Ambient on/off
Join eRepublik

[Kormány] Induló cégek támogatása, adóváltoztatások

18 Day 458, 09:57 Hungary
Az elmúlt heti baby-boom pozitív hatásai az ország jövőjére nézve vitathatatlanok, ugyanakkor egészen idáig szinte teljes egészében az állam viselte az újoncok foglalkoztatásának és fejlődésének terheit. Az állami tréningcégek jelen pillanatban is majd' 2000 indexbébinek adnak munkát. Ez az állapot nyilván nem tartható fent, mert az az államkassza kiürüléséhez vezetne.

A megoldás két módon lehetséges. Egyrészt az állami kiadások csökkentése, ami új magáncégek indulását jelenti, akik tovább foglalkoztatják az újoncainkat; illetve az állam bevételeinek növelése, melynek módja az adóemelés.

A mai nappal létrehozunk egy 100 Gold-os alapot, mely az új cégek indulását támogatja. Az eMNB 20 cég indulását szeretné elősegíteni. Az új cégek vagy 5 Gold, vagy 250 HUF vissza nem térítendő támogatást kapnak. Az eMNB 10 hazai Manufacturing (elsősorban Gift, Moving) illetve 10 külföldi nyersanyag cég (Diamond, Oil, Iron) indulását kívánja elősegíteni, melyek a hazai feldolgozó ipart látják el nyersanyaggal. Amennyiben a cégvezető rendelkezik a cég indításhoz szükséges összeggel az eMNB a fent említett összeggel támogatja az indulását.

A jelentkezők az eMNB postafiókjára küldhetik pályázatukat. A pályázatban szerepelnie kell a céget létrehozni szándékozó Organization linkjének, rajta az induláshoz szükséges Gold mennyiséggel, illetve rövid összefoglalóval az elképzelésekről. A program a keret kimerüléséig tart, alakulásáról folyamatos tájékoztatást adunk.

Indexbébik akik céget akartok, biztos felteszitek a kérdést, hogyan lehet ennyi Goldotok ami elég a cégalapításhoz és nem akartok Goldot venni. Meghívó, meghívó, meghívó. Akit te hívtál meg és eléri a 6-os szintet, kapsz utána 5 Goldot!

Cegek iranyitasa es alapitasa

Az állami bevételek növelése érdekében növeljük az adókat. Jelen pillanatban a Food, Gift, Moving és Weapon ipar Income Tax-a 5% az ÁFÁ-ja (VAT) pedig 9%, az összes adóteher így 14%. Az össz adóterhelést 20%-ra emeljük, az Income Tax 8%, a VAT 12% lesz. Ez némi áremelkedést fog eredményezni ugyan, de ezt hamarosan ki fogja egyensúlyozni a piaci verseny illetve az a termelékenység növekedés, melyet a mostani tréning harccal értünk el.


Üdvözlettel,

Feherlo
Belügyminiszter


 
Report comments
 
XDJani
21
XDJani Day 458, 09:59

"Az új cégek vagy 5 Gold, vagy 250 HUF vissza nem térítő támogatást kapnak."

Mármint vissza nem térítendő?

 
Tazsam
25
Tazsam Day 458, 10:00

Vote kezdődik már emelnek is:) csak azért voteoltam, hogy szem előtt legyen:)

 
davidpardavi
23
davidpardavi Day 458, 10:01

Pedig egyszerű, a támogatás nem térít vissza. Talán valami nem egyértelmű?

 
Altea
25
Altea Day 458, 10:03

Nos mi vinnénk még a tömegből cégbe munkásokat úgyhogy: 2 vagy afeletti land skilles munkást keresek Norvégiába Q2-es olaj cégbe. Részletekért PM nekem.

 
Weisz Manfred Huba
33
Weisz Manfred Huba Day 458, 10:13

Én amerikába és indonéziába szintén pm-ben, olaj munkásokat, skilszer 2 huf fizuval utazást álom!

 
LightBringer81
25
LightBringer81 Day 458, 11:10

Mi a haverral már azt várjuk, mikor lesz meg a megfelelő szint, hogy beindíthassuk a biznicünket... Kár, hogy ilyen sokat kell várni rá, de nem csüggedünk, meg vannak a tervek, ötletek, a tőke is gyűlik.

 
davidpardavi
23
davidpardavi Day 458, 12:02

Nem kéne valahogy ezt egy kicsit fel vote-oltatni, mert a kevés kommentből következtetve nem sok emberhez jutott ez el. Ez a nagy subscribe verseny túl sok újságot teremtett, én ugyan mindent elolvasok kb a latest-nél, de egyre izzasztóbb, a legtöbb ember pedig nem szentel ennyi időt ennek, vagy csak a Top Rated-et olvassa el.
Valamelyik ismertebb újság írhatna arról, hogy néha olvassanak bele a latestnél legalább az első oldalba a "more news"-nál, hatékonyabb lenne a kormánysajtó, gyorsabban eljutna az emberekhez.

