék szabályaival.
még rosszabb
Éljen az uralkodó!
Alex mej el te is nyaralni. Van egy heted : P
Rádfér.
Bandi, ha elmegyek nyaralni, szopni fogunk azzal, hogy az új kormány nem dolgozik, persze ez is az én felelősségem lesz. Se CoD, se piros gomb, egyszóval kezelhetetlenség. Mivel a haza mindenekelőtt, maradok az egy héten is és folytatom tovább a melót.
Figyu, ha felveszel a kormányodba megfogalmazom helyetted ezeket, hogy még jobban demagóg legyen minden mondatod.
Piros gomb így sincs, se COD, max majd Ernst irányít a csopperben, amíg össze nem veszik mindenkivel.
Alexandross, tényleg kell a lazítás. Úgy 2-3 év múlva azért nézz vissza, hátha közben megérett a nép a vezetésre.
a cikk minden szava igaz. ezt olvassátok ne i.cs.-t . o/
Neked se volt kormanyod Alex bevalhatnad mar igazan.
Jó cikk.
Alex takarodj a fenébe, a kulcsokat hagyd a portán.
Hajrá Alexandross!
Azért ezt HUpi is megszívta.
Ja, és tényleg jó a cikk!
über alles cikk, ez a legjobb cikk amit olvastam mostanában, ha elvonatkoztatok a témától akkor is😛
HUpak kormánya a NÉP. Hupák 1 kanyit nem lop el.... Áldassék.
éppúgy hazudtok mint az össze többi kormány. mi garantálja, hogy nem fog füvet nyírni? engem nem vertek át. nyírjon füvet, minden elnök teszi. csak ismerjétek el!
Itt a kormány 1. hazugsága!
Csöcsöket igérnek, azt kapunk egy széparcú lengyelt, meg egy gülü szemű pasit.
Csöcsügyi miniszter monnyonle!
Igen, a fűnyírás az örök vitatéma...donAshernek igaza van. Be kell vallani. Legyen Hupák az első, aki elismeri, hogy nyírt már füvet!
"Nem, nem Bosko jön. Hanem én megint. : )"
vasmegye írt erről cikket a németekkel kapcsolatban, de hogy a saját újságában jelent meg vagy máséban arra már nem emlékszem. a harmadik jelölt lesz elnök.
HUpak lehugyozza a füvet, amitől az nem nő. NEki nem kell nyírnia, Ő az Uralkodó
R.S.: pont hogy nem. Csak akkor lesz a 3. befutóból elnök, ha az elsőt / másodikat bannolják, vagy időközben ÁP-t vált.
5.
Ja szóljatok hogy akkor feleslegesen ütöm SGP-t meg bukovinát. meg úgy még a többség.
Esküszöm egyesz tényleg úgz kollektivan el kéne menni 2 hét szabira és nézni mi lenne ha ilyenkor mi is az önös kis érdekeinket meg a Funt helyeznénk előtérbe.
Vagy szerinted nem buknánk SGP-t és bukovinát ha nem lenne álitva a DO és a századok ne tennék a dolgukat? ha mindenki tényleg BH-zna Timbuktuba ki védi a régiókat? Éhesló nem az már biztos.
Peterbond nem egy helyen olvastam, hogy mostantól ők inkább mennek zászlózni, meg BH-zni.
Egy seregtag ilyet soha nem csinálhatna, akkor lépjen ki azt csá. Ilyenkor mindig magadra veszed, de te a 10%-ba tartozol, azok közé, akik jó helyre ütnek. Azért nézzél néha körül.
peterbond, izralex, ne itt picsogjatok, dumáljátok meg a bicskásokkal és tolvajlóval.
Nekem tetszik a show amit rendeztek, mióta izralex megkapta az útilaput.
Átadta már az orgokat, kasszát, jelszavakat?
Hol a zárómérlege?
egyszerűsített zárómérleget összköltség eljárással
hol az APEH ebből a játékból?
ez így xar