[FF/A]Fejjel a falnak

Day 3,287, 05:00 • Published in Hungary Hungary • by Atheel

II./III. Epizód; Fejjel a falnak

Úgy néz ki, végre valakinek vannak tökei is ebben a játékban, és a horvátok, ha már jelentős részben nekünk köszönhetik, hogy felszabadultak, megszavazták a román NE-t. Szép volt tőlük, akármekkora súllyal is essen latba, a „szövetségeseink” példát vehetnének róluk.

Közben a chileiek is nekifutottak másodjára az AS-nek, és az osztrák területeken fogócskázva talán mi sem adjuk magunkat olyan könnyen a jetiknek, szóval kitartást! Még a végén kiderül, hogy nyerhetünk is!

Na jó, azt azért nem…

Gyenge kezdésem után erős visszaesés volt tapasztalható voteok számában, de így is sikerült az „előkelő” top 5. helyet elérnem az újságok között, több, mint harminc vote-tal, továbbra is köszönöm a szavazatokat, és a támogatást!

Az abszolút első pillanatnyilag Dunedan (KM) remek összefoglaló cikke, aki még nem tette, olvassa el, és voteolja: itt megtalálható.

Borotválásra fel! Jó szórakozást!

Reklám

A régi nagy sikerre való tekintettel újra vállalok avatárkészítést. (Vagy újság fejléceket, vagy bármi egyéb, akár nem játékkal kapcsolatos grafikus munkát is.)

Az árfolyam: kezdő nem fék játékosoknak 1g, vagy 400 pénz, nagyobbaknak 5g vagy 2000. Borravalót, és egyéb megvesztegetési formákat elfogadok, illetve nagy tételben készítendő avatárokra kedvezményt is adok! Korábbi munkáimat szerintem mind ismeritek, nem fényezem magam, megteszik, akik évek óta viselik őket.

És akkor a történet…



Van az a típusú ember, aki bár azt mondja, nem bántja a nőket, mégis lenézi őket.

Én nem akartam ebbe a hibába esni, de amikor négy bomba nő jött velem szembe, több fegyverzetben, mint ruhában a Graveyard bejáratánál, hát kis híján hagytam, hogy a farkam gondolkodjon helyettem. Éppen kezdett kiülni az arcomra az a hülye kaján vigyor, amikor fegyvert fogtak rám.

-- Ez a részleg zárva van a látogatók elől. – Közölték ellentmondást nem tűrő hangon, természetesen ámerikaiul, én pedig játszottam az ostoba turistát, mint aki nem érti.

-- Encsudligung? Sprehen zi üzbég? – Próbálkoztam, és mivel fegyver nem volt nálam, hát jobb híján a telefonomat vettem elő. Még jó, hogy Plató erről is gondoskodott. Úgy voltam vele, hogy ha már így ki vannak öltözve, egy szelfinek csak nem fognak ellenállni, és ha mégsem jön be, amit tervezek, legalább lesz egy közös képem dögös macákkal, a sivatagban, amin éppen pislogok. – Pikcsőr? Vidát jór szánglász?

Mégis melyik mai csaj tud ellenállni a kísértésnek, hogy szelfizzen egyet?* Bárhol, bármikor, bárkivel, a lehető legkevésbé alkalmas időpontokban, és helyeken. Persze, hogy megfőztem őket. A kamu idegen-nyelvem egyébként is mosolygást váltott ki belőlük, és szexisen pózolva a kapu előtt máris felsorakoztak mellém egy fényképre. Én fél szemmel a közeli kifutópályát figyeltem, amire éppen letettek néhány gépet, és a személyzet készült elhagyni a terepet. Az őrök közben feltolták a Ray Ben-eket a fejük tetejére, és az ezer wattos mosolyuknál már csak az én vakum villant nagyobbat. Nem tudom, milyen alkalmakra tervezték ezeket a telefonokat, de nekem még csukott szemen keresztül is rendesen égette a retinámat.

-- Shit! – Hallottam a meglepett káromkodásukat, és egy másodpercre még nekem is szükségem volt, hogy visszanyerjem a látásomat. Hanem mire ők észrevették, hogy hol járok, éppen az egyik gép pilótafülkéjébe másztam befelé. – Stop right there!



Itt már nagyon tettetnem se kellett, hogy nem értem őket, mert, ahogy az ikerhajtóművek azonnal életre keltek, a zajuk minden egyebet elnyomott. Áldottam a légierő azon szokását, hogy a kiszuperált eszköztárukat a rendeltetésüknek megfelelően, utolsó útjukra lábon szállították, méghozzá jelentős üzemanyag-tartalékkal a tartályokban, mert mire hármat számolhattam volna, a frissen zsákmányolt F-5F Tiger II-es a levegőbe is emelkedett.

