[ICS] Hadi helyzet
Istencsaszar
Üdvözlöm a kedves olvasókat!
Ma reggel végre sikerült azt megvalósítani, amit már pár napja kellett volna: sikeresen RW-ztük SGP-t. Ez azért volt kiemelten fontos, mert így a románok nem birtokolnak bónuszokat belőlünk, így legalább a gazdaságukat nem erősítjük, ráadásul ezzel a mi bónuszaink száma is helyreállt, mert a jetik által megszállt CH és CTD alumínium, illetve vas bónuszait más régióinkból ki tudjuk pótolni, míg SGP elvesztésével elestünk a kajatermelésre 20 %-ot adó marhától, NGP-ben.
A mai napon pedig zajlik egy sorsdöntő összecsapás, ami például olyan dolgok felett dönt, hogy lesz-e kongresszusunk, vagy sem. Ha megszerezzük a kezdeményezést, akkor garantáltan lesz, hiszen akkor 36 óráig el tudjuk tolni a támadást az autoattack kivárásával, majd egy RW-re való ráütésével. Ha viszont elveszítjük WTD-t, elképzelhető, hogy gyorsítanak a megszállás ütemén, hogy ne legyen mód parlamenti választást tartani nálunk. Ezzel ugyanis elvágnának minket az államkasszától, hiszen kongresszus nélkül nem lehet pénzt kiutalni, így a zsold kifizetése és az egyéb működési költségek előteremtése jóval nehezebb lenne. Ez pedig mondanom sem kell, hogy előre determinálná azt, hogy a következő hónapban a felszabadulási harcok nem sok és nem túl tartós sikerrel kecsegtetnének. Ezt a veszélyt sikerült megértetnem a ONE-al is, így a mai napon az első számú prio ez a csata lesz minden tagállam számára.
Ma tehát WTD-t kell minden erővel ütni! Bár sajnos nem látom azt, hogy hosszútávon hogy lehetne lezárni ezt a háborút, de a rövidtávú célok (hogy legyen konga) elérésének érdekében mindenképpen fontos lenne egy győzelem.
Miután a nyugati hídfőt sikeresen elvesztettük, nem nagyon látok esélyt arra, hogy a következő hetekben, hónapokban javuljon a helyzetünk. Esetleg egy románokkal kötött béke és az azt követő szerződéses bónusz-szerzés a szlovákoktól, majd ezután egy nyugati irányú területcsere az osztrák-szlovák párossal esetleg kivinne minket a slamasztikából. Sajnos azonban a románoknak nem érdeke békét kötni velünk ezek után. A háború elején még tartottak tőlünk és hajlandóak lettek volna megtenni ezt, de most már látták, hogy gyakorlatilag bármikor megvernek minket, és néhanapján még bónuszt is kapnak belőlünk. Miért kötnének békét nyert helyzetből? Vagy ha hajlandóak is lennének megtenni, az már olyan árat követelne, amit meg mi nem tudunk vállalni.
És pontosan ez az, ami miatt létfontosságú, hogy kőkeményen üssünk ebben a háborúban. Nincs más alternatíva és kilátás. Ez van, ez maradt, ezt kell szeretni. És hogy ne legyenek kétségeink, ha egyszer eltörölnek, nem fognak békén hagyni minket. Pont azért nem, mert nekik se nagyon van más lehetőségük, illetve a már említett bónuszokat tőlünk tudják ideig-óráig megszerezni.
Azt sem tagadom, hogy rendkívül mérges voltam a kormányra akkor, amikor a nyugati hídfőállást csak úgy hagyták elmenni a "levesbe". Az egy kulcspontja volt a közeljövőnek. Egy jó időben beadott német NE megváltoztathatta volna a dolgok menetét. Elég csak arra gondolni, hogy annak segítségével például tegnap a lengyeleket sem verték volna vissza. A polák bónuszok mennyisége pedig jelentős kihatással van a magyar hadseregre is, hiszen a parancsnokok nagy része lengyel állampolgár, így nekünk is közvetett érdekünk, hogy nekik sok bónuszuk legyen.
Egyébként érdekesség a dologban, hogy az események szerencsés összejátszása esetén lehet még esélyünk kitörni. A szlovákok ugyanis NE-t adtak a csehekre, akiknek az eden-párti vezetősége ellenállt a területcserének, így megverték a szlovákokat. Akármelyik szlovák eredeti területet is foglalják el, határosak lesznek velünk. Sajnálatos módon az előző időszakban kötött szerb, spanyol, macedón, lengyel MPP-jük megmaradt, így azt mindenképpen kiütnénk egy cseh NE-vel. Ez pedig nem mást jelentene, mint a román háború automatikus feladását. Persze tudom, hogy ilyen merész döntést senki sem fog bevállalni, de azért gondoltam megosztom az eshetőséget. (ez egyébként nem is teljesen igaz, hiszen RW-ben továbbra is harcolhatnánk ellenük) Fel lehetne még használni a helyzetet arra is, hogy búzát és szarvast béreljünk a szlovákoktól, de ez a jelenlegi helyzetben annyit jelentene, hogy szlovák területeket adunk át a románoknak, tehát sok értelme nincs.
