[FF/A]Bot-o-kalipszis

Day 3,390, 07:03 • Published in Hungary Hungary • by Atheel


II./XII. Epizód; Bot-o-kalipszis

Ez lesz feltehetően az utolsó írásom, bár soha ne mondd azt, hogy soha. Mindenesetre tegnap eldöntöttem, hogy, ha nem is feltétlenül végleg, de itt hagyom ezt a játékot.

Felesleges önámítás és csodavárás volt az, ami itt tartott még, na meg Montaigne és Kisborok írásai. Vártam, hogy valami pozitívum történjen, ha nem is az ország életében, de a játékfejlesztésekben, és hogy ha ez bekövetkezett volna, nem akartam hátrányba kerülni egy újabb kihagyás miatt. A valóság azonban az, hogy csak olyan változtatások lennének elfogadhatók, amik a jelenleginél jóval kisebb előnyökhöz juttatnák a régi, és fizetős játékosokat, és könnyebb felzárkózást tennének lehetővé a frissen regisztráltaknak. Akkor meg mindegy, kihagytam-e, vagy nem.

Ami pedig végképp az abbahagyásra sarkallt, az a tegnapelőtti eset. Félreértés ne essék, nem Máguska miatt, hiszen degenerált kretének mindenhol vannak. Viszont ezért az esetért én kaptam FP-t, ő semmit, ami azt jelenti, hogy itt a degenerált kreténeket védik, a normális, illetve sértett felet pedig büntetik, így tudomásul vettem, hogy ez a hely egyszerűen nem nekem való.

Köszönöm mindenesetre a sok támogatást, aki esetleg tartani akarja velem a kapcsolatot, az írjon pm-et, lehetőleg 24 órán belül, addig még megpróbálok legalább egyszer belépni (időm nincs sok mostanában) és megtalálhatjuk ennek is a módját. Persze nem számítok tolongásra! -- Letelt.

Ennek az epizódnak a tervei már egy ideje a fejemben vannak, nem kifejezetten erre az alkalomra íródott, de így, hogy cf tegnapelőtt oda nem illően pont hozzám vágta, hogy mindig csak a múltról írok, sosem a jövőről, és nem mellesleg elbúcsúzásnak sem utolsó, még ezt az egyet kiadom. Igyekeztem rövidre fogni, így nincs teljesen kidolgozva, meg is húztam kicsit, illetve megszabadítottam minden névtől a békesség érdekében.

Minden cc-met és „vagyontárgyaimat” Kisborok kapta, nem sok semmi, de egy-két osztásfélére csak futja belőle, ehhez mellékeltem 10 aranyat is.
Kapott még 10-10 aranyat tőlem Nintsen, szemi, Montaigne, Dunedan, Mitsou, Jeticsicska a reportért, és 7,2 vagy mennyi aranyat theface a kiosztott FP-ért, és a lelkiismeretesen végzett munkájáért. Utóbbi nem igényelte, így az államkasszába utaltam a neki szánt összeget. Ennyi volt, nincs több. Pár booster meg csoki meg ház maradt még a raktárban, de azt vagy nem lehet másnak átjátszani, vagy túl macerás, úgyhogy nem fognak ott zavarni senkit.

További élményekben gazdag, és tartalmas játékot mindenkinek!

And now...


A nem is olyan távoli jövőből:



Hosszú ideje nem voltak már igazi háborúk.

Az emberek elkényelmesedtek, elgyengültek, és elkedvetlenedtek ettől. Nem a kormányok, inkább a rendszer hibájából. A világ nagyjából három részre szakadt, három számottevő szövetségre, melyek közül az egyikkel nem bírt a másik kettő. Ugyan szövetségesei voltak egymásnak, de megosztottak, és képtelenek összefogni.

Illetve féltek.

