[Fordítás] Óriások problémákkal (SmoothZiga cikke Szlovéniáról és a ONE-ról)

Day 1,556, 12:52 Published in Hungary Hungary by Mikrobi
A szerző, SmoothZiga, volt elnök és többször külügyminiszter, jelenleg nincs kormánytisztsége, de a kormányhoz közel áll.

Minden akció az utóbbi időben mutatja, hogy jelentős változásoknak leszünk tanúi politikai téren és a harctéren egyaránt. Mindkét nagy szövetségnek belső problémái vannak, egyik sem tud kitörni belőle, ez lesz a vesztük.

Az EDEN-ben nagy feszültség van Bulgária és a próbaidős Törökország között. Ez a konfliktus odáig ment, hogy a két ország NE javaslatot adott be egymás ellen. Az első nem ment át, de a szavazati arány magáért beszél. Mindkét országban majdnem a fél kongresszus akarja a háborút, pedig az azzal járna, hogy elveszítik az összes MPP-jüket és eltörlik őket. A második NE-szavazás folyamatban és mindkét oldalon többségben vannak a háborúpártiak (a szavazás közben egyértelmű elutasítással lezárult - a ford).
Hogy hogy fogja ez az EDEN-t érinteni, azt nem tudhatjuk, de spekulálhatunk róla. Ha ez a háború kitör, az egyik ország elveszíti az összes MPP-jét. Ha ez Bulgária, a ONE beugrik és MPP-ket adnak be, csak hogy bosszút állhassanak Törökországon. Ha Törökország, akkor egyedül marad, mert az EDEN valószínűleg a tagországa mögé áll, mint az újdonsült jövevény mögé, ami még csak nem is tag egyelőre. És a ONE valószínűleg kihasználja a lehetőséget, hogy felszabadítsa Iránt is és Bulgária mellett harcol Törökország ellen.

De ez csak az egyik lehetőség. Lehet rosszabb is és ezek egyéb belső problémákat okozhatnának, ami akár az EDEN felbomlásához is vezethet.

