[GregoryG]Elnöki indulásom

Day 1,805, 14:30 Published in Hungary United Kingdom by GregoryG


Magyarok!

Hónapok óta tervezem azt, aminek most végre eljött az ideje. Indulok eMagyarország elnökválasztásán. 2011 februárjában, amikor is először voltam az ország elnöke, a kampányszlogenem a következő volt “Diplomata elnököt, a diplomácia hónapjára”. A sors úgy hozta, hogy akármilyen vicces is legyen ez, most ismét nagyon találó lenne.

Tisztában vagyok vele, hogy eltelt szűk két év a legutóbbi elnökségem óta, és egy viszonylag széles réteg nincs tisztában a munkásságommal. Ezzel nincs semmi baj, és nem is vagyok rajta különösebben meglepődve, hiszen mindig is amolyan “éminence grise” - szürke eminenciás - voltam. Éppen ezért helyénvalónak találom röviden(?) összefoglalni azt, hogy a közel 3 év alatt, amióta játszom, mi is volt az életutam.

Az eredeti karakterem nem ez, Gregory Gallangher néven 2010 január 7-én regisztráltam, és ezzel a karakterrel játszottam egészen 2011 március 4-ig amikor is a nagy 2011-es “Rebellion” alatt egy, az adminok elleni tiltakozásként beadott új kezdőüzenet törvényjavaslatom miatt permabant kaptam. Azóta, hála a Kinizsi századnak, az eredetileg Kulgar névre hallgató karaktert használom, amit nemrégiben neveztem át GregoryG-re, így visszakapva régi nevemet.

Katonai karrieremet csak röviden, felsorolás szintűen: MHP Szent István Pártszázad, Szent László Század, XXI. Bethlen Század, Magyar Légió. Illetve 2011 tavaszán a ONE országok és századok közötti Erasmus programja kapcsán közel fél évig a lengyel GROM században vendégeskedtem, de ez a Magyar Légió tagságomat természetesen nem függesztette fel.

2010 tavaszán a cseh TO PHX főparancsnoka voltam, majd a Stadler City-ék által szervezett dél-afrikai TOhoz csatlakoztam. Idén tavaszzal és télen néhányan Malayziát TOztuk meg, az ottani elnökségemmel szereztem ezzel a karekterrel az elnöki medálomat.

Kormánytag először az STimi kormányban voltam 2010 novemberében. Ekkor külügyminiszter helyettes voltam és már ekkor bekapcsolódtam a Lengyelországgal - aki még ekkor EDEN tag volt - folytatott tárgyalásokba. Következő két hónapban külügyminiszterként, majd 2011 februárban elnökként képviseltem országunk érdekeit, és mindez alatt - azt hiszem, minden nagyképűség nélkül mondhatom - a lengyel-magyar szövetség és a ONE létrejöttének egyik kulcsembere voltam. A ONE március végi megalapításakor egyhangúlag választottak meg a ONE SG-jévé, ezt a pozíciót pedig 9 hétig viseltem. Ezután szövetségi és magyar tanácsadói szerepeket játszottam, Rhual 2011 októberi elnökségét leszámítva, amikor külügyminiszter voltam. Idén nyáron ismét nagyjából 2 hónapig, annak feloszlatásáig voltam a ONE főtitkára.
Az elmúlt félévben nem csak tanácsadói, hanem főtárgyalói szerepben is igyekeztem a szövetség és az ország érdekeit szolgálni, jelenleg is folyamatos a munkavégzés.
Az idei a 24. hónap amikor folyamatosan kormánytag vagyok (a kérészéletű Akitlosz elnökséget leszámítva).

Amit ígérni tudok, az a két legközelebbi szövetségünkkel, a szerbekkel és a lengyelekkel ápolt - egyébként jelenleg is nagyon jó - kapcsolat további ápolása, és - ha a lehetőség úgy adódik - újabb szintre emelése. Ez a lengyelek jelenlegi helyzetét ismerve, úgy gondolom, a küszöbön áll. Mit értek a jelenlegi helyzetük alatt? Nos az legyen a következő cikk meglepetése. Ígérem, ezen a téren sok érdekes dolog van a tarsolyomban. Hadügyi téren is van néhány ötletem, amivel biztosítani akarom, hogy ha az USA Európából való kiűzésével nem is felérő, de szórakozást nyújtó hadjáratunk legyen.

A kormánylistán dolgozom, és azt kell, hogy mondjam, hogy eddig igen erősnek ígérkezik. Sokat tapasztalt, hozzáértő és megbízható emberekről van szó, akik hiszem, hogy novemberben a legjobbjukat fogják adni.

A következő cikkemig, ami elképzeléseimről fog szólni, pedig:





post scriptum.: Köszönöm a KARD-nak és wisitenkraftnak a jelölést, Ipathnek, Rhualnak, meg vasmegyének pedig a lektorálást.
ps2.: Köszönöm az MKSZ-nek és rRoninnak a támogatást.
ps3.: Köszönöm a HMSZ-nek és mobranak a támogatást.

For my foreign readers, this is an article about my candidacy as Country President of Hungary. Feel free to show your support🙂