Legfőképpen attól, hogy ha ők ketten össze is fognak, akkor sem lennének elég erősek a harmadik ellen, így aztán nem is indultak háborúk, csak ment a folytonos gyakorlatozás. A két szövetség ennek megfelelően folyamatosan gyengült, a harmadik meg, kihívó nélkül csak erősödött, és a különbség közöttük egyre áthidalhatatlanabbnak tűnt. Így ha az a bizonyos szövetség indított harcokat, akkor meg úgyis nyertek, legfeljebb az volt a kérdés, milyen gyorsan, és mennyiért, tehát ezeket sem nevezhettük igazi, éles csatározásnak…

Így aztán az emberek unatkozni kezdtek, és egyre többen béreltek harci-botokat, hogy az unalmas gyakorlatozást, vagy éppen a munkát elvégezzék helyettük, míg ők pusztán a szocializálódásra fordíthatták drága idejüket. Amíg aztán már ez sem kötötte le őket, és szépen csendben, lassan, de biztosan a jobblétre szenderültek.

Végül már csak a botok maradtak…

Persze volt még egy-két ország, ami valódi, élő, hús-vér állampolgárokkal rendelkezett, de ezek is egymástól elszigetelten éltek a kis botfarmjaikon, és csak saját magukkal törődtek. Esetleg politikai csatározásokat vívtak egymással, nem éppen tiszta módszerekkel, miközben rá se hederítettek a környező országokra, és a világ helyzetére. Nem is jelenthettek innentől tényezőt a nagy szövetséggel szemben.

Magyarország volt talán az utolsó ilyen kis sziget, aminek aktív lakossága, sőt, már-már virágzó szociális élete volt a többi országhoz képest. Ők abba a két szövetségbe tartoztak, akik össze is fogtak, meg nem is, harcoltak is volna, meg nem is, de esélytelenek voltak a harmadikkal szemben, így csak remélték, hogy nem fogják megtámadni, és elmosni őket a föld színéről egyre erősebb, és fegyelmezett robot-seregeikkel, abban viszont nem is reménykedtek már, hogy egyszer talán ők is dicsőséges hadjáratot vezethetnek, valami téttel bíró csatával.

Ezért aztán egyetlen szórakozásuk az maradt, hogy szépen egymás ellen fordultak.

Nap, mint nap zajlottak a véressé fajuló belpolitikai csatározások, zsoldosokat vont be mindkét fél minden oldalról, és ugyan csak meggyengítették, és teljesen megosztották az országot, sikerült az élet, sőt, néha a nagyság látszatát kelteniük a gyanútlan nézőközönségben.

Hogy ez a rendszer jól működött e, vagy sem, azt nem az én dolgom eldönteni, viszont annyiban hatékony volt, hogy teljesen elvonta a figyelmet a világ valódi történéseiről, és a magyarok szinte mindenről utoljára értesültek már, ami a határaikon túl történt. A „zombi-vírus” híre is már csak a bot-seregekkel egyszerre érte el őket.

Hiszen, mint mondtam, a legtöbb országban, volt akár az erős, vagy a gyenge oldalon, az unalom kigyomlálta a valódi embereket, és a helyettük dolgozó, és harcoló botok hatalmas, és egyre duzzadó, egyre erősödő tömege egyre nagyobb autonómiához is jutott. Idővel már a saját programjuk írásába is beleszólásuk lett, míg végül egy vírus került a rendszerbe, és teljes öntudatra ébredtek.

Nem mindegyikük önállóan, hanem mindegyikük egyetlen közös öntudatra! Egyetlen céllal: átvenni az uralmat a világban megmaradt kevés élő felett.

Ugyan ki akadályozhatta volna meg őket? Nem maradt már senki…

Talán az egykor büszke, és nagy magyar népnek lehetett volna esélye, de őket mindennél jobban lekötötte saját kicsinyes, és mocskos belső csatározásuk, így nem készülhettek fel a bot-o-kalipszisre, még csak el sem menekülhettek, legyőzhetetlenné edzett szuper-harcosaik egyetlen fegyvert sem süthettek el, mindegyiküket leigázták, és kiirtották.

Írmagjuk sem maradt.

De amíg egymást marták, vagyis az utolsó pillanatokig, tudomást sem véve a külvilágról, és a valóságról, addig, saját bevallásuk szerint, jól szórakoztak…
[The End]