[ICS] A román-magyar NAP értékelése
Istencsaszar
Üdvözlöm a kedves olvasókat!
Ahogy a Magyar Közlöny ezen számában olvashatjátok, a magyar, a szerb és a román kormány úgy döntött, hogy megnemtámadási szerződést köt minimum a ciklus végéig, azzal a kitétellel, hogy a szerződés meghosszabbítható, így a következő kormánynak is lehetősége lesz fenntartani a békés állapotot keleti szomszédunkkal.
Sokan sokfélét állítottak ezzel a NAP-al kapcsolatban, ezért néhány dologról bővebben is kifejtem a véleményem, hátha így szélesebb réteghez jut el az információ, mintha szimpla kommentekben terjeszteném azt.
Először is, szerintem ezzel a szerződéssel mi csak nyertünk. Miért is? Kezdjük az elején! A tárgyalások megkezdésének időpontjában Máramaros és Crisana már felszabadult, és nekünk már javában futott az ukránok elleni hadjáratunk második csatája, az NE-nk legalább további 5 napra le volt kötve. A szerbeknek pedig nyitott török háborúja volt. Ebben a helyzetben a románok megtehették volna azt, hogy adnak ránk egy NE-t, keresztülhúzzák az ukrán terveinket és kezdődik elölről a pingpong, illetve ezzel párhuzamosan a horvátokkal, a bosnyákokkal és a törökökkel együtt megroppantják a szerbek derekát is, felszabadítva önmagukat ezzel. Látható tehát, hogy mindkét félnek (a szerbnek és a magyarnak) érdeke volt megkötni ezt az egyezményt.
Sokan úgy gondolják, hogy bónuszt adtunk ezzel fel. Ez két okból sem állja meg a helyét:
1. A románoktól tartós bónuszt szerezni nem lehet. Ez bebizonyosodott sokszáz alkalommal a múltban is és most is. A leghosszabb idő talán két hét volt, amíg tudtunk területeket tartani tőlük. Túl kiegyenlített ugyanis az erőviszony, sőt, talán még kicsit erősebbek is nálunk egy az egy ellen. Most a szerbek közbelépése miatt sikerült őket eltörölni, ez igaz, de mivel a szerbek lekötötték magukat a török hadjárattal, mi segítségre nem számíthattunk tőlük egy időre. Egyébként a törökök elleni háború szükségszerű volt, hiszen a bolgárok kiugrottak Dél-Amerikába segíteni Chilét, ami miatt a török sebzés felszabadult volna, így muszáj volt valakinek lekötni. Ellenkező esetben az EDEN fölénybe kerülhetett volna. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a tárgyalások megkezdésekor már nem is volt egy bónuszunk se a románok területeiről. Ennek oka többes. Próbáltuk megvédeni, a nap felében az volt a CoD, de nem volt elég sajnos. Az meg, hogy ütöttünk máshova is, azért volt, mert a nap epic csatáját, a pandoi bolgár-argentint muszáj volt megnyerni, mert hosszútávon meghatározta a kimenetele a szövetségi erőviszonyokat.
2. A két kajabónuszt megszerezhetjük (és meg is fogjuk) Ukrajnából, sőt emellett lesz még egy fegyverbónusz is és ha minden jól megy, még egy kajabónusz is. Ráadásul az ukrán bónuszok jóval stabilabbak, mint a románok, mi több, hosszútávon is tarthatóak akár, ha úgy tetszik. A románok pedig a NAP-al végig fogják asszisztálni ezt a gyarapodásunkat, míg ők eredeti területeiket ragadtak.
Sokan azt is mondták, hogy megszívtuk, mert majd az ukránokon keresztül fognak megállítani minket a románok. Ez is egy hatalmas tévedés. Aki ezt állítja, az egyszerűen nem jártas a nemzetközi politikában és még ahhoz is lusta, hogy megnyissa az országok military füleit az adatlapon. Látható ugyanis, ha az ukrán fülre nézünk, hogy nincsen román-ukrán MPP már jó ideje. És nem is valószínű, hogy lesz, hiszen a román-ukrán viszony szerintem rosszabb jelen pillanatban, mint a magyar-román. Sőt mit több, a románok nemhogy az ukránok mellett nem fognak harcolni, hanem egyesen ellenük harcolnak Moldova oldalán. A legutóbbi, sikeres moldáv RW-ben több román tank ütött milliókat a győzelem érdekében felkelő oldalon. A két ország rossz viszonya miatt akart egyébként kilépni Románia az EDENből, valamint amiatt akar azóta Ukrajna is kiugrani. Szóval nem kell attól tartanunk, hogy a románok mindent beleadva fognak tankolni ellenünk egy-egy ukrán csatában. Ez látszódik is egyébként a csaták eredményein, hiszen egy-két minitől eltekintve semmiféle ellenállást nem tanúsítanak észak-keleti szomszédaink. Érdekesség továbbá, hogy a románok a múltban több alkalommal tettek titkos javaslatokat nekünk arra, hogy osszuk fel az ukránokat.
