Ambient on/off
Join eRepublik

[Kongresszus] Hétfő összefoglalója

31 Day 665, 12:33 Hungary
eMagyar Kongresszusi Közlöny
eMagyarország kongresszusának hivatalos lapja

Kedves Polgártársak!

Hétfőn sikeresen beindítottuk bolyzsolt által tervezett és kivitelezett webes szavazórendszert.
http://kindred.at/ehungary/ekongresszus
Így sikerült sokak kérésére egy jól átlátható, könnyen kezelhető felületen lebonyolítani a szavazást.
Mostantól 24 órán át adhatják le a képviselők voksaikat. Így azok is elmondhatják véleményüket, akik heti egy alkalommal (hétfő 20:00) sem tudnak megjelenni mibbiten. A rendszer kedden 20:00-kor zárja az urnákat. Ekkor válik csak láthatóvá az eredmény. Ennek az az oka, hogy a képviselők ne legyenek befolyásolva az állás láttán.

Az első tapasztalatok vegyesek. A részvétel ugyan magasabb, mint ami az üléseken volt, de még mindig jóval elmarad a 100%-tól. Nem értem, hogy az erepublikon 3 napja kiküldött levelek alapján miért nem volt képes a 33 képviselőből 11 szavazni a teszt napirendi pontra.
http://kindred.at/ehungary/ekongresszus/main.php?q=item&id=10
De talán a részvétel nyilvánosságra kerülésével, a választópolgárok jobban meggondolják, hogy kire szavaznak és a pártvezetők megfontoltabban jelölnek.

A bevezető után pedig nézzük az eredményeket:

1.

Magyarország engedve Ukrajna kérésének a mai naptól fogva átadja minden eredeti ukrán területét és leveszi kezét ukrajna védelméről hogy saját kérésének megfelelően saját lábára álhasson az ország.

17 IGEN 5 NEM

2.

Az állami defense system és kórházcéget fokozott üzemmódban kéne üzemeltetni, ezzel egyrészt elérhetnénk, hogy minden régiónkba Q5 kórház kerülhessen, valamint minden eredeti és high nyersanyaggal rendelkező területünk Q5 védelmi rendszert kapjon, másrészt fejleszthetnénk a polgáraink construction skilljét, ezzel is segítve a jövőben várhatóan nagy kereslettel találkozó házipart. A házipar fellendülése egyben a kínálatot is növelné, ezzel olcsóbbá téve a kész termékeket, melynek eredményeképpen sokkal több polgárunk engedhetné meg magának a jobb minőségű házak vásárlását, az ebből adódó "össznépi wellness-javulás" előnyei a játék minden területén hatalmas előnyöket biztosítanának országunknak.

21 IGEN 0 NEM

3.

A házipart fejleszteni kéne, ezért ott további adócsökkentést szeretnénk javasolni, elképzelésünk szerint a házak VAT terheit 1 %-ra kéne módosítani.

9 IGEN 11 NEM

4.

Pártunk, és személy szerint én is hibás módszernek érezzük a termelés fokozottabb adóztatását a fogyasztás adóztatásával szemben. Véleményem/véleményünk szerint a manufacturing iparban egységesen 5 % income tax és 10 % VAT lenne a megfelelő adókulcs.

A termelés fokozottabb adóztatása két eredményre vezet. Egyrészt a cégeiket becsületesen vezető cégtulajdonosok kevesebb hasznot tudnak kivenni cégeikből, és a becsületesen dolgozó polgárok kevesebb pénzt kapnak a munkájukért, ami csökkenti a lakosság vásárlóerejét. Másrészt (ami a nagyobb probléma): az income tax befizetése minden kockázat nélkül kikerülhető, hiszen a cégekből a monetary marketet használva veszteség és adófizetés nélkül lehet "feketén" kivenni a hasznot. A dolgozók után fizetett income tax is minimalizálható a dolgozók minimálbéres fizetésével (donate-tel megoldva a különbözet).

Ezzel szemben a VAT kikerülésekor (feketepiac) a cégtulajdonosok jelentős kockázatot vállalnak, amely (az első veszteség elkönyvelésekor) várhatóan a cégtulajdonosok nagy részét arra fogja ösztönözni, hogy inkább becsületesen oldják meg termékeik eladását.

A fogyasztás fokozottabb adóztatása tehát megszüntetheti, de legalábbis csökkentheti az adók kikerülésének mértékét a kockázat növelésének veszélye miatt, ugyanakkor a lakosság nagy részének valamivel nagyobb vásárlóerőt biztosíthat a csökkentett income tax terhek miatt.

