Join the new world

A melóhelyemen (aminek munka idején a közelében is lakok) elég hektikus a net létezése. Van amikor gond nélkül megy és hasít, gyorsabban, mint az otthoni, de van, amikor még egy kezdőlapot sem hajlandó betölteni egy teljes nap alatt, szóval ilyenkor marad mobilról a kétkatt.

Hogy miért írom ezt most előjáróban? Mert kétkattban cikket sem lehet kiadni.

Most a szomszédból postolom ezt, de ha továbbra is ilyen alacsony lesz az igény rá, mint ahogy az utóbbi időben látszik, inkább nem erőltetem egy darabig. Mivel úgyse sok a szabadidőm mostanában, és a cikkírás a nagy részét ki is tölti, ha nincs értelme, akkor el tudom én tölteni ezt az időt sokkal hasznosabban is. Ha meg kész, aztán még szaladgálhatok a net után is.

Azért hogy nagyjából képet kapjak a valós olvasottságról, Sybillak javaslatára berakok alulra egy számlálót, úgyhogy jobb ha tudjátok, figyelem, ki nyom voteot, és ki nem!

Svácj eleste egy igazi, klasszikus tankolós epic csata volt, az utóbbi idők egyik legemlékezetesebbje, úgyhogy jó szórakozást hozzá!

---

Avatárok készítését vállalom, kezdőknek is (nem fakeknek!) elérhető 250cc / 1 gold vagy régebbi játékosoknak sem gondot okozó 1000cc / 4 gold áron. Újságbannerek, újságdesignok készítése mindenkinek egységesen 1250cc / 5 gold áron! Kedvcsinálónak néhány régebbi munkám, a teljesség igénye nélkül:

Sok lenne mindet belinkelni, de kérdezzétek azokat, akik az én avatárjaimat hordják, mennyire vannak vele megelégedve, és sokallták e az árat? Érdeklődni kommentben, vagy PM-ben!

---

Nyakunkba zúdult a tűz.

Ahol az előbb még a tankroncsunk volt, most egy kráterben tűnt el minden, mi pedig nem tudtunk olyan biztos fedezéket találni, amit a halálosan pontos tüzérségi tűz el ne söpört volna néhány másodperc alatt. Megtettük, amit meg lehetett, de még csak elfutni sem lett volna hová, ezért megpróbáltunk csatlakozni a főerőinkhez, melynek olyan légvédelme volt, ami legalább egy kicsit megfontoltabbá tette a Nor Galben legénységét.

Fogalmam sincs, hogyan jutottunk el odáig, mindenesetre mindenhol láttuk a pusztulás nyomait, és Nigthwatcher minden igyekezete ellenére, a csata újabb fordulatot kezdett venni. A győzelmünk gyorsan elúszni látszott, pedig anyagiakat és emberéletet nem kímélve harcoltunk, és sorra vívtuk az epikus csatákat. Egy olyan országért, melyhez igazából nem sok közünk volt, csak azért, hogy azok ellen harcolhassunk, akik valójában a szövetségeseink.

A románok is ezt csinálták persze, hát nekünk is minden erőnket be kellett vetnünk, hogy visszaadjuk nekik. Az egész már régóta nem a svájciakról szólt, és a lövészárkokban hátul gubbasztó, döbbent katonáikat látva erre végre rá is jöttem.

-- Feküdj! -- Kiáltott rám Anonymus, amikor elkalandoztam, és nem sokon múlott, hogy egy lezuhanó vadászgép éppen telibe nem trafált. Így egy méterrel vétett el nagyjából, aztán újabb százat csúszott a véráztatta földön, mielőtt kigyulladt volna, aztán felrobbant.

Turulos gép volt, reméltem, hogy a pilótának sikerült előtte katapultálnia, de sok időm nem volt ezen elmélkedni, mert az a román vadászpár, aki üldözte, most a földet pásztázva géppuskáikkal alacsonyan húzott el a fejünk felett.

-- Kizárt hogy bírjunk ekkora túlerővel! -- Ordította Anonymus, de azért nem hátrált, csak az állásainkat elözönlő katonákra lövöldözött. Az egyenruhájuk román volt, de egy vörös alapon fehér keresztes karszalagot viseltek, "Justice Party" felirattal, és SIG SG 550-esekkel voltak felszerelve, ami a svájci hadseregben rendszeresített gépkarabély. Ez a tény kissé összezavart.