Lépjünk is tovább. Sokan mondták azt is, hogy ezzel a románok sokkal jobbak jártak. Miért is? Nekik marad az eredeti területük biztosan, ez igaz. 4 bónusz és esély sincs többre, mert minden irányból vagy velünk, vagy a szerbekkel határosak, ahol pedig nem, ott szövetséges és/vagy értéktelen területek vannak a számukra. Nekünk pedig potenciálisan 8 bónuszunk lehet, ha a moldáv szarvast sikerül kibérelni, lévén Ukrajnából 3 bónusz fixen tartható. Ráadásul innen kiindulva akár hadjáratot is vezethetünk, mondjuk a törökök ellen, ha a szerbek már beljebb hatoltak a kis-ázsiai félszigetre, vagy segíthetünk a bolgároknak is szintén a törökök ellen, ahonnan már Görögország is csak egy karnyújtásnyira van. Persze ezek csak álmok és a távoli jövő lehetőségei. Először töröljük el Ukrajnát a föld színéről!
Megint sokan mondták, hogy a románok úgyis megszegik a szavukat és a legrosszabbkor lépnek fel ellenünk. Ez ellen is védve vagyunk, ugyanis a szerbekkel megegyeztünk, hogy szerződésszegés esetén közösen lépünk fel a románok ellen, akikre így ismételten törlés várna. Ezért nincs értelme nekik kockáztatni. Ráadásul ők is eléggé unják már ezt a magyar-román tilitolit. Persze valószínű, hogy máshol fognak ellenünk harcolni, de ez így is van rendjén. Azt kikötni egy NAP-ba, hogy a felek nem üthetnek egymás ellen MPP-s csatában sem, egyszerűen értelmetlen, mert sem betartatni nem tudja az adott ország kormánya, sem ellenőrizni.
Összegezve tehát a NAP-ból mindenképpen mi jöttünk ki jobban eddig és ez valószínűleg így is fog maradni. Én csak azt remélem, hogy a következő kormányok meg fogják hosszabbítani és véget vetnek ezzel az évszázados román-magyar háborúskodásnak.
Miért mondom ezt? Mert szerintem az e-magyar társadalom drasztikus csökkenését az eredményezte, hogy a románok eltörlése után 2011 tavaszán nem találtunk új célokat és a román háború rutinná vált, hiszen mindkét fél számtalanszor eltörölte már egymást. Sok régi játékos abba is hagyta, amikor sikerült elérni a nagy célt, a románok legyőzését. Azóta egyszer-kétszer sikerült csak új kihívást találni. Legutóbb például a francia költözést, amely bizonyíthatóan megnövelte az aktivitási mutatókat a lakosság körében. Ilyen és ehhez hasonló új célokat kell(ett volna) találni és akkor talán biztosíthatjuk a játékosok döntő részének azt a változatos játékélményt, ami miatt esetleg úgy döntenek, hogy tovább és aktívabban játszanak. Persze, ugyanolyan a fight gomb az ukránok, vagy a kínaiak ellen is, mint a románok ellen, de én úgy gondolom másmilyen érzést ad az az embernek, ha azt látja, hogy Hungary attacked Texas, USA, mint hogyha a százezredik alkalommal látja azt, hogy Hungary attacked Crisana, vagy Romania attacked Northern Great Plain. De lehet, hogy csak én látom ezt rosszul. Ráadásul a román háború gazdaságilag sem éri meg, hiszen az elérhető nyereségre fordítandó erők jóval meghaladják azt a pluszt, amit esetleg elérhetünk ezzel a csatározással.
Maradok tisztelettel:
ICS
Utóirat: ajánlom mindenki figyelmébe General Wert kezdeményezését
Comments
Felső!
ruszkiktól nem lehetne olajat bérelni?
karcsi988: sajnos nem valószínű, mert a múltban béreltük egyszer tőlük az Urált és nem volt szép vége a dolognak, szóval rossz tapasztalataik vannak velünk. De nincsen teljesen kizárva.
jetibékerotyogtatás!
pedig north caucasus-t ha belemennének, jó lenne kibérelni. közel is van, meg egybefüggő lenne az ország. feltéve, ha belemennének 🙂
én ott hagytam anno abba, hogy ruszkikkal barátok -szövik voltunk. Mi lett ezzel?
hát mi a ONE tagjai lettünk, ahová a lengyelek is beléptek és hát a lengyel-orosz viszony köztudottan nem volt soha valami baráti, ezért választanunk kellett, így maradtak a lengyelek. Gyakorlatilag német-orosz-francia-holland négyest cseréltünk spanyol-lengyel-svéd hármasra.
romanok ugrani keszulnek 😃
had ugorjanak
Hatalmas VOTE
hát a végével nem értek maximálisan egyet, volt nekünk változatos célunk, csigazabálók, ukránok is voltak bepróbálva többször, a pingpongot is nagyon sokan akarták, talán mára érett meg a helyzet h többen vannak a "rotyogtatás" mellett mint ellen...eccerűen uncsi a játék és mint ahogy máshol is nálunk is sokan leléceltek a régiek közül. az újak meg h miért nem maradnak itt olyan nagy számban mint máshol azt talán picit murlockij nagy por kavart cikke segítheti részben megmagyarázni...
