[ICS] A bolgár helyzet és a háborúk állása

Day 1,581, 12:18 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Ahogyan több újságból is olvashattátok a mai nap folyamán, valami készülőben van Bulgáriában. A részleteket megtaláljátok Borembukkk cikkében. A lényeg annyi, hogy a bolgárok most nagyon úgy tűnik, hogy eltökélték, hogy lépnek végre és nem tűrik tovább a megaláztatást, amit az EDEN HQ és néhány tagállam vezetésétől kellett elszenvedniük. Ezidáig 5 ONE ország adott be előzetes egyeztetés alapján MPP-t Bulgáriával, míg ők a törökökre adtak NE-t. Persze előfordulhat, hogy megint majd leszavazzák az NE-t, az MPP-ket meg szépen lassan kiütjük így vagy úgy, de mindenesetre ez már jelzésértékű, hiszen ebben az esetben nem mi kerestük fel őket, hogy ugyan kössünk már MPP-t, hanem ők kérték.

Más jelek is utalnak arra, hogy változás közeledik. Több bolgár utazott ki Horvátországba tankolni a mexikói RW-ben az abroszosok ellen. Flausino, a legnevesebb bolgár pénzember például egymaga 80 milliót ütött csak eddig. (A cikk megírásának pillanatában 5-4re vezet a felkelő oldal.) Ha már itt tartunk, az a felkelés kiemelt prioritást élvez gyakorlatilag az összes ONE országban. De hogy visszalépjünk kicsit a múltba, ez a helyzet úgy állhatott elő, hogy a horvátok bizony beugrottak a csőbe. Már régóta tervezte a ONE HQ, hogy végre megszüntetjük a mexikói jelenlétüket, de nem volt adandó alkalom hosszú ideig. Most néhány napja azonban beadtak egy lengyel NE-t, amivel jó esetben egy hétre lekötötték az NE-jüket. Ezzel egy időben jelentős számú magyar és lengyel lakosság került hozzájuk. Elkezdődött hát a hadművelet. Az első néhány RW-t teljesen simán lehoztuk, hiszen a kroátok a lengyel csatákra koncentráltak. Az utolsó sikeres RW már komoly tankcsatákat eredményezett, míg a mostani gigászi küzdelmet. Ezért kérek mindenkit, hogy aki csak teheti menjen Horvátországba és üsse a felkelő oldalt a mexikói RW-ben!

Időközben a lengyelek RW-t indítottak az utolsó horvát megszállás alatt lévő régiójukban, Pomerániában. Ezt jó lenne minél inkább elhúzni, mert amint vége ennek, a horvátok adhatnak mexikói NE-t. Persze a közép-amerikai ország elnöke valószínűleg fog adni egy horvát NE-t közvetlenül ez előtt, de az MPP-s csata elég necces ahhoz, hogy arra hagyatkozzunk. A mi esélyünk az RW! Pomerania régióban tehát ne üssünk lengyel oldalon semmiképpen sem további utasításig.

A lengyelekhez kapcsolódó hír továbbá, hogy román NE-t adtak, ami valószínűleg át is fog menni náluk. Ez egy jó hír a számunkra, hiszen két fronton csak elérhetjük azt, hogy a románok ne tudjanak minket eltörölni. Probléma lehet az, hogy a horvátok be lesznek zárva eredeti területeikre és mivel a szerbekkel és a szlovénekkel NAP-juk van, csak felénk tudnak majd kitörni. Ezért jó lenne, ha egy horvát NAP-ot még most össze sikerülne hozni nekünk is és akkor betonbiztos lenne a helyzetünk a kongresszusig.

A szerbek és a macedónok olasz hadjárata jól halad. Ennek három fő célja van alapvetően:
1. eltörölni Olaszországot.
2. eljuttatni a macedónokat Spanyolországba, hogy ott a brazilokra NE-t adva segíteni tudjanak a spanyolok felszabadulásában.
3. a szerbeket a franciák ellen eljuttatni, hogy az angolok felszabadulását elősegíthessék.

A ONE-on belül jelenleg két ország helyzete kilátástalan: Iráné és a svédeké. Irán helyzetére megoldást jelenthet majd a török-bolgár háború, ami valószínűleg hatalmas tankolásokkal fog járni, így esély nyílik majd felszabadulnia a perzsáknak. A skandinávok sajnos nehezebb helyzetben vannak, hiszen ők az orosz-ír harapófogóban nem sokat tudnak tenni, de talán szintén a bolgár-török helyzetben van a megoldás kulcsa, hiszen az oroszok és az írek is köztudottan nagy barátai a bolgároknak, így szorosabb kooperáció esetén esély nyílhat rá, hogy nem csak a bolgárokat tudjuk elcsábítani a TEDENből, hanem az említett két nemzetet is.

Nagyon fontos lesz, ha tényleg sor kerül az összeütközésre a két ország között, akkor mindenképpen harcolnunk kell a bolgárok oldalán, hogy lássák, hogy számíthatnak ránk és van alternatívájuk az eden mellett! És még véletlenül se üssünk ellenük a közvetlen csatában, vagy az RW-ben. Higgyétek el, ha sikerülne megnyerni őket szövetségesnek, akkor hosszútávon megoldódnának a gondjaink, hiszen egy nagyon erős és szervezett országról van szó, akik előszeretettel ütnek a szövetségeseik csatáiba, nem úgy mint a törökök, akik eladták a barátaikat 2 bónuszért minden szó nélkül.

Végezetül pár szó a magyar-román háborúról. Véleményem szerint továbbra sincs értelme ütni a direkt csatát, mert jelenleg nincs sok esélyünk ott, viszont az RW-ket hozni kell, de azt is csak ésszel! Nem kapunk pluszpontot, ha 90%-al nyerjük meg a miniket! Továbbá, felmerült a sajtóban a régi jól ismert kérdés, hogy bónusz, vagy román háború? Szerintem egyértelmű az a múlt tapasztalataiból, hogy nagy trendfordulóknál időben kell lépni és jól kell dönteni, mert különben nem marad semmi. Az pedig egyértelmű, hogy a román háború mellett tartós és stabil bónuszunk, amit megéri tartani sosem lesz. Ráadásul a változatosság sem a háború tartós fenntartása mellett szól a jövőben. De ez még egy másik asztal, egyelőre üssük csak őket!

Maradok tisztelettel:
ICS