[Gazdasági Minisztérium] 1. beszámoló - 2013. július

Day 2,069, 10:48 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium
Tisztelt állampolgárok!

A júliusi elnöki ciklus a feléhez érkezett. Ebből az alkalomból összefoglalom a Gazdasági Minisztériumban, a beköszönésünk óta elvégzett munkánkat, tájékoztatom az olvasókat az ország jelenlegi pénzügyi helyzetéről és néhány mondatban leírom a tapasztalatainkat.

(A beszámoló után, attól függetlenül - a Toldi Miklós Terv pályázatait elbíráló bizottság tagjaként - magyarázatot fűzök a Hadügyi Közlönyben korábban megjelent döntésemhez.)

1. Személyi változás

Elsőként örömmel jelentem be, hogy kis csapatunk új taggal bővült, igyuszko720 (ismertebb nevén GyulaImre) személyében. Államtitkárként az ő feladata ebben a ciklusban - Haszontalan elnök úr jóváhagyásával - a zsold kiosztása. Precíz munkát várok el tőle, amit - úgy gondolom - maximálisan teljesíteni is fog.

2. Monetary-zás

A ciklus első napjaiban - az előző hónaphoz hasonlóan - kb. 1,6 millió forintot tettünk ki a pénzpiacra, amiből - szintén az előző hónaphoz hasonlóan - kb. 30-40 ezer forint haszonra számítottam. Tegnap lezárult az első váltás, számomra érdekes és egyben megmagyarázhatatlan eredménnyel.
A furcsaságok már az első pár napban elkezdődtek. Több org-nál is előfordult, hogy megvettek a kitett pénzből 0,01 forintot és ezek a tranzakciók - az alacsony összeg miatt - természetesen az arany oldalon nem jelentek meg bevételként az org-okban. Ezek jelentek meg később az elszámolás Monetary munkalapján 0.01 forintos veszteségként (pl. az eMagyar Vedelmi Tartalek vagy az eMagyar Fejlesztesi Bank org-oknál).
A váltás 17-én, dél körül kezdődött. Az első pár org ellenőrzése után azt tapasztaltuk, hogy több org-on egyáltalán nem történt vétel (a pénzpiacra kitett pénzt egyösszegben dobta vissza a rendszer), amelyiken történt, az is minimális haszonnal járt. Mondhatjuk, hogy ebben nincs semmi rendkívüli. Ami viszont ezek után történt, az engem nagyon meglepett. Még aznap délután észrevettük ugyanis, hogy több org-ban már a kitett ajánlat lejárta előtt órákkal visszadobta a rendszer a kitett pénzt, sajnos ráadásul többnyire vétel nélkül, egyösszegben.
Másnap újabb meglepetés ért. Délután észrevettük, hogy az összes org, összes kitett ajánlatát visszadobta a rendszer. Azokat is, amik csak 19-én jártak volna le. Így lényegében az első váltás a vártnál egy nappal korábban, már 18-án lezárult.
Öröm az ürömben, hogy a négy fő org-ot úgy dobta vissza a rendszer a lejárat előtt, hogy azokról szinte az összes forintot megvette, így összesen 2.122,27 arany folyt be az org-okba. Ezt az aranymennyiséget tegnap sikerült a pénzpiacon pénzzé tennünk, amiből összesen, kis híján 50.000 forint hasznot “termeltünk” az országnak.
Összességében elmondható, hogy az első váltás sikeresen lezajlott. Kissé kaotikusra sikeredett, de végül a várakozásomon felüli, pontosan 49.402,5 forintos haszonnal zárult.

Közben megkezdtük a második váltás előkészületeit. Az újabb ajánlatok kihelyezését ma éjszaka befejezzük, tehát a 2. váltás befejezésének várható időpontja július 30-án lesz.

3. Adóbevételek

A megkötött MPP-k költségeivel csökkentett átlagos napi adóbevétel jelenleg 8.855,57 forint, ami a lezajlott küldetéssorozat hatására megemelkedett ugyan, de összességében kicsivel alatta van az egy hónappal ezelőtti értéknek. Várakozásom szerint, ahogy a ciklus vége felé csökkennek a megkötött MPP-k okozta költségek, úgy fog ez az érték emelkelkedni, és valószínűleg el fogja érni a 10.000 forintot.