A másik oldalon ott van a ONE, ami ebben a pillanatban totálisan szét van esve. A ONE HQ szervezetlen (mindenki ezt mondja, akinek nem tetszik, hogy hogyan állítgatják a prioritásokat, valójában folyamatos a munka és sokan dolgoznak a HQ-ban - ford.) és ha ez nem volna elég, megpróbálja elnyomni egy tagját, Szlovéniát. Ez egy pár hete kezdődött, amikor kiszivárgott egy log a ONE HQ üléséről (valójában a ONE-tagországok elnökeivel és HM-eivel tartott értekezletről és szerencsétlenségünkre pont a magyar elnök tette ki a pastebinre véletlenül mindenki által hozzáférhető módon - a ford.) Ez azt mutatja, hogy a ONE HQ néhány tagja és egyes elnökök és HM-ek nem szeretik Szlovéniát. Főleg azért, mert Szlovénia diplomatát játszik ahelyett, hogy belemenne csatákba fejetlen csirke módjára. A dolgok még rosszabbra fordultak, amikor tegnap (tegnapelőtt - a ford.) Magyarország előjött egy brilliáns tervvel. Megpróbálnak elfutni Románia elől és menedéket találtak Ausztriában, Tirolban és Vorarlbergben. De nem érzik eléggé biztonságban magukat, mivel egyetlen régió áll köztük és Románia között: Salzburg. Ezért Magyarország megkérte Ausztriát, hogy adjon NE-t Szlovéniára, hogy Szlovénia elfoglalja Salzburgot előbb-utóbb, hiszen Ausztriának nincs MPP-je, míg Szlovéniának van 20. Ez azt jelenti, hogy Szlovénia fog Magyarország és Románia között állni és ha Románia meg akarja támadni Magyarországot, előbb Szlovéniára kell adnia NE-t. Ez tulajdonképpen nem volna probléma, HA (és ez a legjobb rész) Szlovénia tudna a tervről. Szlovénia a tervet akkor tudta meg, amikor megkérdezte Ausztriát, hogy miért adtak ellene NE-t. Szlovénia szerencséjére és Magyarország szerencsétlenségére Ausztria leszavazta a javaslatot. (Ez súlyos tévedés, valójában megkérdeztem Orindát, hogy nem adna-e NE-t Ausztriára. Közölte, hogy nem, épp most adtak Horvátországra. Ez tényleg így volt, a hirtelen ötletelés hevében elfelejtettük, pedig balhé is volt belőle a ONE-ban, az n+1. balhé, mivel ezt sem egyeztették a szövetséggel. Akkor megkérdeztem, hogy és ha Ausztria adna NE-t Szlovéniára? Erre meg nem válaszolt. Az idő sürgetett, muszáj volt elindítani a dolgot. Írtam Vreathnek, aztán elmentem a géptől. Este azzal fogadtak az osztrákok, hogy Orinda kiverte náluk a balhét és leállította a szavazást. Orinda azóta sem adott magyarázatot, hogy miért nem válaszolt a kérésemre. Persze, a nem-válasz is válasz, ennek értékelését, különösen az osztrákokkal való viselkedésének értékelését, az olvasóra bízom - a ford.) Alapvetően Magyarország úgy akarta megmenteni a seggét, hogy kiszúr Szlovéniával (SmoothZiga nagyvonalúan elhallgatja, hogy Szlovéniának a hónap eleje óta titokban kötött NAP-je van Romániával, ezen kívül 20 MPP-je, úgyhogy semmit sem kockáztatott volna - ford.) Erre válaszul Szlovénia úgy határozott, hogy nem adja át a svájci régióit (ez nekünk új, a cikkből tudtuk meg, 20-án megegyeztünk Deutschschweiz átadásáról Svájccal és Szlovéniával, Svájcnak még aznap éjjel kifizettünk 20 aranyat kompenzációként arra a pár napra. SmoothZigát megkérdeztem, már nem olyan biztos ebben, de a kormány részéről senki sincs, aki válaszolna. - ford.). A ONE HQ és Magyarország nem volt boldog emiatt (a ONE HQ nem tűnt dühösnek Magyarországra, hogy megpróbálta Szlovéniát megszívatni) és ezért a szlovén kormányt kizárták a ONE military szobákból és az orders's docból (itt is durván csúsztat, ez még a horvát NE miatt történt, az csak hab volt a tortán, hogy Szlovénia megszegni készül a megállapodást - ford.). Ez egy világos állásfoglalás, hogy Szlovéniát kizárták a ONE-ból.

Mit tehet most Szlovénia? Nos, számomra a legjobb lehetőség semlegesnek maradni. Szlovéniának még mindig erős a barátsága Szerbiával és Macedóniával, szóval a TEDEN-hez csatlakozás szóba sem jöhet. De Szlovénia fejleszti a kapcsolatait déli szomszédjával, Horvátországgal (a csúcsra valószínűleg Zágráb elfoglalásával érnek majd - ford.). Számomra Szlovénia és Horvátország olyan ellenségek, akik tisztelik egymást.

De ahogy az első részben írtam, az EDEN-nek is belső problémái vannak. Szóval ha a legrosszabb lehetőség történik az EDEN-nel és szétesik, és a ONE, ami eddig azért nem esett szét, mert tagjainak nem volt hova mennie, de végül mégis feloszlik, új szövetségek létrejöttének és új lehetőségeknek leszünk tanúi.

Én egy új, olyan szövetséget szeretnék látni, amelyben csak balkáni államok vannak, mint Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Macedónia, Románia, Bulgária, Görögország és Montenegró (Bosznia-Hercegovina nagyrészt horvát és szerb játékosokból áll, míg Albánia meglehetősen inaktív ország jelenleg).

Ez a cikk csak a személyes véleményemet tükrözi és nem feltétlenül jelenti a szlovén kormány vagy a szlovén nép álláspontját.

Üdvözlettel:
SmoothZiga

Eredeti cikk