[M.O.V.E.] Gazdasági programunk kezdőknek

Day 1,669, 04:24 Published in Hungary Hungary by Baksa Mark

Köszöntöm minden olvasónkat!

Ezúton kívánom meghirdetni a Magyar Országos Véderő Egylet újbóli osztását kezdő harcostársaink számára. Mint az eddigiekben is volt, célunk az új harci modul bevezetését követően is az ifjú, a játékot épp most megismerő játékosok segítése, felzárkóztatása. Ezen tevékenységünk fontossága a játék módosításainak hatására most még inkább felértékelődött, a kezdők gazdasági lehetőségei, bevételi forrásai nagyban kibővültek, azonban ahhoz, hogy ezen lehetőségeiket megfelelően képesek legyenek kiaknázni folyamatos és aktív segítséget kell nyújtsunk!

Praetorianus74, egyletünk gazdasági vezetője ennek okán összeállított egy programot, melynek célközönsége elsősorban az 1. divizió (1-24. szint), lényegét tekintve pedig kezdő játékostársaink számára egészen első eRep napjuktól kezdődően lehetővé teszi a mindennapos teljesítését a Napi parancsnak, az ehhez szükséges tank és kaja biztosításával, hosszú távon pedig könnyen elérhetővé válik a programban napi 20 q6 tank + önellátásra szükséges étel előállítása. Mindezt pártvezetésünk irányításában egy részvénytársasági keretben valósítjuk meg és rendszerünk alap gondolata, hogy a vagyonok elaprózódása helyett, azok koncentrálásával érünk el nagyfokú cégesítést.

A program részleteiről érdeklődj chat-en, a rizon #move szobájában, ahol igyekszünk minden kérdésedre választ adni! Fontosnak tartom kiemelni, hogy programunk lefolyásáról pontos nyilvántartás fog készülni, az ellenőrizhető lesz, a biztos anyagi háttér megteremtésére nagy összegű állami hitelkeretet igényeltünk és immáron több tagunk is élt a lehetőséggel!

Mai osztásunkon pártunk tagjai, illetve minden magyar 1. és 2. divízióba tartozó harcos igényelheti az immáron szokásosnak mondható 5q6 tank és 300w étel ellátmányt! (Jelentkezés Vote + Subscribe sorszámmal hozzászólásban!)

Csatlakozz pártunkhoz és seregünkhöz! Amennyiben kérdésed van, keress fel minket pm-ben (praetorianus74 vagy Baksa Márk játékosokat), vagy a rizon #move szobájában chat-en, ahol mind pártunkról, mind seregünkről és gazdasági programunkról szívesen adunk részletesebb tájékoztatást!

Üdvözlettel,
Baksa Márk
a MOVE elnöke