{Fordítás} Német elnöki helyzetelemzés

Day 1,555, 09:32 Published in Hungary Hungary by Steveyboy129

A német elnök, Gregus cikkének fordítása.




Norvég Olaj
A norvég-finn megállapodás miatt a finnek azt közölték velünk, hogy a norvégokkal kell tárgyalnunk az északi előretörésünkről. Norvégiával is értekeztem és a megbeszélés után a közösségük java vitát tartott az üggyel kapcsolatban, végül leszavazták a javaslatunkat. Néhány nappal később egy Finnország által birtokolt norvég magterületen, Ostlandeten RW indult és egy csoport megpróbálta felszabadítani. eNémetország két kritikus körben is csapatokat küldött a finnek megsegítésére, és a segítségünkkel sikeresen megtartották a régiót. Megkértem a finn KM-t és HM-t hogy nyilvánítsa ki jó szándékunkat a norvégok felé. Egy háromoldalú gyűlésen újra elkezdtük a tárgyalásokat. A norvégok fő célja a kongresszusi választások elkerülése (csakúgy mint Dániának). A legutóbb amikor elfoglaltuk Sorlandetet és Vestlandetet, a lengyel NE miatt fel kellett adnunk ezeket a régiókat és hajszál híján múlt a választások megtartása, ezért félnek hogy újra ez fog történni. Úgy vélem addig elég fontos feladat a dán területek megtartása. A norvég közösség a választások után készséggel bocsájtja birtokunkba ezt a két régiót, így az egyezkedés sikerességére nagyobb esélyt látok Február 26-a után. Ahogy mondtam ez az egyezség fontos a finnek számára is, hiszen nekik is van egy érvényben lévő egyezségük a norvégokkal.

Magyarország jön
Másfelől van egy másik oka annak, ami miatt ezt az északi kalandot elfelejthetjük egy időre. Ha megszemlélitek a térképet, egyből feltűnik, hogy Magyarország elindított egy Nyugat-Európa elleni hadjáratot. Múlt héten egy megbeszélésre hívtak meg az eMagyar Kormánnyal. Arra kértek, hogy engedjük át őket a területünkön. Természetesen elutasítottam bárminemű együttműködést velük. Ha valós információkat kaptam, Magyarország NE-t ad majd be Svájc ellen, és ha elérték a német határt, hadüzenetet küldenek számunkra. A magyar kormány szerint a holland határt szeretnék elérni, így North-Rhine Westphalia lehet számukra a végállomás. De ne aggódjatok, jelentős szövetségesi háttér van mögöttünk és már informáltuk a Terra-t, így biztos vagyok benne hogy vissza tudjuk őket verni. Egy másik infó erről a reménytelennek tűnő tervről hogy a magyarok elsődleges célja, hogy legyen kongresszusok, így bármi is legyen a hadjárat végeredménye, az eltörlést akarják majd elsősorban elkerülni.

A Dán TW-ról
Miután rengeteg probléma merült fel az utóbbi időkben a TW-al kapcsolatban, úgy vélem itt az ideje minél hamarabb lezárni. Sok külföldi szokott már hozzá és keselyűkként vadásznak az RW és BH medálokra, szóval egyre nehezebb megnyerni a csatákat. Teljes görög, szerb, magyar és kínai MU-k harcolnak az RW medálokért és olyanok is akadtak akik több, mint 6 milliót tankoltak bele a csatákba a biztos siker érdekében. Az NE bónusszal sem éri már meg pénzt és nyersanyagot ölni ebbe a háborúba. Szóval pár nappal korábban akarom a megbeszéltnél lezárni a TW-t. Ez egy nyílt üzenetet a medálvadászoknak: Nincs most már esélyetek itt könnyen goldot szerezni, szóval leszállhattok rólunk. Kérem, ne támogassatok semmilyen dán RW-t és ne harcoljatok a dán oldalon. Meg fogunk védeni minden régiót.

Gazdaság, költségvetés, MU-ok és a "True Battlehero Program"
Mivel én vagyok az elnök, minden nap kötök MPP-ket és tudtommal a napi donate-ek is rendszerességgel futnak. Ezzel a 110.000 DEM-es kiadás mellett is növekszik a kincstár tartalma, így a napi adóbevétel 110.000 DEM felé rúg. Ebben a ciklusban összesen 4.257 Q5-ös tankot osztottunk ki az alapból amit az előző ciklus végén megkaptunk. Szóval alig költöttünk még és elég szép tartalékunk gyűlt össze. Itt az idő változtatni ezen! Az MU-k kapnak majd egy kevés állami támogatást. A részesedés mértéke még nincs meghatározva, folyamatosan dolgozunk az ügyön és a kongresszusnak is meg kell majd szavaznia. Remélem egy hét alatt végzünk ezzel, és a tábornokok, a pénzügyminiszter és a kongresszus is elégedett lesz az eredményekkel. Ráadásul egy új fizetési rendszert, az ún. "True Battlehero Program"-ot is tárgyalja a Bundestag (Németek kongresszusa - a szerk.). Én személyesen ellenzem a változtatást, de bízom benne hogy a havi nagymértékű adományozások az MU-k részére (amelyet a saját belátásuk szerint használhatnak majd fel) és a top prioritású csatákban bevitt jelentős sebzésért járó jutalom növeli majd a Német Hadsereg hatékonyságát.

Üdvözlettel,
Gregus Hedvik