[KK] Cikluszáró

Day 2,359, 05:03 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium



Tisztelt polgárok!


Eljött a hónap vége. Meglehetősen kaotikus ciklust zártunk a KM-ben. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a hónapban három miniszter is volt, az első lemondott, a másodikat pedig sajnos feltörték. Ezzel azonos ütemben fogyott KM csapata is, sőt a kormány is. Az első gyűléseken, még 3 külügyes és két hadügyes is ott volt, míg a hónap végén már csak SirKern vitte a hadügyet és én is egyedül voltam a külügyre. Hozzáteszem, majdnem több HK-t írtam mint KK-t, illetve a lengyel háború első napjaiban szempyve ketten tartottuk az estét. A szándékos RW-ket is egyedül vagy Azurefalconnal szerveztük, bár sajnos volt, hogy sikertelenül. Azzal amit a hónap elején Apponyi vagy Azurefalcon ígért nem akarok sehogy elszámolni. Azt hiszem, annak ellenére, hogy milyen késői szervezés volt a kormány, és hogy tudtommal rekordnak számító 3 minisztere is volt az országnak, nem volt sikertelenebb a hónap mint az előzők.


Továbbra is maradtunk az Asterián kívül, amolyan proAsteria. Japán felszabadítása végül nem sikerült, de inkább azt mondanám hogy eltolódott. Ugyanígy fogalmaznék az indonéz kapcsolatokkal. Sajnos elég későn sikerült ezzel foglalkozni, de azt hiszem, ha aktív külügyet akarunk, Indonézia nagyon jó irány lehet az első lépéseknek. A szlovének felszabadítását részint külügyi sikernek is könyvelem, bár nagyobb részt katonai volt. Megemlítem még a románokkal való kiengedési megállapodást is, amely azonban valószínűleg felesleges papír marad, elnézve a nemzetközi helyzetet. Persze vannak komoly hiányosságaink is. Például az aktív külügy csak terv még és nem valóság, ehhez azonban kéne külügyi csapat is, ami jelenleg ugye nem volt.


Nagy valószínűséggel KM maradok a következő hónapra is. Már csak azért is mert, mind sususuk mind adorjanb felkért rá. Ha így lesz, akkor össze akarok hozni egy külügyi csapatot, megoldani a japán kérdést, és befejezni amit Indonéziával elkezdtem, persze mindezt csak úgy, hogy ne menjen a már meglévő kapcsolatok rovására.


Végezetül köszönöm szépen a megtiszteltetést szempynek. Ahhoz képest, hogy szerb nagykövetnek jelentkeztem, csak annyit töltöttem a szerbekkel mint a szlovénekkel, vagy bármely más szövetségessel, de mint KMh és KM ez azt hiszem érthető is.


Klopimida
Külügyminiszter