[ICS] Szövetségesi kisokos

Day 1,253, 12:26 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Tudom, hogy elég régen jelentkeztem már cikkel, de sajnos az RL időbeosztásom nem nagyon engedte meg, hogy az újságíráshoz elegendő időt töltsek a gép előtt egyhuzamban.
Mai írásom ötletét egy csetszobában elhangzott beszélgetés adta. A diskurzusból számomra egyértelműen kiderült, hogy az újoncok nem igazán tudják azt, hogy kivel miért és mióta vagyunk szövetségesek. Ezért most arra vállalkozom, hogy írok egy összefoglalót arról, hogy kik és miért ütnek mellettünk bizonyos csatákban.
Az egyszerűség kedvéért a kiindulási alapnak Magyarország MPP listáját vettem.

Dél-Afrika: az MPP azt szolgálja, hogy odaszúrhassunk brazil barátainknak, akik miután kiverték a lengyeleket az amerikai kontinensről, az afrikai állam ellen fordultak. Az ország régebben hosszú hónapokig magyar TO (politikai hatalomátvétel) alatt állt. Részben az e körüli viták miatt romlott meg a magyar-brazil viszony.

Indonézia: legrégebbi szövetségesünk, az egykori "nagy testvér". Már 2009 tavaszán is együtt harcoltunk velük a román birodalom ellen. Azóta számos csatában és hadjáratban vettünk részt közösen. 2009 nyarán a világ két meghatározó hatalma voltunk. Két helyen volt egyszerre indó-magyar határ: Urál és WSR valamint Washington és Oregon között. Sajnos távol-keleti barátaink meggyengültek azóta, társadalmuk elöregedett, az aktivitás csökkent. Nálunk is megfigyelhető ez a trend.

Szlovákia: régebben, 2009 őszén még az ellenséges táborba tartozott, el is töröltük őket, aztán fokozatosan javult a viszony. 2010 nyarán már ők segítettek minket Podóliához jutni. A barátkozás közös pontja eleinte a románellenesség volt. Északi szomszédaink ugyanis berágtak a románokra azok régebbi Csehországi TO-ja miatt. Aztán fokozatosan lett egyre szorosabb a viszony. Nagy szerepük volt a valóra vált lengyel-magyar szövetség létrehozásában.

Irán: a derék perzsák is régóta harcostársak. Mára már ők is eléggé megfogyatkoztak, bár azért a fontosabb csatáikban odateszik magukat rendesen. Erős és gazdag tankjai sokszor ütöttek/ütnek mellettünk.

Mexikó: kicsit érthetetlen MPP. Országainknak nem sok közös momentuma van az e-történelem során. Valószínűleg az USA ellen lett megkötve a szövetség.

Észtország: Régi phoenix tagok. Nem sokat tudok róluk elmondani. Éldegélnek, mint hal a vízben. Néha vagy a finnekkel, vagy a lettekkel háborúznak.

Törökország: szintén régi harcostársak. Számos alkalommal segítettünk már egymásnak. Az utóbbi időkben a viszonyt kicsit beárnyékolta az ellenséges táborba való átállásuk. A hibát azonban jóvá tették, és azóta is hasznos szövetségesek. A görögök és a bolgárok féken tartásában nagy szerepük van. Sőt, a helyzetük felértékelődhet, ha a románok visszaszerzik egyszer Dobrogeát. Tankjaik közismertek. (pl Battalgazi, Teknik, Flik_kenni)

Szerbia: az erepublik történelmének egyik legszorosabb szövetsége a miénk. Kezdettől fogva mindent megteszünk a másik érdekében. Mi felszabadítottuk őket a horvát megszállás alól, nekik juttattuk Liaoninget, ők pedig segítettek a románok ellen, jöttek védeni Kittyt. Gyakorlatilag bármikor számíthattunk rájuk és ők is ránk.

Szlovénia: kis ország, de jó szövetségesnek mondható. Néhány erősebb játékos jelenti az ütőerőt náluk. (pl DonKronox) A fontos csatáknál ami tőlük telik, azt belerakják.

Macedónia: fiatal ország, fiatal lakossággal. Ha a népességük beérik, egyik leghasznosabb szövetségesünk lehet. Kezdettől fogva segítőkészek voltak velünk.

Montenegró: Csak a horvát támadás miatt lett megkötve ez az MPP.

Új-Zélan😛 Szerbek gyarmata, jópár erős tank található ott, akik közül néhányan szoktak is mellettünk ütögetni a csatáinkban.

Lengyelország: Sokáig ellenségek voltak, mára azonban második legfontosabb szövetségesünk. Végre az RL barátság után ingame is közös táborba kerültünk. Igen erős ország. A románok eltörlésénél nagyon nagy szerepet játszott az ő segítségük. Igazi csapatemberek, a szövetségi érdeket sokszor a saját érdekeik elé helyezték.

Spanyolország: a ONE szövetség negyedik alapítótagja (lengyeleken, szerbeken és rajtunk kívül). Stratégiailag fontos fekvésű ország, 4 ellenséges országgal is határos. A legutóbbi CH védésnél jelentős segítséget nyújtottak. Jelenleg az USÁ-t gyepálják.

Belgium: érthetetlen MPP.

Emírségek: érthetetlen MPP. Lehetséges, hogy az izraeli támadást akartuk megállítani a közel-keleten. 🙂

Svédország: a ONE új tagjai. A lengyelek révén kerültek közen a szövetséghez. Kis létszámú, de erős lakosság jellemzi. A skandináv félszigeten egyeduralkodónak számítanak mostanában. Az igazi erőpróba egy ruszki hadjárat lenne nekik.

Ennyi lenne. Igyekeztem a rövidségre törekedni, ezért írtam sok helyen csak tőmondatokat. Aki kíváncsi még részletekre, az nyugodtan kérdezzen, kommentben igyekszem válaszolni.

Köszönöm, hogy végigolvastad!
Istencsaszar