[ICS] Hadügyi összefoglaló

Day 1,276, 14:16 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Múlt héten a Hadügyi Közlönyben adtam ki egy összefoglaló jellegű írást, amiben bemutattam, hogyan is állnak a háborúk a világ összes részén. Ez a mai cikk szintén hasonló témájú lesz. Most, hogy kicsit több időm lett a játékra, tervezem, hogy néhány naponta, de legalább egyszer egy héten jelentkezni fogok egy ilyen jellegű cikkel. Előfordulhat, hogy az éppen aktuális írásom ismét a Hadügyi Közlönyben fog megjelenni. Erre azért van szükség, hogy Maki lássa, hogy csinálok valamit. 😃

Kezdeném tehát az európai frontokkal:

1. magyar-román: A hét eleje óta annyi történt, hogy elfoglaltuk Crisanát, majd elvesztettük a kezdeményezést egy kemény csata után Máramarosnál. Ezt követően pedig elvesztettük Crisanát is. A mai napon aztán megvédtük Szegedet, így a mi kezünkbe került a kezdeményezés.

2. szerb-horvát: Szerb barátaink a mi hathatós segítségünkkel, helyenként elég heves csatában visszaszerezték az összes eredeti területüket. Most az ellentámadás ideje jött el. Továbbra is problémákat okozhat a kétfrontos harc.

3. szerb-bolgár: A szerbek egy napra elfoglalták VIdin régióját, de az éjjel induló RW-ben el is vesztették azonnal. Majd ezt követően visszaszerezték a kezdeményezést azzal, hogy kivédték az Eastern Serbia elleni bolgár támadást. A cikk kiadásával egyidőben folyik már a szófia elleni szerb támadás első köre.

4. macedón-görög: A macedónok felszabadították Apuila régióját, hogy ezzel megakadályozzák a görögök Olaszországba jutását. Ezzel azonban csak időt nyertek, hiszen ezt követően az olaszok azonnal beadták az NE-t a görögökre, és valószínűleg át is fogják játszani nekik Apuilát. Az első ütközetet azonban a makik - irtózatos tankolással - kivédték, a cikk megírásának perceiben indult meg a csata Macedónia görög régióért, ahol folytatódik Scymex ámokfutása.

5. török-ukrán: A törökök folytatják előrenyomulásukat rendületlenül. Ezzel további nyersanyagokat szereznek maguknak, illetve megcsinálták a folyosót a lengyeleknek a románok felé.

6. lengyel-ukrán: Lengyel barátaink Galícia ukrán régiót ütötték be, de ez a háború nem lesz hosszú életű, mert az aktuális csata megnyerése után megszűnik a háború, ezzel a lengyel NE ismét felszabadul. Annyit mondok, hogy mindenki nézze meg a térképet az adott helyen. 😉

7. szlovák-ukrán/fehérorosz-ukrán: Elméletileg mindkét ország segíteni próbál az ukránoknak azzal, hogy birtokba veszik a területüket, majd az eltörlésük után RW-zik és ezzel garantálják, hogy hamar vissza tudnak térni a térképre. Szlovákia ezenkívül a lengyeleknek is segít a háború lezárásában.

8. Balti országok vs Oroszország: Rendületlenül zajlik tovább Oroszország bedarálása. Lettország teljes egészében visszatért a térképre és már be is adták az orosz NE-t. A litvánok elfoglalták Kaliningrádot, jelenleg pedig Leningrádot ostromolják. Az észtek tegnap bevették Moszkvát, most pedig a Volga irányában terjeszkednek.

9. svéd-kínai: Végül mégiscsak létrejött a két fél között a béke. Svédország visszaszerezte eredeti területeit, míg Kína megtarthatta Lapföldet.

10. spanyol-brazil/spanyol-amerikai: Spanyolország átmenetileg kikerült a nehéz helyzetből. Mind az amcsi, mind a brazil támadást sikerült kivédeni, sőt RW-ket is sikerült hozni, valamint az ellentámadás is sikerrel végződött. Mára már csak három spanyol régió maradt idegen uralom alatt.

11. angol-ír/kanadai: Az angol-ír konfliktusba a kanadaiak is csatlakoztak azáltal, hogy elfoglalták South-West of England régiót. A kezdeményezést azonban elvesztették ma, mivel az angolok csatát nyertek ellenük. Ez a háború eltaszíthatja Angliát a Terrától és talán közelebb hozhatja a ONE-hoz.

12. ciprus-izrael: A szigetország tovább folytatja izraeli hadjáratát. Kicsit nekem trainingwar szaga van a dolognak, hiszen mindkét félnek döntő többségében EDEN/TERRA MPP-i vannak.

13. osztrák-szlovák: Északi szomszédaink befejezték a sógorok eltörlését.

Ezekután pedig nézzük meg az európán kívüli hadmozdulatokat:

1. indonéz-kínai: A kínaiak elfoglalták Szumátra szigetét, azonban Kalimantant már nem sikerült. Az ellentámadás jelenleg is zajlik, melyben távol-keleti szövetségeseink jól állnak. Az RW-kkel viszont meggyűlt a bajuk az indóknak, hiszen gyakorlatilag egész Ausztrália felszabadult, amíg ők a kínaiakkal szarakodnak.

2. görög-egyiptom: Az előzetes megállapodást felrúgva, a görögök eltörölték a Nílus menti országot.

3. izraeli-iráni: Al-Jawf régió visszakerült Szaúd-Arábiához, így a háború megszűnt. Irán viszont beadta a szadúi NE-t, így hamarosan újrakezdődhet a buli.

4. dél-korea-tajvan: Trainingwar. Ami pozitívum, hogy vannak napok, amikor elég sok kórházat el lehet csípni innen, valamint a BH-zók révén jelentős sebzést von el az EDEN-től.

5. új-zéland-chile: A csendes-óceáni ország visszavágott és a mai napon elfoglalták Zona Sur chilei régiót.

6. USA-Mexikó: A mexikóiak utolsó régiója van támadás alatt, de úgy néz ki megmenekülnek és tovább folytathatják az USA zaklatását. RW-ben is jól állnak.

7.venezuela-portugál: Biztos unatkoztak, ezért kellett kreálni valami kamuharcot. Jó kis sebzéselvonás mindkét szövetségi rendszernek. Kb ennyi értelme is van.

Remélem nem hagytam ki semmit.

Maradok tisztelettel:
Istencsaszar