[HK] Májusi Leköszönő! Csak Eastern Province-t üssed! ***

Day 2,390, 01:55 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium




Helló emberek!

A májusi ciklus a mai nappal véget ért. Így az én munkám is befejeződik, mint hadügyminiszter.
Nem mondom, hogy én voltam minden idők legjobbika, de lehetőségeimhez mérten megpróbáltam a lehető legjobban tenni a dolgomat. Igazából én jelentkeztem, azzal, hogy "ha nincs más, akkor írjanak be HM-nek, aztán segítek amiben tudok". Úgy látszik nem volt más...🙁
Minden esetre sajnos nem sok ember volt a minisztériumban, jelentkezett egy-két "újonc" segíteni nekem, akikkel sajnos nem sokat tudtam foglalkozni, de azért Honoratusnak megköszönném, hogy néha segített a topic állításában.

Egy kvázi egy-két emberes hadügyminisztérium és kb 5-6 emberes kormányapparátus tagjaként azt reméltem, hogy nincsenek nagy terveik a többieknek. És habár szerettem volna én is pár dolgot megvalósítani, de mivel egy-kétszer előfordult, hogy délelőtt meg lett beszélve valami, délután meg pl: egy AS vagy NE szavazás fogadott(aminek hatására majdnem égnek állt a hajam, de a Taft ilyen esetekben is tart 😛) úgy gondoltam, hogy nincs értelme tervezni, mert néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi lesz a következő lépés.

De azért azt hiszem, hogy a hónapban ahhoz képest, hogy micsoda bődületesen rossz a sebzéskoordinációnk elég szép sikereket értünk el:

-Szereztünk 2 szlovák bónuszt(ha szerződés útján is) ami katonai szempontból egész gördülékenyen meg lett oldva.

-Nem lettünk eltörölve xD ami ahhoz képest, hogy hogyan röpködtek a troll meg "véletlen" NE-k As-k nem rossz dolog.

-Valamint, ha kicsit késve is indult el a törökök elleni offenzívánk, de itt is sikereket értünk el, hiszen szereztünk plusz területeket(ha ideig óráig is), amik ráadásul még plusz bónuszt is adnak, de ezzel egy időben és ennek hatására is sikerült egy nem oda illő zavaró tényezőt "kitenni" európa úgymond közepéről.
Hozzá kell tennem, hogy maga az offenzívánk egy részről azért is nem indult el hamarabb, mert én személy szerint nem támogattam, hogy bele menjünk egy nagyobb csatározásba, mivel a lengyelek kvázi "megígérték", hogy kapjuk tőlük is az NE-t, ha mi a törökökre megyünk, tehát úgy nézett ki adott pillanatban a dolog, hogy meg volt a lehetősége egy 2 frontos háborúnak, amire (szerintem) a "kormányapparátus" nem volt kellőképpen felkészülve. Sőt ami azt illeti a török as-béli sikereink is inkább a szerencsének tulajdoníthatók szerintem, de nyilván az is kellett, hogy amit tudunk mindannyian megtegyük.

Itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy megköszönjem nektek, hogy (leginkább a hónap vége felé) elkezdtünk koordináltabban ütni, hogy a shoutok elkezdtek továbbadódni, és végre néha figyeltetek a hadügyi kéréseinkre.
Külön köszönet: -Klopimidának, (aki mellesleg az egyik legtöbbet dolgozott a "kormányban" a hónapban) hogy besegített nekem mind tervezésileg, mind prióállításilag; -NightwatcherHUN-nak, aki a hónap végén visszatért és sok segítséget kaptam tőle is; kvaszticsnak, aki amikor nem voltam segített párszor a HK írásban és a prió állításában valamint szempynek is, aki szintén nagy segítségemre volt.

"Elszámolás":
Az előző elszámoláshoz képest kaptam még 25 ezer HUF-t rw-k indítására, valamint a hiányzó 2ezer HUF is visszakerült hozzám. Így 9+25 azaz 34 ezer forint ment át a kezeimen, amiből 4 rw-t indítottunk, és maradt 4 ezer forint állami pénz nálam.
A CO-kat nem én kezeltem, azonban tudomásom szerint megközelítőleg 910ezer cc 860ezer cc (benéztem egy tételt )ment el CO-ra, de a Gm zárójelentésében gondolom/remélem majd lesz erről több infó.


Sok sikert nekünk és a következő HM csapatoknak a további hónapokhoz!

Köszönettel:
susususk







Harcolj okosan!
Bölcsen osszad be a sebzése😛 akkor vagy hatékony ha a parancsban szereplő csaták közül a magas prioritásút választod és ott is csak akkor harcolsz, ha a falállás 52% vagy azalatt van.
Használd az esze😛 ha a magas prioritású csaták túl vannak ütve, és túltöltődik a wellnessed, akkor keress egy alacsonyabb prioritásút ahol a falállás 52% vagy azalatt van és ott harcolj.





susususk- Hadügyminiszter
Hadügyi segítők:
Honoratus




susususk