[Gondolatok] A jövőről és a nevetségesen alacsony nyersanyagárakról
Son Goku No.1
Meg mondom őszintén engem már egyre inkább zavar az, hogy a nyersanyagok nem érnek semmit. Tegnap elértük a 0,07-es, 0,06-os árat is, miközben a fegyverek ára alig csökkent.
Én azt mondom, hogy az előbbi nem lenne olyan nagy probléma, ha a másik tényező, a relatíve magas fegyver árak nem jelentkeznének.
Gondoljatok bele a Q6 fegyver ára most kb. 30 HUF, ebből egész pontosan 4 (négy!), forintot tesz ki a nyersanyag költség. Soha még ilyen nem volt erepen. Mielőtt még valaki a vezetést okolná ez nem az ő nem is a mi hibánk. Meg lehet nézni, máshol is így van.
http://giafest.hu/erepublik/arfolyamok.php
Úgy érzem az adminok tönkre tettek sok mindent, nem tudom, hogy mi mennyire volt tudatos, de tény, hogy sok dolog változóban van. Úgy érzem most jutottunk el oda, hogy már a bot játssza a nagyobb szerepet a piacok működésében, ez a közeljövőben még inkább így lesz.
Eljutottunk oda, hogy talán túl sok a nyersanyag a piacon, ez adminéknak jó, mert erre nem kell annyira beizzítani a botot, ellenben a másik oldalon lehet tolni a felvásárlást, így a Q6 tank és egyéb dolgok ára még magasabb lesz, miközben az arany árfolyam szinten marad.
Ahogy elnézem nekünk, egyszerű játékosoknak egy dolog mara😛
fegyver és kaja cégeket nyitni. A bot miatt ugyanis egy aránytalan árszerkezet alakult ki, ami véleményem szerint nyomokban tükrözi csak a játékosok szokásait.
Nem nehéz látni, hogy most a korábban divatos Q4 nyersanyag cégekből kaja nyersanyagnál ~16,8 Ft-ot, fegyver nyersanyag esetén ~17,15-t lehet kiszedni. Míg ha megnézzük egy Q1-es kenyérgyárnál ez ~51 Ft, egy Q1 fegyvernél pedig 41,4 Ft-ot lehet elérni. Ezekből a számokból nem nehéz látni, hogy arányaiban jobban megéri ezekbe fektetni a pénzt. (10*20000Ft/8500Ft kisebb, mint, 51/16,8 ill. 41,4/17,15. Azaz a befektetés értékének egymáshoz mért aránya kisebb, mint a kiszedhető nyereségé.)
Úgy gondolom idővel e két befektetés fele mennek el a játékosok. Mivel pedig az alacsony szintű fegyvereket nem veszi a nép, a kaja esetén meg eléggé limitált játékosonként, hogy mennyi kell (max 2400 w/nap), ezért a bot szerepe megnövekszik. (Különösen, ha a piacot működtetni akarják.) Persze jogos a felvetés, hogy ez elméletileg csökkenti a nyersanyag túl kínálatot, de én nem gondolom azt, hogy ez ténylegesen ettől bekövetkezne.
Amit én vizionálok így az alacsony árak kapcsán az, hogy hamarosan még a jelenleginél is nagyobb különbségek lesznek a nyersanyagok, alacsony szint termékek és a Q5-Q6-os termékek árai között. Ennek megállítására szerintem nincs mód. Sokan, akik eddig nyersanyag cégekből éltek már elköszöntek az 1,79 aranyas lanától, úgy érzem most megérett az idő arra, hogy a napi tank adagról is lemondjunk.
ui.: A számolások és árak a szerda 1 órai állapotokat tükrözik.
Comments
nem hiába termelek már 3600w kaját...
Ha esetleg bevezetik a Q7 cuccokat, akkor az valamelyest javít egy darabig a poziciókon.