6 IGEN 14 NEM

5.

1000 HUF/hét támogatás az UVVA-nak+heti elszámolás

15 IGEN 6 NEM

6.

A magyar állam jelen pillanatban két Q5 kórház és egy Q5 védelmi rendszer céggel rendelkezik. Míg az ország kórház ellátottsága csaknem teljes, a védelmi rendszerekkel azonban komoly lemaradásunk van. Éppen ezért javasoljuk még egy Q5 védelmi rendszer cég létrehozását és működtetését a kormány számára.

8 IGEN 11 NEM

7.

1. MNB legyen független szerv a kormánytól. Az eMNB elnökét és alelnökét a kongresszus válassza meg az alakuló ülésen. Visszahívni szintén a kongresszus jogosult. Elszámolni a kogresszus felé tartozik.Az eMNB org belépési jelszavát az eMNB elnökén és alelnökén kívül senki nem használhatja! A pénznyomtatás kérdésében szintén a jegybank dönt önállóan, erről a képviselők ne a kormány igényei alapján adjanak be nyomtatási javaslatot, hanem az eMNB elnökével konzultáljanak.

16 IGEN 5 NEM

2. A NAT legyen valóban NAT, hozzáférés csak monetary célokra. Szintén a jegybank (vagy egy független bizottság) dönt felette.

16 IGEN 5 NEM

Habár a szavazás ezentúl nem az üléseken lesz, megkérném a T. Képviselőket, hogy hétfőn 20:00-kor jelenjenek meg a #kongresszus szobában. A viták, érvek, ellenérvek továbbra is fontosak.

Tesus

Az eMagyar Kongresszus Elnöke

 
Report comments
 
gyika
41
gyika Day 665, 12:37

szivemnek szolo eredmenyek az osszes pontban. Igy legyen, IGY LEGYEN!

 
Lisztes
47
Lisztes Day 665, 12:44

Ukránokat... huhh, de felcsesződtem rajtuk Nyíltan kimutatták, hová akarnak tartozni.

 
morrrs
24
morrrs Day 665, 12:48

Azért még egy defsys céget lehetne venni. Lenne 2 Q5 kórház, és 2 Q5 defsys, de nem kéne egyszerre mindegyiket üzemeltetni, de legalább egy (vagy mindkettőből egy) üzemelne. A mostani helyzetben mehetne 2 defsys, és egy kórházcég. Másrészt volt itt egy Q5 defsys cég:
<a href="http://www.erepublik.com/en/company/vedelmirendszer-199046" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/company/vede[..]9046</a>
Amit fékekkel üzemeltettek amíg nem bannolták a céget (is). Erről tud valaki valamit?

 
clawy
43
clawy Day 665, 12:50

Kivancsi leszek ra, hogy ukranok alairjak-e a beket, es foleg a horvat MPP lezarasat a terulet visszaadasa utan. Tippem az, hogy nem.

Maskep meg olvastam a francia sajtoban, hogy a svajciak (az igaziak, nem a teokratak) targyalnak a magyar kormannyal az orszag felszabaditasarol. Igaz ez?

 
Real Avaris
20
Real Avaris Day 665, 12:52

Nagyon komolyan nyomjátok ezt az eMagyarországot!
Köszi, hogy ennyi áldozatot hoztok az eHírnevünkért!

 
Hgmg
45
Hgmg Day 665, 12:53

Fejlődtök! grat!

 
Zoli
45
Zoli Day 665, 12:57

Vegre! Ez kell! Atlathato, korrekt

 
Harcinyul
35
Harcinyul Day 665, 13:01

- Furcsanak tartom, hogy egy egyszer mar megszavazott kerdest ujra szavaz a kongresszus. Kicsit olyan erzesem van, hogy a sajat donteseit sem veszi komolyan.
- Kinek a felelossege lesz a mukodo eMNB? Mert amig az elnok nevezte ki a kormanyaval egyutt, addig az ove volt, neki kellett keresni valakit, es ha ilyesminek nem tett eleget, le lehetett valtani. De ki valtja le a kongresszust, ha rossz eMNB elnokot valaszt, vagy egyaltalan nem valaszt? (szamomra az is kerdes, miert epp a kongresszus jeloli ki, de ebben az esetben nem csoda, hogy a sajat hataskoret bovitette )

 
peter81
34
peter81 Day 665, 13:18

nekem tetszik

 
gyika
41
gyika Day 665, 13:20

ukranokkal azt kell csinalni, amit a levelben is leirtam: <a href="http://www.erepublik.com/en/article/lev-[..]/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/lev-[..]/1/20</a> . de tenyleg, meg kene oket rugdosni. Most epp nem aktualis, de majd nem felejteni...