Ismet egy remek cikk!!
v+
"így a következő kormánynak is lehetősége lesz fenntartani a békés állapotot keleti szomszédunkkal."
Lásd a Lazo-mobra féle egyezmény fenntarthatóságát a következő ciklusban!
A kongresszus felrúgta az egyezményt, így a kormánynak ugyan nem volt ilyen lehetősége.
A cikkíró szélkakas módjára tesz fordulatokat, véleménye, gerince, gumiból van.
az aki képtelen volt visszaadni 100gt mikor jol tudta h állami pénz és az aki 1hétre elnök nélkül hagyta az országot mert megsértödött az inkább ne beszéljen gerincröl
Akitlosz: az, hogy a véleményem egy év múltán változott a hadi helyzetet illetően elfogadom, bóknak tekintem és köszönöm. Akkor ezek szerint van még remény bennem, ha még akitlosz is elismeri. 🙂
Ellenben elkeserítő az, hogy mennyire sok ember veszi a bátorságot nyilvánosan megszólalni a fentebb említett képesség teljes hiányában.
Akitlosz Day 1,733, 05:49
A cikkíró szélkakas módjára tesz fordulatokat, véleménye, gerince, gumiból van.
Pety Day 1,733, 05:54
az aki képtelen volt visszaadni 100gt mikor jol tudta h állami pénz és az aki 1hétre elnök nélkül hagyta az országot mert megsértödött az inkább ne beszéljen gerincröl
Azok a régi szép idők🙂. Amikor még a falat ütlegeltük, aztán a térképen mászkáltunk helikopterekkel (nekem ez jött be a legjobban)... Hát most már a románokat is békén hagyjuk? Nem marad meg semmi a régi szép időkből?? Ja, de! Aklitosz, add vissza a 100 aranyat! 😃
(ui.: mielőtt bárki is kötekedne, ezt a karaktert csak azért tartom, hogy néha visszanézzek, nem ezzel éltem meg a "múltat".)
A ping-ponggal járó kedvetlenség a játékelhagyás legfőbb oka. Ez fontos megállapítás. Örülök, hogy egy kormányzati tisztviselő is ki meri mondani.
Mindenképp sikeres az Ukrán hadjárat ez nem is kérdés. Azért a Romik folyamatossan erősítik a pozicióikat és egyre több területtel bírnak.Kétségtelenül unalmas az állandó Román front és erőssen vissza is vet bennünket, de nem lenne okos dolog figyelmenkivűl hagyni őket. Egyenlőre ahogy a térképet nézem folyamatossan erősítik a pozicióikat és épp a leírtak miatt nem igen tudnak rajtunk kivül más irányba terjeszkedni. Ez önmagában magában hordozza az újjabb Magyar-Román háborút.
Sajnos azt kimondhatjuk, hogy a szövetségesek és támadható területek figyelembevételével a két országnak folyamatossan ütköznek az érdekei. Ez nem az érzelmekről szól (Remélem 😃 ) egyszerüen akadályozzuk egymást az előrejutásban. Ez aligha fog megoldodni amíg szomszédok vagyunk és körbe vagyunk bástyázva Szövetségesekkel vagy erős ellenségekkel... A Kormányok jönnek mennek a kiút keresések vátozhatnak, ám a probléma gyökere aligha változik, ez pedig a két kb egyforma erővel bíró szomszéd.
"és épp a leírtak miatt nem igen tudnak rajtunk kivül más irányba terjeszkedni. Ez önmagában magában hordozza az újjabb Magyar-Román háborút. "
Airstrike
Attól félek nem lesz tartós....Remélem tévedek. Annak viszont kimondottan örülök, hogy a jelelegi kormány a trollkodásaival ellentétben józanul továbblépett az ösvényen.
megérdemli a vote-ot....és aki nem így látja az nem normális 😃DD
amúgy meg szerény véleményem szerint valószínű, hogy a románok fognak légicsapást intézni nemsokára 🙂
lehetőségük megvan az air strike-ra. ( Nem úgy mint pl nekünk.)
A tegnapi kiutalást el is utasították, gondolom hogy legyen bent elég pénz. Nekik két air strike is megérte.