[GM] Második heti beszámoló

Day 2,619, 10:50 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium



Tisztelt állampolgárok, kedves olvasók!


Az elmúlt hét folyamán az állami monetáris tevékenység újra elindult. Szomorú kötelességem tájékoztatni benneteket hogy a Minisztériumból az egyik munkatársunk távozott.

Kormányzati gazdálkodás

Bevételek

Adók:

Adóbevételeink változatlanul a korábbi hónapokhoz képest magasak és stabilak. Az átlagos adóbevétel 62,989.95 Huf volt. Ebből természetesen levonásra kerül a 3 NAP alapján visszaadandó összeg, de annak mértéke még csak most érte el az egy napi adóbevételünket.



Kiadások

Az előző héthez képest sajnos ezúttal nem úszta meg a költségvetés CO nélkül, ami a végeredményen meg is látszik. Az állam részéről egy nagyobb összeg került CO formájában kihelyezésre a nemrégen történt Ciprusi Felszabadítás során. Összesen 140,000 Huf összeg került kiutalásra a Ciprusi RW-k támogatására.




Ahogy látható egyébként a kiadások célja nem túlságosan sokrétű, hiszen a hadügyi (CO és RW indítás) kiadáson túl a héten csak MPP-k kiadásokra kellett költenünk.

A részletes kimutatás elérhető a következő linken: ITT

A lustábbaknak pedig a ciklus első két hete képekben:










Monetari:

Jelenleg 11 Orgból van kint ajánlat. Az ajánlatok folyamatosan kerülnek meghirdetésre. Teljesen váratlan, hogy a józan paraszti ész szabályait felrúgva csökken az arany váltási ára. A medálokból származó aranybevétel csökkentése várhatóan emelkedést kellett volna generáljon. Ezzel szemben az árfolyam az érdeklődés lecsengése után folyamatosan esik. Kíváncsian várom a hosszú távú hatásokat, már amennyiben lesznek.

Amennyiben bármilyen kérdésetek-észrevételetek van, írjatok levelet nekem
vagy keressetek a Gazdasági Minisztérium chat szobájában(#gm).



Tisztelettel:
Shekrat
Gazdasági Miniszter