 
dercsar
22
dercsar Day 665, 13:27

Ukrajnát szerintem ne adjuk vissza, nehogymá' jó legyen nekik! De facto ellenségeink lettek mostanra: vegyék el, ha tudják! (Persze nem tudomm, jó-e valamire az a két rongyos régió)

 
bodry
24
bodry Day 665, 13:41

1. Miért vontátok az MNB-t a Kongresszus hatásköre alá?
2. Ha Kongresszusi Közlöny, akkor ne "Pártunk"-kal kezdődjön már a javaslat bemutatása. Vegyétek a fáradtságot, hogy átírjátok.

 
Szekely Lajcsi
32
Szekely Lajcsi Day 665, 13:56

Szép munka, csak így tovább!!

 
Kis David
24
Kis David Day 665, 14:05

Az UVVA nevében is köszönöm a bizalmat és a támogatást.

 
Capitao Nascimento
30
Capitao Nascimento Day 665, 14:18

Köszönjük a bizalmat!

Capitao Nascimento, Uvva tanácsos

 
KisJozsi
24
KisJozsi Day 665, 14:42

talán még az lenne jó, ha a képviselőket is le lehetne váltani, ha nem dják, vagy nem akarják megfelelően ellátni a posztjukat. a fentebbi pontoknál átlag 2o szavazat a 34-ből. hol vannak a többiek? egyébként összeségében jol hangzik, vote.

 
szeret
24
szeret Day 665, 14:49

gratula UVVA
megérdemeltétek ti is heti 1000 HUF támogatást
remélem ti kevesebb támadást kaptok, mint mi és az NMA...

 
Varga and Varga Companies
Or
Varga and Varga Companies Day 665, 15:06

A def systemnél az eredeti javaslat az volt hogy legyen 2 cég de a többség azt mondta inkább pörgessük. Én inkább kombinálnám a kettőt mivel több mint 6 def systemre van szükségünk ami két cég pörgetésével is hónapok lesz szerintem .

Azt azért sajnálom hogy nem tudjuk ki mire szavazot de végülis meg tudok lenni nélküle .

A javaslattevőket is írjuk ki szerintem ahogy ez elött is. Mert nem csak az a lényeg hogy valaki szavazzon hanem hogy értelmes javaslatai legyenek és vegyen részt a vitákon.
Sajnos a mostani rendszer egyik hibája hogy szavazhatnak képviselők a vita ismerete nélkül is. Az az egy érvet sem halgatva kattintanak és ez pl adómódosításoknál igen visszaüthet szerintem. Szóval MINDENKI aki tud jöjjön el a vitákra is hogy ne csak hasraütésre szavazzunk.
Köszönöm.

Peterbond

 
DrHavoc
31
DrHavoc Day 665, 17:32

Sajnos, elfoglaltság miatt nem tudtam jelen lenni.

 
h143570
24
h143570 Day 665, 22:30

Vegre. Respect az 5os pontert.

 
Drozag Ungrum
40
Drozag Ungrum Day 665, 22:46

Hát én itt még mindig látok furcsaságokat.

 
xongorx
34
xongorx Day 666, 00:27

Defsys és kórházcégek pörgetése kapcsán:

Sajnos magyarországon jelen pillanatban nem éri meg constr skillel dolgozni. Amíg nem tartanak el a cégeim, kénytelen vagyok olyan helyen dolgozni, ahol ideállis együttállásban van jelen a jól fizetett munka és az éles csata. Ez a hely jelenleg Irán. Csókoltatom az otthonmaradtakat, kicsi honvágy gyötör, de hoztam jó sok zakuszkát.

 
Kampec
45
Kampec Day 666, 00:34

A 7.-es pontban újra szavazást kérek, mert csak az egyik pontra engedett szavazni és a másikra is azt adta le, hibás a program!

Az egyikre én IGEN-el, a másikra NEM-el szavaztam volna. Megjegyzem, hogy országunk ütőképes működésének a vége lesz, ha a teljes pénz felett a kongresszus bürokratikus működése fog rendelkezni. Ostobák akik ezt megszavazzák szerintem.

 
Feherlofia
23
Feherlofia Day 666, 00:41

Feltételek nélkül átadjuk a területeket? Miért?
Hozzánk ingyen kerültek?

