[KD] Operation Burning Base
Citiizen 2211421
Sziasztok!
Ezúttal egy rendkívüli kiadással jelentkezik a Kárpát Dandár hivatalos hírmondója, amelynek apropója az, hogy a kedves fejlesztők ismételten az utolsó pillanatban értesítették a játékosközösséget egy event közeledtéről. Ez olyannyira igaz, hogy az esemény egészen konkrétan holnap (csütörtökön), azaz a 2872. napon reggel, napváltáskor veszi kezdetét és 5 napon keresztül fog tartani, tehát a 2876. napon, kedden reggel ér véget.
Az esemény, amelyről pontos magyar fordítást ebben a cikkben olvashattok, nem egy verseny-jellegű megmérettetés lesz, hanem inkább egy század, vagy regiment-szintű küldetés-sorozathoz hasonlítható.
A lényeg ugyanis az, hogy az event időtartama alatt a századok parancsnokai, másodparancsnokai és kapitányai célpontokat helyezhetnek ki a csatamezőre előre egyeztetett időpontokban, amelyek 5 percig tartó ablakot nyitnak a regiment tagjainak. Ebben az idősávban kell az éppen online lévő tagoknak elpusztítani a kirakott ellenséget, majd miután az megsemmisült, le lehet aratni a jutalmat, ami 4 presztízs pont (PP) ütésenként. Ez persze csak az 5 percből hátralévő időben érvényes. Vannak természetesen részletszabályok is, de ezekkel nem untatnálak titeket, illetve akit érdekel, nagyon részletesen elolvashatja a szabályokat a fentebb linkelt cikkben.
Két dologra hívnám fel a figyelmet: A célponton minden egyes regiment-tag ugyanakkorát sebez, erőtől függetlenül, illetve a célpontra leadott ütések száma azonban fordítottan arányos a benne okozott sérüléssel, magyarul ahogy egyre többet ütsz míg él a célpont, egyre kevesebbet "bontasz" rajta. Ebből az következik, hogy a nagyobb létszámú és aktívabb csapatok tudják hatékonyabban teljesíteni ezeket a küldetéseket és persze az sem hátrány, ha minél többen lesznek egy időben online.
Ahogy azt megszokhattátok, a Kárpát Dandár igyekszik minden egyes eventre a lehető legjobban felkészülni, így most is elkezdtük a szervezést. Első lépésként kérek mindenkit, hogy töltse ki a következő formot!
A kérdőív itt található!
A linkelt form néhány, az aktivitásra és a részvételi hajlandóságra vonatkozó kérdéssel igyekszik felmérni azt, hogy a század tagjai között hányan kívánnak részt venni egy ilyen össznépi buliban, illetve, hogy milyen mértékben tudnának hozzájárulni a század és/vagy a regiment sikeréhez.
A század vezetősége előzetesen úgy számolt, hogy egy extra ütős, azaz aktív és lelkes tagokból álló regimentet, illetve egy közepesen aktív regimentet mindenképpen szeretnénk majd összerakni. Természetesen ezúttal is várjuk szeretettel azon külsős játékosok jelentkezését, akik szervezetten és a jutalmakra esélyesen szeretnének részt venni az eventen.
A kívülről érkező jelentkezők felé annyi kérésem lenne, hogy amennyiben csatlakoznának és már a holnapi napon részt vennének a legaktívabb regiment játékában, akkor mindenképpen töltsék ki a formot és reggel 8 előtt lépjenek át hozzánk, hogy időben a megfelelő regbe tudjuk elhelyezni őket.
Mivel a regimenteket lehet variálni, nem kell az elejétől a végéig ugyanott tartózkodni, ezáltal egy újabb lehetőséget adtak adminék a minél jobb megszervezésre. A századunk rendelkezik Magyarországon a legaktívabb századvezetőséggel, így egészen biztos, hogy mindig lesz online parancsnok és/vagy kapitány, aki adott esetben tudja pakolgatni az embereket. Az is biztos, hogy a résztvevőknek lesz külön körlevél és/vagy más kapcsolattartási mód, amin keresztül mindenki értesülhet róla, hogy mikor kerül sor a célpont kihelyezésére.
A minél hatékonyabb szervezéshez és a minél jobb eredmény eléréséhez ismételten kérek mindenkit, hogy töltse ki a fentebbi formot, segítve ezzel a századvezetőség munkáját, hogy pontosabb képet kaphassunk a várható aktivitásról.
Akinek további kérdése van, keresse fel Azure Falcont, aki vállalta, hogy az aktívabb regiment szervezését összehangolja.
Amennyiben valami olyan dolog derülne ki a holnapi napon a versennyel kapcsolatban, amely gyökeres taktikamódosítást igényel, akkor frissíteni fogom a cikket.
Maradok tisztelettel:
a KD vezetősége nevében:
ICS
Comments
Első 🙂
Ne feledjetek, az ero nem szamit, csak a jelenlet es az utesszam! Toltsetek formot, varunk mindenkit szeretettel.
azért a kurva anyjukat ha jól számolom egyszer aludhatsz majd 2 órát a verseny alatt. de ha összehoztok egy aktív századot aki hajlandó 2 óránként felkelni akkor az akinek van BP+PP kombója az rengeteg csokit fog szerezni
6 órát aludhatsz
Ezért kell gyorsan írni egy kiegészítőt, ha bekapcsolom akkor a karakter ott üt és akkor amikorra a kapitány beállította 😃 így egységesen tudna ütni a reg 😃
nekem a főnököm csinált ilyet az 5-ből 4 napra 😃
Szerintem az első három ablakot erőlködés nélkül, félgőzzel is teljesítjük. Nem baj, ha nem mindenki aktív akkor, aki pedig igen, annak se kéne leütnie magát. A lényeg a magasabb szintű alakoknál lesz, ott már jelenni fog a tömeges aktivitás.
(a célpontra leadott ütések száma azonban fordítottan arányos a benne okozott sérüléssel,
ha ba.zókával ütsz az hogyan van?
Ha lenne egy kis humoruk, akkor Plato alakú totemoszlopot lehetne kidobni és püfölni.
De elképzelhető, hogy a múltkoriban kirakott, izometrikus épület lesz az.
ICS is alive! \o/
Töltött paprika a sütőben, Barbera D'Asti a pohárban.
Asszem ezt most kihagyom olyan értelemben, hogy egyáltalán nem garantált, hogy a következő 3-4 napban bármely napszakban akár csak 2-3 órára előre biztosra állíthatnám, hogy gépnél leszek 🙂
De azért majd igyekszem jól és jókor ütni.
Kiváló cikk!
Csak így tovább.
.
Grat a szervezettségnek.
Katonákat a hatalomba/
Nem ütő politikusok menjenek kertészkedni.
Akcióban a 21. zászlóalj Megatron ellen:
http://www.imagebam.com/image/15c6b6438609244
🙂