[GK] Működünk+ Monetary változások

Day 1,203, 16:22 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium

Visszakaptuk az orgot, átvettük, agyalunk gőzerővel.

A folyamatos monetary változásokról pár szó, a tájékoztatás végett (mire olvassátok, lehet már nem aktuális):

Az alapvető változás az, hogy egy entitás (org, személy, cég) nem bevételezhet 10GOLDnál nagyobb összeget. A korlátozás kifejezetten a GOLDra vonatkozik, de arra mindenféle módon: donate, aranyvásárlás valutából illetve valutaeladás goldért. A tranzakciók gold bevétel oldalának az összege nem haladhatja meg a 10et. a Valuták egymás közötti váltását nem érinti a dolog.

A mi alapvető problémánk: Az állam számára nehéz lesz összekaparni a működéséhez alapvetően szükséges aranyat. Maga az államkassza fogadhat ugyan nagyobb összegeket (az egyetlen kivétel), viszont ahhoz előbb össze kell vásárolni.

Játékosok szempontjából: Bizonyára megesik hogy cégvásárlás vagy egyéb pénzügyi manőver céljából nagyobb összegek mozgatására van szükségetek. Pl. új századcég alapításhoz ezt a következőképpen tehetitek meg: A századparancsnok. Elindít egy 10 goldos céget (pl. vasat, mert annak alacsony az adója), és azt eladja az első embernek aki beletesz 10-20-akármennyi goldot, majd eladja 10goldér a következőnek. Ő is beleteszi a maga részét és továbbadja. Amikor begyűlt a szükséges pénz a q5 kajacégre, visszavásárolja a parancsnok, collect (elveszítitek az 1% adót, de nem számít), és lehet vásárolni/céget alapítani.

Gold-éhes cégtulajdonosok számára az arany begyűjtésének a lehetősége:több cégeddel is vásárolsz goldot, majd szintén collect. Ennek tükrében a játékosoknak nem hozott semmi újat(nincs olyan cég ami több profitot termelne mint a 10G korlát, tehát minden cég napi profitja átváltható goldra teljes egészében), csupán a kormányok számára fejtörést.

És akkor egy kérésünk felétek: aki szeretne segíteni, lépjen be pár napra hozzánk DefSystemet gyártani. Aki megengedheti magának, elfogadhat alacsonyabb skillű állást is, alacsonyabb fizetésért. Lehet válogatni az alábbi ajánlatok közül, előre is köszönjük:
http://economy.erepublik.com/en/company/job-offers/178916?title=ojjektum

GM,
mobra.

Later edit:
Igen, a cégek átadásánál óvatosnak és gyorsnak kell lenni. Amikor az eladó kiteszi a piacra, a vevő már legyen résen és lesse az ajánlatot. Ugyanakkor a 10 goldos céget olyan áron adjátok, ahogy ti jónak látjátok. Lehet adni 15-30-100 goldér, hogy vakon megvenni ráfizetéses legyen, de adható 9,9 goldér is, hogy csak szokásos eladásnak tűnjön. Azért a részleteket hadd ne rágjuk már a szátokba, gondolkodjatok ti is, másként unalmas a játék 😛
m.