[eMagyar Kormany] Ukrajna és a jövő
eMagyar Kormany
1104. nap 04:55 eRep idő szerint
Tisztelt magyar polgárok!
Az alábbiakban szeretnék nektek elmesélni egy egyezmény hátterét, és hatását. Többen észre fogjátok venni, hogy Beloruszok beadtak hadüzenetet ellenünk.
Belorus DoW
Senki ne ijedjen meg, ez tervezett volt!
Történt egyszer, hogy lengyelek egy része, akik nagyon szeretik a magyarokat keresték a lehetőséget hogyan tudnánk együtt dolgozni. Ezek a lengyelek velünk akarnak egy szövetségben lenni, és együtt harcolni, mellettünk kiállni. Sajnos a berögződött szokások miatt egyelőre ez nem tudott megvalósulni.
Az idők során ezek a magyarbarát lengyelek sikeresen TO-t hajtottak végre Fehérorosz országban, valamint sokan betelepültek közülük Szlovákokhoz, akikkel együtt dolgoznak, harcolnak és élnek. Első lépésként jöttek, és együtt harcoltak velünk Budapestért, nekik is köszönhetjük, hogy sikerült gyorsan felszabadítani.
Amikor elindítottuk az ukrán hadüzenetet, felcsillant a remény, hogy végre megmutathatják, hogy mit jelent nekik Magyarország iránti barátságuk. Második lépésként született egy megegyezés. Ők jönnek, és mellettünk harcolnak, segítenek megszerezni Podoliát nekünk, és az összes csatában harcolnak vált vállnak vetve mellettünk. Cserébe megkapják Volhyniát, mert nekik nincs high búzájuk. Valamint meg is védenek minket nagy lengyel országtól, azzal, hogy elszigetelnek minket.
Mint látjuk, a közös harcok eddig szépen eredményre vezettek. Megvan Podolia, megvan Volhynia, és megyünk tovább. Most érkezett el az idő, hogy következő lépést tegyük, elszigeteljük magunkat a nagy lengyel országtól, hogy ne tudjanak hadüzenetet beadni ellenünk. Ezért indult részükről a hadüzenet felénk, átveszik a 3 lengyel-magyar határos régiót (Volhynia, Kárpátalja, Galícia) majd miután ez megvan, be is adják a békét, és harcolunk tovább együtt.
Remélem titeket is akkora örömmel tölt el, hogy végre sikerült egy közös akciót megszervezni, ráadásul egyelőre nagyon sikeresen, valamint ezzel egy új utat, lehetőséget és barátok szerezni Magyarország mellé!
Ezt az avatart viselik a mellettünk és értünk harcoló csapatok, ha látjátok őket, most már tudjátok kik is ők, és mit teszünk együtt.
Ezúton szeretném megköszönni a nagyszerű munkáját azon embereknek, akik ezt az egyezményt leszervezték: Goolem, Nalaja, Gregory Gallhanger, Sarcher.
Tisztelettel: S. Timi, elnök
________________________________________ _____________________________________
Közérdekű információk:
eMagyar hivatalos chat
Kezdők kattintsanak ide a mentorszobához!
Ha kezdő vagy, jelöld barátnak ezt az orgot, hogy mentort kaphass! (Add as a friend)
Toborzási videók, terjesztésre
Erepublikhu.info
eMagyar Nemzeti Bank
Magyar Fejlesztési Bank
Linkgyűjtemény
Közlönyök:
Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Külügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Kongresszusi Közlöny
Oktatási Közlöny
Egyetemi Közlöny
Szociális Hírek
IM Közlöny (Informatikai Minisztérium)
Voice of eHungary
Comments
vote
\o/ Brotherhood! \o/
Reméljük minden a tervek szerint fog menni!🙂
hú ez nekem meredek.
Nem tetszik az avatar alján a sok rongyos zászló... Szép tiszta zászlót akarok!
vote
Vote !
nekem tetszik a dolog : )
Reméljük minden a tervek szerint fog menni!🙂 x2
wow
Ritka, de jó látni, hogy külügyi fronton aratunk győzelmet.