-- Bárcsak ők is Farbasorozókkal lennének felszerelve, akkor nem kellene attól tartanunk, hogy eltalálnak! -- Kiabáltam vissza, közben pedig leakasztottam a hátamról a BAR-t, és igyekeztem még messziről levadászni, amennyit csak lehet. -- Okosabb lenne csatlakozni a feketékhez!

-- Menj előre! -- Mondta Anonymus, majd felváltva hátráltunk és tüzeltünk, egymást fedezve a mieinkig. Az ő helyzetük sem volt sokkal fényesebb. A légvédelem ugyan távol tartotta a Nor Galbent annyira, hogy közvetlen tüzérségi tűz alá ne vehesse őket, de a vadászgépeik, és a svájci-román és egyéb Asteria-ellenséges erők már igencsak a nyakukon voltak, és az egykor jól szervezett, és komoly ütőerőt képviselő sereg rendje már-már bomladozni kezdett.

Nightwatcher, és a gárda állami részről kapott visszavonulási parancsot, amit nem tagadhattak meg, de azért megfontoltak minden egyes lépést hátra, és fejvesztett menekülés helyett inkább igyekezték magukra vonni az ellenséges tüzet. Adrastheus tűnt fel egy pillanatra, ezúttal nem lóháton, hanem gyalogosan, és veszettül tüzelve egy golyószóróból, majd míg arra vált, hogy lehűljön, néhány sort vetett papírra a harc kellős közepén.



Mellé érve belelestem a jegyzeteibe:

"...Zürich lángokban, Baselban fosztogatnak, a polgári lakosság a nyugati hágókon át menekül..."

-- Talán csak nem újságírással foglalkozol? -- Kérdeztem tőle a csatazajon keresztülordítva, de a fejét rázta.

-- Nem hinném, hogy nekem való az, csak azt akarom, hogy később is emlékezzem rá, milyen, ha valahová a románok beteszik a lábukat! -- Mondta, közben pedig újratárazott. -- De bízom benne, hogy mindezt majd valaki annak rendje és módja szerint meg is örökíti!

-- És a feketék szerinted sikerrel jártak? Felmentették a Flotta előörsét? -- Kérdeztem reménykedve, hátha egy ilyen jó megfigyelő, aki a főerőkkel harcolt, többet látott, mint én a bal szárnyon.

-- Csak halottakat találtak az állásokban, ha voltak is túlélők, azt a románok magukkal vitték... -- A válasza lehangolt, nem csak mert elvesztettünk pár hősies bajtársat, hanem mert így mégsem kerültem közelebb a Fekete Futóhoz, és a harc is hiábavalónak tűnt. -- TTomax-szal is ez történt, egy csata kellős közepén a román különleges erők bekerítették, és miután minden lőszere elfogyott, elfogták. Azóta sem hallottunk róla...

-- És hol lehetnek ezek a foglyok?! -- Válasz azonban nem érkezett, csak egy újabb légicsapás a közelünkbe. A románoknak sikerült valahogy éket verniük a még harcoló feketék, és a visszavonuló Gárdisták és a Kárpát Dandár közé, én pedig úgy éreztem, a sereg rossz felén ragadtam. Ha valamennyi esélyt akartam adni magamnak, hogy kiderítsek mégis valamit, vállalnom kellett a körbekerítést, ahhoz viszont előbb keresztül kellett jutnom az ellenség gyűrűjén.

Anonymus persze most is követett, és látva előrenyomulásunkat, Adrastheus is kétkedően, de annál elszántabban tört előre mögöttünk, lövedékeinek ezreit szórva a svájci-román egységekre. Három emberre nem fordítottak különösebb figyelmet, ezért meglepően könnyen jutottunk előre, és az elaggot BAR is jó szolgálatot tett, amíg ki nem fogytam minden lőszeremből.

Addigra úgyis elég közel értünk már, és a P90-re váltva is feléltem minden lőszerkészletemet, de aztán már csak a masszív BAR puskatusa maradt az egyetlen fegyverem, mégsem lassítottam egy percre sem. Egy tiszt a közelemben bukkant fel jól képzett fegyveresek gyűrűjében, én pedig gondolkodás nélkül rávetettem magam, hiszen az utamban állt, és puskatussal másztam az arcába. Ő éppen elhajolt, ezért a sisakját találtam el, abba pedig beletört a sokat próbált fegyverem támasztéka, de a fickó is elterült.