NYUGODTAN A SARKUNKRA ÁLLHATNÁNK MÁR EGYSZER AZ UKRÁN KÉRDÉSBEN (is) !!!!

 
carpediem4life
43
carpediem4life Day 666, 01:06

tamogatom, hogy Ukrajnaval ideje man kisse komolyabb hangnemben is fellepni! az esemnyekkel kapcsolatban a PEACE allaspontjat is ki lehetne kerni, puhatolozni

 
Komoly Talan
25
Komoly Talan Day 666, 02:22

Nagyon jo lett, grat. 7. ponton kellemesen meglepodtem, szerintem igy ertelmes. Ez nem azt jelenti hogy a teljes penz felett a kongress rendelkezik, hanem azt hogy a kongress donti el hogy mennyi penz felett rendelkezik a kormany. Kvazi koltsegvetest kell csinalni a kormanynak, nem az lesz mint most, hogy "hu, elfogyott a penz nyomjunk gyorsan 200K HUF-ot"

Javaslatok:
- Jo lenne tudni azt is hogy ki hogyan szavazott, tehat egy igennel szavazott, nemmel szavazott, nem szavazott a mostani lista helyett.
- Jo lenne latni egy osszesitest kepviselonkent a szumma aktivitasrol. (tehat xy a kerdesek 67%-aban szavazott)

 
Peterbond
41
Peterbond Day 666, 04:26

komolytalan:
"Jo lenne latni egy osszesitest kepviselonkent a szumma aktivitasrol. (tehat xy a kerdesek 67%-aban szavazott)"

Eddig volt. Előző közlönyben benne is van az addigi. A mostani helyzetet is le fogom képezni valahogy és a következő közlönyben megjelentettem Tesussal .

Egyenlőre így áll:

Jelenléti ív: <a href="http://spreadsheets.google.com/ccc?key=tDZJCrjwJ0A6nqdsXAmWadA" target="_blank">http://spreadsheets.google.com/ccc?key=t[..]mWadA</a>

 
AZLK
24
AZLK Day 666, 04:28

Végre átláthatóbb lett ez a kongresszus téma. Időszerű volt már, hogy egy talpraesett ember gatyába rázza a sok léha Hupák Jóskát! Köszönjük Tesus, köszönjük bolyzsolt!

 
Peterbond
41
Peterbond Day 666, 04:40

AZLK> azért itt még semmi nem történt ilyen tekintetben. A 20 fős részvétel egy jobb kongresznapnak felel meg. most csak annyival módosult hogy 7 szavazást 5 percben el tudsz intézni így aki legalább 5 percre beesik tud mindenre szavazni és nem csak az épp futó vitában.
Ennek megvannak az előnyei és hátrányai.
A szavazások mindig érvényesek lesznek ez szinte biztos. Aki épp elfoglalt lenne az adott órában tud szavazni.

Ellenben nem tudjuk hogy most mennyi gonolkodás nélküli szavazót sikerült bevinnünk a rendszerbe . Aki nem a vita alatt szavaz az kb semmit sem tud a javaslatról és így információ nélkül szavaz. merthát a log csak később jön ki.

 
Eheslo
34
Eheslo Day 666, 04:48

Az ukránokra egy lukas kétfillérest sem bíznék a történtek után.
Gyakorlatilag az ellenségeink bábjává váltak, a mi költségünre, ezért felesleges tovább hizlalni őket.

 
AZLK
24
AZLK Day 667, 00:16

Peterbond: az új szavazórendszernek véleményem szerint sokkal több előnye van, mint hátránya. Nem kell manuálisan keresgélni, hogy ki szavazott és ki nem. Tehát nem von el annyi emberi erőforrást az adminisztrációkra. Továbbá azok is tudnak szavazni, akik nem érnek rá este 20 órakor. IRL közbejöhet bármi. Aki meg lesz.rja és 2 perc alatt szavaz jobbra balra, azt a pártja nyugodtan likvidálhatja. Mert ha már a kongresszusra nem ment el, akkor a pártgyűlésre (vagy a párt szobájába bármikor) be kell néznie, és ott a párt (gondolom én) megvitatja, hogy az egyes pontokra melyik válasz egyezik a párt ideológiájával. Ha mást szavaz, akkor szembemegy a párt eszméivel, és ki kell rúgni. Idáig nagyobb lehetőségük volt linkeskedni, tudtak indokokat találni, miért nem voltak. Most lényegesen hosszabb időintervallum áll rendelkezésükre szavazni, tehát az a mellébeszélés a jövőben nem fogja megállni a helyét, hogy elfoglalt voltam. Mellékesen ez a rendszer megkönnyíti a kongresszus elnökének feladatát is, illetve a politikusok nemtörődömsége most már nem az egész kongresszuson fog lecsapódni, hanem az egyes pártokra, akik megtűrik maguk mellett a léhűtőket.