 
Feherlofia Koppany
33
Feherlofia Koppany Day 458, 12:16

Sajnos ez van.

 
LightBringer81
25
LightBringer81 Day 458, 12:18

Inkább az erepnek kéne olyannak lennie, hogy a kormánynak lehetősége legyen egy saját újságot kiadnia, ami mindenkinél automatikusan előfizetett és saját igény szerint kiemelhető legyen...

 
davidpardavi
23
davidpardavi Day 458, 12:34

LightBringer ha már ilyen a rendszer nekünk kéne ehhez igazodni sajnos... Persze lehet ötleteket is beküldeni, aztán majd hátha lesz kedvük megkönnyíteni az életünket.

 
Hexalia
22
Hexalia Day 458, 14:14

Jó kezdeményezés, VOTE!

Az Ithezo Kft is fogad land skilles munkásokat vadiúj indonéziai olajmezején!

@LightBringer81: ilyen csak az adminoknak jár. (Erepublik Insider) De jó 5let, javasold nekik a Fórumban. (Kormány az eRep szabályai szerint nincs, tehát az elnöknek lehetne ilyen)

 
Tvta Ebel
25
Tvta Ebel Day 458, 14:31

1 cég az csak 10 embert foglalkoztat.
Cégek százai kellenének.
(Egyébként ugyanezek az emberek bírnak FOGYASZTANI is annyit, amennyi áru így megtermelődik, vagy..?)
Arany van itt bőven szerintem, 10 ember 5 arannyal az 50 arany..

 
Tvta Ebel
25
Tvta Ebel Day 458, 14:36

Mért azt tűzitek ki célul, hogy "alakítson mindenki [aki nem csak tengődni akar] céget"?
Nem fognak tudni egymás cégében dolgozni!..
Egy ember csak 1 helyen fog tudni dolgozni!..

Tehát sokkal inkább NYRT-kben kell gondolkodni. 1 egész céged nem lehet. De egy 1/10 céged az már igen.
A tulajok egyben dolgozói is lehetnek a cégnek - így pl. a "fizetésük" lemehet 0-ra [le kéne vinni a minimálbért 0-ra..], nem fogja őket eltántorítani a (remek) munkahelytől.

 
eLogi Tech Corp
Or
eLogi Tech Corp Day 458, 23:17

Brazíliába keresek 2-es landskillel 2-3 munkatársat. Utazást biztosítom. Fizetés 2-es skillel 4.5 BRL (kb. 6.5 HUF). Ha érdekel keress PM-ben. (Ha magasabb skilled lenne, akkor is várlak...)

 
RainbowX
25
RainbowX Day 459, 01:43

@Tvta ha leviszed a minimálbért nullára az mindenkire vonatkozna nem csak azokra akika a saját rt-jükben dolgoznak. Néhol így is csak 1Ft-os fizetés van amiből nem lehet megélni.

 
hulioszezar
23
hulioszezar Day 459, 02:12

kicsit hasonlit kormány intézkedésünk az IRL kormányhoz.
Áremelés, de majd jobb lesz.

Hallottam ezt már valahol (igaz ott nem műkődik)

 
Varga Balazs
26
Varga Balazs Day 459, 08:30

indexbébi, baby-boom... el lehet felejteni ezeket a szavakat. Szerintem degradáló és mivel az általatok bébiknek nevezett játékosok egy része már a 10. szint felé kacsingat. mint pl. én is.

Amúgy egy másik megoldás, hogy aki tud, ill. aki akar kivándorol. Bár a jegy drága, egy mentor, vagy egy minisztérium tud segíteni ezügyben. és ahova megy, lehetőleg ne olyan gyárba menjen dolgozni, ami túl hasznos lenne a másik államnak(fegyvergyár, kórház), hanem pl kajagyárba és ott is olyanba, ahol alapban többen vannak és velünk együtt már nem lesz max a productivity. Szerintem, bár én még csak bébi, vagyok és nem látom át teljesen a dolgokat.

 
QD_Thrawn
25
QD_Thrawn Day 460, 03:44

a megoldás az hogy nem kell minden nap enni az újoncnak:D fölös állami cégnél pénzt adni a munkáért, elég ha van lehetöség skillt fejleszteni. Ha már mégis akarnak pénzt adni, legyen csak minimálbéres munka állami cégnél.

A wellnesst ha felnyomtuk 80 körülre a csatával akkor napi 2-t csökkenve kb. 20 napot kibír az ember teljesen éhen, napi egy munka és edzés mellett. és az elsö 5 goldból meg már nagyon sokáig meg lehet élni, böven kihuzható addig amig felmegy a skill és lesz rendes munka magáncégnél.