Emberei rám ugrottak volna, ha Adrastheus utolsó tárja a földre nem szögezi őket, Anonymus pedig gondoskodott róla, hogy ne is kelhessenek fel többé onnan, de a tiszt csak nem akart ilyen könnyen meghalni. Eldobtam a BAR-t, és felkaptam az ő SG 550-esét, de ahogy megragadtam, a tár kiesett belőle, így annak is csak a támasztékával tudtam lesújtani, ami szintén eltőrt a román sisakján, úgyhogy két marokra fogtam a fegyvert, és megpróbáltam megfojtani vele.

Olyan közel hajoltam hozzá, hogy a névtáblája az orromat súrolta, és ugyan a verejték csípte a szememet, azért sikerült leolvasni róla, hogy BooMBlaj. Erőtől dagadó karja szintén megragadta a fegyver törött tusát, és vele együtt felhajított a levegőbe, majd pisztolyra váltott, és két pontos lövéssel hasba találta Anonymust, és Adrastheust, akik nyomban összerogytak ettől. BooMBlaj csak felállt, és megrázta magát, aztán közelebb lépett hozzám, aki még most is görcsösen markolta a zsákmányolt fegyvert.

-- Te vagyescu... Látom Dark Bishop elbánescu veled is, már nem olyan vagyescu mint régenescu! -- Mondta gúnyosan, és köpött egyet. -- Ma veszítescu, de meghagyescu életed, hogy végignézescu, ahogy lemészárolescu barátaidat!

Azzal egyszerűen elment, és intett egy másik egységnek, hogy kövesse. A gyűrű bezárult a feketék körül, és a harc lassan a teljes megsemmisítésükkel fenyegetett, BooMBlaj pedig úgy vezette tovább az embereket, mintha az iménti kis incidens meg se kottyant volna neki. Én szédelegve Anonymus22 mellé kúsztam, aki összeszorított foggal tűrte a rettentő fájdalmat, és kezeit hasára tapasztotta, mintha azzal elállíthatná a vérzést. Adrastheus még feltápászkodni is megpróbált, de tudtam, ha nem találok valamilyen segítséget, őket is hamarosan elveszítem...

És a segítség jött!

Először csak a szokatlanul erős szelet éreztem meg, aztán a rotorok csattogása is átszűrődött hozzám a csatazajon keresztül, majd az éjszakai füstön átvágva megjelent a Flotta Osprey gépe, és Hercegno letette a közvetlen közelünkben. Néhány Turulos szanitéc ugrott ki belőle, és azonnal felkapták sérült társaimat a földről, hogy a gépbe vonszolják, és ellássák őket, és vittek volna engem is, ha hagyom magam, én azonban elhesegettem őket, és továbbra is az SG 550-est szorongatva, visszabotorkáltam a csatába.

A halott románok bőségesen dobáltak hozzá való lőszert, csak össze kellett szedegetnem, de persze kótyagos gondolataimon keresztül is tudtam, hogy semmi esélyem egyedül feltörnöm az ellenség gyűrűjét a feketék körül...



Amikor már minden veszni látszott, mély, dübörgő hang hallatszott mögöttem, és ormótlan, robosztus, nyolckerekű gépszörnyek gördültek előre. Szlovák, korábban kivont DANA önjáró lövegek voltak, és tüzet nyitottak a románokra. Rés nyílott a gyűrűn, és a bent rekedt feketék átkűzdötték magukat rajta, sokan már nem is lőttek, hisz nem volt mivel, csak puskatussal ütötték az ellent, vagy futottak a frissen érkezett szlovákok felé, azok pedig tárt karokkal várták őket. Egy szlovák felségjelzésű T70-es tornyán láttam meg a parancsnokot, azt a fotómodell Jézust, aki a felmentő sereget az utolsó utáni pillanatban vezette ide.

Theface szinte utolsó élőként hagyva el a gyűrűt, még fenyegetően suhogtatta a Banhammerét, majd meglátva az érkező szlovákokat, mellettem végre kifúhta magát.