Nem volt már mai baba, de szépen karbantartották, és a számítástechnikai berendezései is naprakészek voltak. Gond nélkül kapcsolatba tudtam lépni a társaimmal idefenn.

-- Már úton is vagyok, szemi, majd kellene egy kis kerozin! – Jelentkeztem, és még azért ellenőriztem a radart, hogy nem követnek e SAM-rakéták véletlenül. Más problémába ütköztem. – Meg esetleg valami fegyverzet, mert az viszont Nintsen…
-- Semmi gond, a csata már elkezdődött, de felküldünk egy tankert, aztán a Liszt Ferencen kaphatsz néhány rakétát is a szárnyaid alá. Mit hoztál? – Érdeklődött a fehér macska, én pedig büszkén vágtam ki:

-- Egy F-5F-et!

-- Te jó ég, azokat még csak most kezdték el kivonni? Már ’59 óta repülnek! Valami jobb nem volt? – Dorgált meg a századparancsnoknőm.

-- Igazából nem nagyon láttam mást… De legalább az őrök sem! Kicsit elvakítottam őket a jóképűségemmel! – Avattam be, enyhén túlozva, és teljes sebességgel száguldottam Szeged felé.

-- Ez azért elég erős volt. – Szólalt meg valaki a hátam mögött, mire majdnem spirálba vittem a gépet ijedtemben. A hangja ismerős volt, de hátra kellett fordulnom, hogy rájöjjek, ki az. – Hogy neked is pont azt a gépet kell kiszúrnod, amit nekem!

-- Frenk Ace! Baszki, de jó hogy látlak! – Jöttek a szavak maguktól a számra, és úgy látszik, Plató munkássága kezdte teljesen elveszíteni hatását az emlékeimen, hiszen Frenket még bőven előző életemből ismertem, mégsem volt gond az azonosításával. – Nem találtam a cikkeidet, azt hittem meghaltál!

-- Az írás már nem nekem való… Mióta Mussz-Mussz itt hagyott minket, nem igen vitt rá a lélek, hogy tollat ragadjak újra. – Vallomása lehangoló volt, de végül örömtelibb témákat találva sztoriztuk át a hosszú repülőutat Szegedig.

Ott már teljes erőbedobással zajlott a harc a légi-fölényért, de szerencsémre nem láttam a Nor Galben-hez hasonlatos égi szörnyetegeket, sőt igazából… mindaz, amit észleltem, néhány nagyobb vadászgéptől eltekintve, hogy apró kis drónok küzdenek a levegőben, mindenféle komolyabb fegyverzet nélkül.



-- Ez meg mi a fene? – Tört fel belőlem a költői kérdés, és útnak eresztettem néhány rakétát. A többségük mellé ment, hiszen nem volt egyszerű ekkora céltárgyakat eltalálni, és ha véletlenül sikerült is, hát egy drón kilövése nem volt olyan nagy veszteség a románoknak. Kénytelen voltam kissé visszább vonulni, és megfigyelni, ők mégis mit csinálnak, hátha elleshetem a taktikájukat, de leginkább csak szörnyülködésre futotta tőlem ezek után.

Mert hogy a harc náluk abból állt, hogy egymásnak repültek!

Mondhatnám, hogy kamikaze ütközet volt ez a javából, de ezek a kis lebegő alkalmatosságok mintha csak egy csúnya kocsmai verekedést imitáltak volna a levegőben. Pusztakezes harc volt ez, csak repülőkkel.

-- Szerintem gázoljunk közéjük, aztán lesz, ami lesz! – Javasolta Frenk, és igaz, ami igaz, untam már a tétlenséget, úgyhogy hajlottam a szavára. – Majd én kezelem közben a fegyverzetet, te csak a vezetésre koncentrálj!

-- Legyen így! – Értettem egyet, és tövig nyomtam a gázkart. Nagy lendülettel az apró kis vacakok közé száguldottunk… aztán a következő, amire emlékszem, hogy Frenk kihúz a roncsok közül, és átad egy szanitécnek…

-- Na jó, ez talán még sem volt annyira nagy ötlet…
*Mielőtt bárki írná a kommentekben, női olvasóimtól előre elnézést kérek, nem általánosítani akarok, de ha megnézitek a fent említett hölgyeket, (az előző epizód végéről,) valószínűleg ti sem néztek ki belőlük többet. (bővebben: videó)
Folyt. Köv.!