Join the new world

---

---

Visszatértem!

Na de honnan is? Csak mindent szép sorjában.

Ígértem nektek folytatást a történethez, úgyhogy tudom a kötelességemet, és ezzel fogom kezdeni. Most még alapanyag is van a sztorihoz, még ha úgy néz ki, eléggé horrorisztikus fordulatok várhatóak, de azért ne csüggedjünk, sokan vártak már erre az eseményre, hát most itt van. Még a holtak is forognak tőle a sírjukban!

A gazdasági modul láthatóan megváltozott. Még bele kell rázódnom, annál is inkább, hogy egy jókora gyárbővítés kellős közepén hagytam itt a játékot, úgy, hogy jelentős bevételre számítottam éppen, ehhez képest most a béka segge alatt vagyok, és nem értek semmit, szóval addig is, amíg behajtom az adósságokat, és összeszedem magam, vállalok avatárkészítést, ahogy régebben.
Az árfolyam: kezdő nem fék kariknak 1g, vagy 400 pénz, nagyobbaknak 5g vagy 2000. Borravalót, és egyéb megvesztegetési formákat elfogadok, illetve nagy tételben készítendő avatárokra kedvezményt is adok! Korábbi munkáimat szerintem mind ismeritek, nem fényezem magam, megteszik, akik évek óta viselik őket.

És akkor lássunk hozzá valami történet fabrikálásához… Hol is hagytam abba? …


A helyzet hogy rohadtul elfelejtettem már, mit hogyan kell megformázni, szóval ez most kicsit ilyen ömlesztett lett, és egyébként is tl;dr, de tessék:

---

---

Rohamos tempóban közeledtek hozzám a Duna zavaros hullámai.

Még talán három „eddig jó”-ra maradt volna időm, ha kicsit hadarok, a becsapódás előtt, és azt gondolom mindenki tudja, hogy kilométer magasságból vízbe pottyanni nem sokkal kellemesebb, mint akár tömör betonra, vagy egy karmolós macskára esni egy hétfő délelőtt.

Hétfőnként amúgy sem valami kellemes semmi, higgyétek el nekem. A fiatalok az iskolát szidják, az idősebbek a munkát, a nyugdíjasokat meg hagyjuk… Ők már ledolgozták az éveiket, többségük így sem bír magával, ha tüntetéseken fiatal rendzavarókat kell halomra verni, vagy… de mindegy. Ezekben a pillanatokban a legkevésbé sem tudtam velük azonosulni, vagy együtt érezni, mivel legfeljebb annak kapcsán juthattak volna eszembe, hogy bizony nem tartottam valószínűnek, hogy megérném azt a kort. Nem mintha az eset óta ez az állapot változott volna, na de hogy az eset óta mi változott, az lenne a történet lényege.



De hogyan is kerültem ebbe a szorult helyzetbe? Talán még emlékeztek rá, hogy éppen egy román-HUpákolás féle puccs volt folyamatban, a nyíltan háborúzni nem merő szőröstalpúak éltek a lehetőséggel, hogy a magyar orrok alá borsot törjenek, és ehhez felsorakoztatták a teljes fegyverarzenáljukat. Többek között a „Sárga Felhő” nevezetű légibázist, ami igen, a szó szoros értelmében egy légi-bázis volt, egy lebegő monstrum, katonákkal, repülőkkel, sőt, tankokkal a fedélzetén.

A múlt-idő lényegében nekem, és pár társamnak köszönhető, akik akarva-akaratlanul, egy kisebb-nagyobb összeesküvés leleplezését remélve belevetettük magunkat a nyomozásba a Fekete Futó után, míg nem kiderült, hogy ilyen személy nem létezik.

Ez annak a programnak volt a neve, aminek köszönhetően én, és sokan mások új testben, régi tapasztalatokkal újjászülethettek, és amit Plató arra használt fel, hogy eközben gúzsba kösse a neki terhes elemeket. A nyomozás melléktermékeként jó sokszor voltam ájult, fogságban, harcban, végül pedig ha már arra jártam, megsemmisítettem ezt a „Nor Galben” nevű jószágot Budapest Ostrománál, hanem aztán enyhén szólva kicsúszott a talpam alól a talaj, és ez, több, mint ezer méter magasságban a Duna felett viszonylag kellemetlen helyzetnek mondható. Mint egy várva-várt román NE, ami véletlenül átmegy, aztán meg csak nézünk, hogy akkor most mit is kellene csinálni?