-- Uff, Zofiel! -- Kiáltott fel a tankon ülő fotómodell Jézusra. -- Éppen időben! Azt hittem már ki sem tudok osztani ennyi bant egyedül...

-- . -- Mondta Zofiel, és puszta karjelzésekkel lassú visszavonulást vezényelt a szlovákoknak. Nem igazán tudtam hová tenni a dolgot, ezért faggatni kezdtem theface-t.

-- Hallottam már, hogy a katonák kérdezgetik, megtaláltad e már Jézust, de nem tudtam, hogy ő rá gondoltak! Azt meg főleg nem tudtam, hogy Jézus szlovák! -- Lihegtem, de a moderátor csak nevetett.

-- Üss a szádra, te! Még hogy szlovák! Zofiel is magyar, csak a visszafoglalt szlovákia diktátor-kormányzója! -- Mondta, majd hozzá tette: -- Hogy Jézus volna-e, azt nem tudom, szerintem ő is Djozike hívő, de végső soron lehet, hogy rokonok... Sajnálom, hogy nem tudtuk kihozni a Flottásokat, de ez a csata már végleg elveszett, úgyhogy jobb, ha távozunk!

-- De mi van, ha a románok fogságba ejtették őket? -- Kérdeztem reménykedve. -- Hol keressem őket akkor?

-- Ha megalakították a kormányukat, akkor valószínűleg tömve lesznek a börtöneik, fogolytáborokat állítanak fel az egész alpokban, vagy esetleg romániába deportálják őket, szóval bárhol lehetnek... Már ha nem haltak meg... Egy ilyen harcmezőn sosem tudhatja az ember! Jobb ha velünk tartasz! -- Én azonban a fejemet ráztam.

-- Meg kell találnom őket. Ez a román tiszt, ez a BooMBlaj valami Dark Bishop-ról beszélt, aki szerintem a Fekete Futó cinkostársa, úgyhogy maradok, és kiderítem, merre lehetnek! -- Mondtam, de erre theface rázta a fejét:

-- Le kellene már állnod ezzel a rögeszmével... Fogalmad sincs az egészről! -- Én azonban kötöttem az ebet a karóhoz, fogtam a törött SG 550-est, és keresztül indultam a csendesülő csatatéren. A feketék nem követtek, nekik ennyi volt mára a harc, és miután a románok is látták, hogy egyértelműen győztek, ők is odébbálltak a Nor Galben rettegett anyahajójával.

Hamarosan csak halottak és füstölgő roncsok maradtak hátra, a svájci lövészek, már amelyik túlélte a harcot, most tétován előmásztak mélyre ásott lövészárkaikból, és megpróbálták kitalálni, hogy mi is lesz ezután az ő sorsuk. Ismerős arcot csak egyet láttam, úgy tűnt, végül Sybillak is eljutott ide a Flotta hajóiról, és most látszólag céltalanul bóklászott a romok között, puskatussal piszkálgatva a törmelékeket.

-- Na mi az, végül te is harcoltál? -- Kérdeztem tőle, de nemet intett a fejével.

-- Dehogy. Nem volt elég magas a CO, de most hogy már a komoly része lezajlott, gondoltam benézek, hátha sikerül kiguberálnom néhány potya BH-t. -- Magyarázta, de fel sem nézett, csak a földet figyelte. -- A románoknak lett egy újabb gyarmata, mi? Legalább jó kis csata volt?



Nem látta az arcomat, de talán jobb is, amilyen undorral figyeltem, talán rám fogja azt a fegyvert, és lelő vele, de így inkább csak odébb álltam, és mire felnézett, már csak a hült helyemet találta. Én pedig bevettem magam az erdőbe, hogy elrejtőzzek, amíg végleg elülnek a harcok, aztán feltett szándékom volt átkutatni a börtönöket, bárminemű információért.

Lassan megvirradt, és még láttam, ahogy a Nor Galben odébb úszik az égen, de annyira elterelte a figyelmemet, hogy gyakorlatilag keresztülestem egy jókora, arany trónon, amiről fogalmam sem volt, hogy kerülhetett ide, a semmi közepére...

-- Remélem ennél megfontoltabb leszel legközelebb! -- Dörrent rám egy hang a trónról, és amint ráemeltem a tekintetem, ragyogása egy pillanatra elvakított...

---

[Folyt. Köv.]