A másik nagy volumenű ONE-akció jelen pillanatban Dél-Olaszországban zajlik, ahol a macedónok indultak el új hazát keresni Nyugat felé. A derék makik már átjutottak Albánián, most pedig az olaszok következnek.
És végezetül egy belpolitikai téma: szerintem itt az ideje, hogy megnézzük azt, hogy a pénzt visszatartó kongások közül mennyi van képben. Én az elnök helyében beadnék egy 99 ezres kórházvásárlást. Szinte biztos vagyok benne, hogy a képviselők 80 %-a leszavazta az első 10 percben, természetesen az igenre, mert nem látnak bele, hogy mire is jó egy kórházvásárlást. Miért ne tennék ezt egy egyszerű kórházvásárlással, amikor az NE-t is megszavazzák negyed óra alatt?
Ja és még meg kell fogalmaznom egy kis kritikát is, mert a ONE-ban többször panaszkodtam nekem a vezetők, hogy a magyar kormány képviselőit soha sehol nem érik el és ők sem keresik velük a kapcsolatot. Úgyhogy kérném a kormányt, hogy kicsit aktivizálja magát és legalább napi egyszer a dolgok egyeztetése végett szíveskedjen feljárni a közös ONE szobákba.
Maradok tisztelettel:
ICS
Comments
első
első olvasó.
első olvasó + subboló
Fú remélem nem lesz kongánk. Isten áldása lenne.
@Kulgar: kell az arany🙂
enkivagyok: téves. http://www.erepublik.com/en/article/1159323/1/20
Azért a kórházvásárlással igen csak megszoptuk, szóval amíg valóban biztos helyről tudnánk szerezni, addig én várnék a dologgal.
azt hiszed, hogy te vagy az elnök, hogy "ilyeneket" irkálsz?!?!?! öööö vagyis miért nem te vagy az elnök, ha már ilyeneket "irkálsz"...
egyébként biztos béna vagyok és nem vagyok képes feliratkozni normális kormányzati újságokra, de ami hozzám eljutott az utóbbi időkben a vezetőktől, az kb. az hogy "itt meg itt ennyi a prioritás, üssétek!", meg hogy, "jaj ezt elb@sztuk sajnos, most mondjuk üssük ezt, meg ezt..."
köszönjük a cikket
Mindig azt szoktam írni, hogy ics 4 president. Most viszont azt kérdezném, hogy mi a jó büdös f*szért nem vagy te az elnök?
ICS 4 president +1!
Köszönöm a megelőlegezett bizalmat, de nem vagyok én elnöknek való. Mindjárt jön Eheslo és leírja miért. : D
Gregory +1 nem kell konga a sok elites meg HMSz nagyuzemi faker megvan az 5 gold nelkul
Tényleg szégyen ez a kormány, kivéve 1-2 ember :/
voted! ICS 4 prez!
Bödön nevesítenéd légyszi? : D
news flash! e-Lithuanian joining TEDEN. Ernest von Buthurt calls them "rats".
http://www.erepublik.com/en/article/-en-lt-mofa-lithuania-elietuva-palieka-abc-elithuania-leaves-abc-1949873/1/20
Nekem nincs különösebb bajom a kormánnyal, leves szimpi meg minden, de vegyük észre, hogy kevés olyan játékos van itt, akinek teljes rálátása van az eseményekre, érti a háttérfolyamatokat, és megfelelő következtetéseket tud levonni belőlük. Ráadásul értelmes cikkeket tud írni, valamint tudja mitől döglik a ló. Továbbra is azt mondom, hogy ICS 4 PREZ! Még akkor is, ha nem akarja 🙂
Ez az ember inkább maradjon csöndbe aki kormányülésen eltöröltetné az országot!
Garak1984: ? Ez mi volt?
Embalu. Ezt érzem én is. Hogy nem tudom, mi zajlik. 20 újságot olvasok naponta, és 'syart' sem értek... Mitől lehetne képbekerűlni?
Ha van valami dolog, amit nem értetek, nyugodtan írjatok rám ingame PM-ben és megpróbálok válaszolni.