[ICS] A hadi helyzet bonyolódik, a küzdelem folytatódik

Day 1,389, 13:17 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Ahogyan a címben is leírtam, egyre bonyolódik a helyzet körülöttünk és a nagyvilág más részein is, egyre inkább eljön a taktika ideje, egyre nagyobb jelentősége lesz egy-egy megnyert, vagy elveszített csatának.

A mai napon sikerrel megfordítottuk a WTD elleni horvát támadást.(A cikk megírásának pillanatában az utolsó minicsata végén járunk és látszik, hogy feladták.) Ez igen nagy teljesítmény volt, hiszen helyenként igen jelentős tankolás zajlott mindkét oldalon. A pótfővárosunk tehát megmenekült. Ezzel együtt a kezdeményezés is visszakerült hozzánk a horvátokkal szemben. Ez hihetetlenül fontos volt, hiszen gyakorlatilag 3 régióra zsugorodtunk, így muszáj volt időt és csatát nyerni. Most mindkettő sikerült. A románok sajnos közben suttyomban elfoglalták NGP-t, majd a horvátokkal vívott heves csata farvizén megtámadták NH-t is, amiért jelenleg is folyik a harc. Az első két kört simán hozták, azóta azonban a ONE erők egyenlítettek. A harmadik frontunk gyakorlatilag megszűnt azzal, hogy a lengyelek elfoglalták a bolgároktól Kárpátalját. Ugyan jelenleg fut egy támadásunk Podólia ellen, ennek semmi gyakorlati jelentősége sincs. Maximum elfoglalják a balkániak Polísiát is. Én a magam részéről ezt egyátalán nem bánnám, mert a folyamatos RW-k csak viszik a sebzést.

A bolgárok RW-kkel próbálják lassítani, illetve elvágni a lengyelek útvonalát. Ez jó is lenne, meg nem is annyira lenne jó. Jó lenne abból a szempontból, hogy így a lengyel NE mehetne a románokra, amivel újabb frontunkat iktathatnák ki, másrészről viszont a bolgár NE menne a szerbekre, amivel ők kerülhetnének nehéz helyzetbe. Jelenleg a fő prioritás mindenképpen NH megvédése, hogy mind a két megmaradt fronton megszerezzük a kezdeményezést.

A nehéz helyzetünkben nem várt helyről érkezett segítség. A szlovákok önként felajánlották a segítségüket, ami az MPP-n át való ütésen kívül megnyilvánult abban is, hogy NE-t adtak be Horvátország ellen, ami valószínűleg át is fog menni. Jelenleg a szlovákok csak CTD régióban határosak Romperékkel, valamint rendelkeznek a legfontosabb ONE MPP-kkel, így a taktikai variációink bővülni fognak. Elképzelhető, hogy a horvátok megpróbálják lezárni az új háborút egy CTD RW-vel. Ez nekünk csak jó lenne, hiszen ezzel megint lecsökkenne az eltörlés veszélye. Elképzelhető viszont az is, hogy kitankolják az első csatát és megpróbálják éjszakai támadásokkal eltörölni Szlovákiát, ami viszont jelentős sebzéskiesésbe kerülne nekik a magyar fronton. Ezért a legvalószínűbb, hogy vagy lezárják, vagy megpróbálnak elpingpongozni a szlovákokkal, és ebben az esetben csak a védekezésre kell koncentrálniuk, a támadó csatákat rendszeresen hagyhatják veszni.

A szerbek napi egy régiót foglalnak el a horvát eredeti területek közül, amivel Horvátországot sodorhatják kényes helyzetbe. Gondoljunk csak bele! Nem sikerül az eltörlésünk és akkor fognak feleszmélni Romperék, hogy jajj, már csak Olaszországban van területük és a fővárosuk nem Észak-Dalmácia, mint eddig, hanem mondjuk Szicília.

A nagyvilágban is érdekes dolgok zajlanak. Kína megpróbálta elérni a macedónok afrikai és közel-keleti gyarmatait. Úgy néz ki, hogy a proONE országok, elsősorban a törökök, valamint az irániak ténykedésének, valamint a ONE mobil csapatainak segítségével meg lehet őket állítani. A spanyolok szerintem békét köthetnének végre az USÁ-val, mert értelmetlen a háborújuk. A spanyol NE az olaszokra véget vethetne a horvát-olasz swapolgatásnak és pontos RW-kkel kombinálva véget vethetne a horvátok ottani jelenlétének.

Most pedig irány a csatatér és üssétek NH-t!

Maradok tisztelettel:
ICS