[ICS] Elemzés a hadi helyzetről

Day 1,403, 08:59 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

A hadi helyzet elemzését először is a saját háborúnk állásának bemutatásával kezdeném. Az elmúlt pár napban kialakult egy, a régi időkre emlékeztető pingpong a román fronton. Ez azt jelenti, hogy amióta mi elfoglaltuk Máramarost, egyik fél sem tudott támadó csatát nyerni, valamint ellenségeink RW-t sem tudtak hozni, így régió nem cserélt gazdát. Eddig mi kétszer, ők pedig egyszer vesztettük el az aktuális csatát. A kezdeményezés jelenleg a jetiknél van, miután a tegnapi napon sima vereséget szenvedtünk Muntenia megtámadásakor. Az ellentámadásuk szokás szerint estére/éjszakára várható. Itt jegyezném meg, hogy az éjjeli erőnk némiképpen megnövekedett a hozzánk betelepülő indonéz barátainknak köszönhetően. Ez megmutatkozott a legutóbbi román támadásnál és egy-két RW-nél is. Ugyan nem jöttek sokan, de éjjel eddig egész egyszerűen olyan inaktívak voltunk, hogy az a pár új, erős vendég majdnem megkétszerezte a létszámot és az ütőerőt is. De visszatérve a román-magyar háborúhoz, jó lenne, ha a kezdeményezést ma éjjel/holnap délelőtt megszereznénk és a támadásunkat most már sikerülne hozni. Mindenesetre én az elnök úrnak azt ajánlom, hogy semmiképpen se Bukarestet üsse be újra. A másik két lehetőség, Erdély és Bucovina sokkal jobb lenne véleményem szerint. Egyrészt ezeket talán nem védenék "mindentbele" felfogással, másrészt, talán egy Bucovina elleni támadás kivédése nem kapna maximális prioritást az EDEN-ben, mint ahogy Bukarest, illetve harmadrészt, sikeres offenzíva esetén nem kerülne be hozzánk 1500 aktív román.

Ugyanez a pingpong jelenség figyelhető meg a szerb-bolgár háborúban is. Az elmúlt napokban ott is ide-oda adogatták a felek a kezdeményezést. Tegnap a szerbek elvesztették a Vidinért vívott csatát, ezért ma már a bolgárok támadják Dél-Szerbiát. Ez a támadás valószínűleg sebzéselvonó szándékkal indult azért, hogy a horvátok végre meg tudják állítani a szerb rohamokat Zágrábban. Ez a csata jelenleg 1-4 a horvátoknak és nagyon úgy tűnik, hogy a szerbek feladták. Ezzel egy időben Szlavóniában is bukóra állnak déli szövetségeseink, ott ugyanis az RW-ben 1-5 az állás a horvátok javára. Úgy néz ki, hogy az EDEN rájöhetett a nyilvánvalóra, jelesül, hogy a horvátok újabb háborúzárási kísérlete az eredeti területeik elvesztése által rövid úton Bulgária eltörléséhez vezetne, ami pedig magával vonná ugyanezt Romániával kapcsolatban is, ezért inkább védekezni próbálnak a derék abroszosok.

Ezzel egy időben Olaszországban tovább folytatódik a horvát vándorlás. Hol felszabadítanak egy régiót, hol elfoglalnak a digóktól, így mindig megmarad a nyitott háborújuk ami miatt lehetetlen őket kiverni onnan RW-vel. Aki ugyanis arra játszik, hogy kiűzi onnan Horvátországot, annak két dolgot kell tennie. Először is meg kell nyernie a csatát Olaszországnak a teljes EDEN MPP-szettel harcoló horvátok ellen, majd pár nap alatt le kell verni az összes RW-t. Illetve lenne még egy mód. A szlovénekkel határos régiókat kéne RW-zni, ami aztán ők azonnal be is támadnának. Így lépésről lépésre meg lehet oldani ezt a kérdést. Viszont éppen ezért a horvátok nem is nagyon hagyják azokat az RW-ket veszni, amik a szlovénekkel határos régiókban indulnak.

A lengyelek helyzete konszolidálódni látszódik. A súlyos tankolásokkal megtámogatott német támadást sikerült kivédeni és már javában zajlik is az ellentámadás. Először Bavariát foglalták el, majd azonnal utána indult is az új támadás Berlin ellen. Ezzel ismét 7 bónuszuk van a polákoknak. Azért azt megjegyezném, hogy a németek Great Poland elleni támadása elég stílusos volt. Tudták ugyanis, hogy akármennyit tankol Argrob és Romper, a ONE nem fogja hagyni, hogy elvesszen egy lengyel eredeti terület, de mégis betámadták megmutatva ezzel, hogy a kis Németország is tud nehézségeket okozni. De véleményem szerint ez kicsit visszafelé sült el, ugyanis felpaprikázta a lengyeleket, akik most majd rohamtempóban újra eltörlik őket, ahogyan a franciákat is utána.

A spanyolok úgy néz ki megfordították az USA elleni háborújuk menetét. Számos területet visszafoglaltak már. Jelenleg Navarrában elég kemény csata zajlik, jelentős amerikai tankolásokkal tarkítva. A jövőben érdekessé válhat a helyzet azzal, hogy az amerikaiak által vezetett TERRA szövetség de facto értelmét veszíti az ABACCUS nevű förmedvény megalakulásával. Bár legalább több közös célja lesz a tagjainak, mint a TERRA esetében. Talán az amcsik és a spanyolok végre belátják, hogy mindkettejüknek a béke a legjobb megoldás.

Macedónia esetében pedig azt mondhatom el, hogy folytatódik a két-három régiós pingpong a görögökkel. Ez azt jelenti, hogy először a makik foglalnak el két-három régiót, majd a görögök visszaszerzik és ők foglalnak el egy-két eredeti macedón régiót. Ott beavatkozik a ONE is, megmenti a kis balkáni országot, majd kezdődik elölről az egész. A görögök eltörléséhez az kéne, hogy az EDEN másik két erős állama, a bolgárok és a horvátok le legyenek győzve, vagy legalábbis tartósan és erőteljesen le legyenek kötve.

Érdekesség, hogy a törökök Moldávia ellen adtak be NE-t. Ez azt jelenti, hogy hiába tartja az EDEN bolgár kézen hetek óta Dobrogeát, a törökök mindenképpen határosak lesznek a románokkal. Talán rá lehetne venni őket egy NE-re, ami kimozdíthatná a helyzetet a pingpong állapotából.

Maradok tisztelettel:
ICS