4. Kincstár

Az eddigi állami kiadásokat (szociális és hadügyi) teljes mértékben fedezi az adóbevételekből és a pénzpiaci haszonból befolyt állami bevétel.
A hátralévő időszak kiadásait a 2. félhavi - 65.000 forintos - szociális, a kb. 6*24.000=144.000 forintos zsold és az ebben a ciklusban bevezetett Toldi Miklós Terv 300 aranyának megfelelő (jelenlegi árfolyamon kb. 66.000 forint) összegek teszik ki.
A monetary-ból és az adóbevételekből befolyó összegeket nem lehet előre pontosan meghatározni, de 50.000 forint haszonnal és napi 10.000 forint adóbevétellel számolva, a ciklus végéig kb. 220.000 forint bevétel fog jelentkezni.
A kiadás (65.000+144.000+66.000=275.000) és a bevétel (50.000+170.000=220.000) oldalán lévő összegeket összehasonlítva látható, hogy a fenti összegekkel számolva - a jelenlegi kb. 10.000 forintos haszonnal együtt - kb. 45.000 forintos veszteséggel fogjuk zárni a ciklust.
Ennek ellenére én továbbra is bízom benne, hogy egy nagyobb monetary haszon esetén még a megnövekedett kiadásokat is fedezni tudjuk és végül pénzügyileg nullszaldósan, esetleg minimális pozitív eredménnyel zárhatunk.

5. Zsold

Az osztás technikai részleteit megbeszéltük, lehetőség szerint minden napváltáskor mentésre kerül az E4H zsoldtáblázata, ami alapján 3 naponta - a Gazdasagi Miniszterium org-ról - kiutaljuk az összegeket. Az elszámolásunkba bekerült a zsold könyvelése is, a 3 napi összegek kiutalása zavartalanul folyik. Az eddig eltelt időszak alatt 90.628 forintnyi zsold lett kiosztva.
Ismételten kérem a századparancsnokokat, hogy nekünk is jelezzék, ha változás áll be a zsoldot fogadó századtag személyében.

6. Ami még hátravan

A fenti feladataink ellátásán kívül - az elnök úr kérésére - ki fogunk dolgozni egy olyan elszámolási rendszert, ami főbb vonalakban, együttesen tartalmazza az összes minisztérium, az összes állami szervezet elszámolását. Ezzel sokkal tisztább képet fogunk kapni eMagyarország tényleges vagyoni helyzetéről és mindenki számára megkönnyítjük a főbb állami pénzmozgások ellenőrzését, nyomonkövetését.
Továbbá - az alelnök úr javaslatára - megvizsgáljuk az importvámok csökkentésének lehetőségét az állami bevételek emelésére.

A fentiekkel kapcsolatban állunk mindenki rendelkezésére, azokkal kapcsolatban tájékozódni továbbra is a folyamatosan vezetett elszámolásunkban lehet:

GM elszámolás - 2013. július


Tisztelettel,

MCMLXXVXII0II
Gazdasági miniszter

Zsoltexxx
Gazdasági miniszter helyettes

igyuszko720
Gazdasági államtitkár


Toldi Miklós Terv

Mivel a tervhez benyújtott pályázatok elbírálását végző bizottságnak gazdasági miniszterként lettem a tagja, úgy gondolom, hogy a döntésem magyarázatának a Gazdasági Közlönyben van a helye.
Az általam legjobbnak tartott pályázatok kiválasztásánál és rangsorolásánál az alábbi módszert alkalmaztam:

1. Az összes pályázat alapján egy táblázatot készítettem (http://tinyurl.com/jwxt8yn), amiben összefoglaltam, hogy ki milyen fejlesztést akar végrehajtani, az mennyibe kerül 45%-os edzőterem fejlesztés idején, ebből kiszámoltam az állami támogatás mértékét, meghatároztam azt, hogy kinek mekkora erőnövekedést jelentene a fejlesztés és azt, hogy egy egységnyi erőnövekedés mennyibe kerülne az államnak
2. Kizártam a velem egy században (Magyar Légió) lévő pályázókat
3. Kizártam azokat a pályázókat, akik szabálytalan pályázatot adtak be, vagy közben kizárták őket a játékból
4. Akiket kizártam, megjelöltem piros színnel és az első oszlopba - a Magyar Légiósokon kívül - mindenkihez odaírtam, hogy miért zártam ki
5. Sötétzöld színnel megjelöltem azokat, akiket nem zártam ki
6. Egy erő ára alapján sorba rendeztem a pályázókat és világoszöld színnel megjelöltem az első 5 személyt, akiket később támogatásra javasoltam
7. Grocsev és Tomi1909 pályázata közül - a Grocsev által megadott közösségi munka alapján - Grocsev pályázatát választottam
8. A pályázatokban megadott cég és bevétel adatokat a döntés során nem vettem figyelembe.

A későbbiekben is ezt a módszert fogom alkalmazni, annyi kiegészítéssel, hogy a lehetőségeimhez mérten - az általam nem ismert pályázók esetén - ki fogom kérni a játékosok századparancsnokának véleményét a játékos aktivitásáról, a században betöltött szerepéről.


MCMLXXVXII0II
Gazdasági miniszter