Na, nekem is legalább ilyen sebességgel jött a talaj felfelé, és a végső eltörlődés rémképe, de mielőtt elérhettem volna a földet, vagy akár a folyót, a világ, vagy talán az egész univerzum megnyílt előttem, alattam, fölöttem és körülöttem, és eltűnt minden, vagy éppenséggel csak én egyedül, nyomtalanul a világból.

Nem volt semmi, csak a néma csend, és a sötétség.

És Plató.



És Plató mondá, hogy legyen fény, és lőn világosság. Mindezt egyetlen villanykapcsolóval! És már nyomát sem láttam rajta a korábbi sérüléseknek, vagy a tógának, sőt, tulajdonképpen teljesen átlagos embernek tűnt nekem, és nálam sem volt fegyver, vagy egyenruha, mint két civil egy sötét pincében, úgy álltunk egymással szemben. Nem, nem meztelenül persze, ti perverz kis homokosok, de nélkülözve az eddig teljesen mindennaposnak számító teljes harci felszerelést. Igazából, ezek nélkül tényleg egy kicsit meztelennek éreztem magam, de erre ne merjetek felizgulni!

Plató ellépett a villanykapcsolótól, és mosolyogva nézett rám.
-- Hát újra találkozunk, annyi idő után! – Mondta, én pedig nem igazán értettem.

-- Nincs öt perce, hogy megszöktem előled, aztán meg zuhantam lefelé… -- A mosolya kicsit lesajnálóvá vált, én pedig mindent értve csak ennyit mondtam: -- Oh!

-- Ezek szerint nem volt túl fájdalmas halálod, ha még csak nem is emlékszel rá. Kár. De felejtsük el a múltat, kapsz tőlem még egy esélyt! – Közölte, én pedig gyanakodva végigtapogattam magamon. Nem, továbbra sincs ebben semmi szexuális, bakker! Csakhogy a testem nem tűnt újnak, sőt, kissé megkopottnak hatott, és egészen olyannak, mint amit már előző kalandjaim során megszoktam.

-- Ezúttal nem klónoztál újra. – Jelentettem ki, és elismerően bólintott.

-- Nem, ezúttal elegendőnek láttam, ha csak feltámasztalak. – Magyarázta, és a falhoz fordult, hogy felvegyen valamit. El sem hittem, hogy a fa markolatú SG 550-esem van nála, azt hittem, elhagytam valamikor zuhanás közben, de ha nem is, már rég elporladt a Duna fenekén. Felém nyújtotta, és ezúttal nem olyan formán, mintha le akarna lőni vele, de egyre gondolhattunk, mert a mozdulat közepén megtorpant. – Tudod mit? Ezt inkább megtartom magamnak…

-- És mi a terved velem? – Kérdeztem gyanakodva, miközben kinyitott egy ajtót előttem, és kimutatott egy fényben fürdő, hosszú folyosóra.

-- Áh, semmi. Végre elérkezett az idő a nyílt háborúra. A Népem még csak nem is volt az agresszor! De fényes győzelmeket arattak máris. Már egyáltalán nem vagy rájuk veszélyes, gondoltam tartozunk egymásnak annyival, hogy én visszaadom az életedet, te pedig végignézed, ahogy megszűnik a fajtád létezni.

-- Ez igazán kedves. – Ismertem el, és megindultam kifelé a folyosón. – És most hol is vagyunk?

-- Nos, nem mondtam, hogy megkönnyítem a dolgodat… Azóta sok minden megváltozott. Nagy újításokat vezettem be! Hatalmas ötleteket valósítottam meg! Még cégeket is kaptál, úgy bizony! Idaho-ban. Ez az irodaközpontja. Szóval láss is hozzá az igazgatásukhoz mielőbb! – Javasolta az öreg, én pedig összeráncoltam a szemöldökömet.

-- Nem azt mondtad, hogy kitört a Magyar-Román háború? – Kérdeztem. – Mit keresek akkor én az USA kellős közepén, egy cég főhadiszállásán?

-- Jelenleg nem sokat. – Ismerte el, és még utoljára megveregette a vállamat. – De akkora világégés lesz hamarosan, hogy azt innen is simán látni fogod, ne aggódj!

Vágtam egy grimaszt, majd megkerestem a folyosó túlsó végét, és a kijáratot a szememmel, mire pedig vissza fordultam volna a kész válaszommal, Plató már nem volt sehol, csak én maradtam egyedül… valahol.

---

---