Egyetértek. Bár engem már nem érint a dolog. Eladtam az összes cégemet: q1-q2-es feldolgozócégek és q3-q4-es nyersanyagcégek voltak főleg. No nem azért, mert olyan marha erősnek gondolom, hogy BH-zásból életem végéig megélek, és felesleges emellett cégeket is fenntartanom. Én örülnék neki a legjobban, ha több lábon állnék, lenne egy biztos anyagi hátterem, és nem egyik napról a másikra kellene élnem. Csak hát kellett a pénz az edzőterem-fejlesztésekre...
En ebbol az arany csalogatast latom, q4 nyersi ceg HUF, akarmilyen feldolgozoceg arany. Hufbol epitett cegbirodalom, nem elfogadhato az adminok reszerol.
114 q4 nyersicégem volt a csúcson, most éppen 28 salétrom 23 boci van még, napi 4-5db-ot lebontok és veszem belőle a napi limit aranyat. Hasznom megvolt, amióta csak elkezdtem, minden nap q6-tal ütöttem folyamatosan, s még egy rakás adományozásra, ajándékra is tellett, szóval egyáltalán nem bántam meg, hogy felpumpáltam a nyersicégeim számát. Most szépen átváltom a nyersicégeket egy q5 tankgyárrá, s reménykedem, hogy legalább önellátás szintjén elvegetálhatok🙂 A 6db q2 kajacégem megtartom, ...
... vagy maximum 1-2-t lebontok még és így meglesz a kaja saját termelésből meg a tank, mellé valahol bér, kb napi 30 tank kijön belőle, oszt csókkolom.
én ma építettem még egy q4 céget és egyet sem fogok lebontani.
Hogy miért?
Mert gagyi a gazdasági modul és nem érdekel.
Szerintem adminéknak az a céljuk, hogy aranyból fejlesszél termelő céget. Remélik, hogy sokan lebontják a nyersicégeiket (engem is kecsegtet a lebontás gondolata - 30 darab van), de szerintem 1 hónapon belűl a nyersi árak újra felfognak menni.
Pár napja a nyersit még 0.10-ért tettem ki, most 0.07-ért. Zuhanunk rendesen.
" Q1-es kenyérgyárnál ez ~51 Ft, egy Q1 fegyvernél pedig 41,4 Ft-ot lehet elérni. "
Nem tul jo szamitas! Nemtom hogy csinaltad!
Q1 kenyer:
(0,38/1,15 - 0,06)*160 ~ 43,3HUF
A fegyvert ki sem szamoltam....
Tehat meg mindig csak alig jobb a Q1 kaja
haszon hanyados (q1food / q4 raw) 43,3/16,8 = 2,58
befektetesi hanyados (q1food / q4 raw) : 10/4,25 = 2,35
Belegondoltatok, hogy a megterülese mindkettönek 500nap körül van?!
Ha azt veszem, hogy eladhato fele aron es csak azt kell kitermelje, akkor is 3/4 ev?!
Tehat semmibe NEM erdemes befektetni, ahogy most all 3/4 ev mulva jatek sem lesz!
A q1 kajagyár eladható 10 gold körüli áron.
én kb 400 goldot fektettem q4 cégekbe, azért akik időben alapították a cégeket azoknak már rég megtérült a befektetése. A bot bevezetése előtt is voltak hasonló szinten a nyersanyagárak, aztán a bot alatt is vlt már ilyen. Szerintem most kivárásra kell játszani hamarosan úgy is ki kell találjanak valamit hiszen ha túlzottan legyengülnek a közepes játékosok, a gold vásárló rétegnek kevesebb goldra lesz szüksége a csaták ellensúlyozásához, így csökkenne az adminok bevétele.
Végre valaki a megtérülési időre is gondolt... mindig bele kell venni a pakliba azt is, hogy biza mikortól hoz majd a befektetésem tiszta nyereséget... a 280-560 napos megtérülési idő pedig irreálisan nagy egy játékhoz képest. A valóságban ezek még elfogadható vagy éppen jó számok lennének, de egy játék berkein belül siralmasan festenek.