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
Remek az avatár/smile🙂
Szééép... ment a vote!
A fehérorosz kongának a 47%-át birtokolják a lengyel TO-sok, tehát necces lesz a hadüzenet...
Hogy egy klasszikust idézzek: "Ez derék." 😛
vote
LOL
Miért nem inkább a lengyelekkel kötünk meg nem támadási szerződést?
A szívem szakad meg , hogy Kárpátalját ismét más kezére kell játszani.
Persze tudom a kormány lépései ésszerűek, és gratuláció a páratlan külpolitikai megoldásokhoz!
erről is van tervezet, hogy lenne Lengyel-Magyar "egymássellen nem ütő" szerződés. De ez kicsit nagy port kavarna a PHX-ben, pl a csigazabálóknek nem tetszene... de Smrtannal már beszéltünk róla hogy elvileg nyélbeüthető lenne.
vote, nekem tetszik :-}
Nexera, ha a polákokkal jóba lennénk hamar eldőlne a világ sorsa 🙂
Én is jobban érezném magam, a ha vállvetve harcolhatnánk a lengyelekkel egymás oldalán, de ez nem történik meg teljesen egey ideig...
Én már fel is vettem az avatart : D
Vote, ez nagyon jóóóó
Sorry, belarusians don't think of alliance with poles... not yet. Poles PTOed us and in a month we get rid of them to establish eBelarus for belarusians.
The current government are thieves and liars, they are throttling belarusians.
Utána odaadhatnánk nekik Debrecent, Szegedet, Győrt és Pécset foglalják el! És akkor már nem támadhat meg minket nagy románia, és nagy horvátország sem!
Kárpátaljáért kár, de az ötlet és a kivitelezés brilliáns!
vote+sub!
MUHHAHAAAAAAAAAAAA............
Éljenek a lengyel barátaink!!! 🙂
Egyébként is ezek a Belorusz területek nagy része korábban (IRL) sokszor tartoztak Lengyelországhoz!!! 🙂
szép volt fiúk!!!
No végre valami siker diplomáciai fronton is.
Gratulálok a külügynek.
Ukrajnával mi a végleges cél? A teljes eltörlés? És utána Podolia kivételével mindent felszabadítunk?
le a kalappal a külügy előtt
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
ennek örömére én is avatart cseréltem! : )
le a kalappal a külügy előtt
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát. x2
szééép! vannak még becsületes lengyelek!
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. \o/
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. \o/
Ebbol gyakorlatilag rosszul nem johetunk ki. Ha esetleg nem alakulna jol az egyuttmukodes, akkor ugyanugy uthetik debrecent, miskolcot, ahogy az ukranok tehetnek. Oket meg el kell torolni es podolia valamint donbas kivetelevel mindent visszaengedni. Talan meg bassarabia is jol johetne kesobb a romanok ellen.
vote
I hardly can imagine a future of eHungary in Phoenix as they cooperate with poles. HQ will be informed.
vote, remélem tartós is lehet - elég szar h csak napokig lehet bármit is megtartani ezen a környéken.
Ennek szívből örülök!! Végre!! +GRATULA!!!! 🙂
az avatar azért bennem visszás érzelmeket kavar: egyrészt TO-zott Fehéroroszokról van szó, tehát nem feltétlenül az ő érdekük látszik ebben, másrészt inkább a lengyeleket kéne szerepeltetni...Szlovák oldalon is főlek azok, akik barátkoznak. Szóval inkább egy lengyel-magyar avatart kéne, de csak úgy mondom
Húú, ez csuda jó hír! Grat a külügynek!
Én meg arra leszek kíváncsi, vajon mennyi ideig tart majd vissza RW-zni az ukrán területeket a cseppet sem félelmetes, ráadásul megosztott Belorusz fennhatóság alól.
Ha a kormány aranyat osztana, Borembukkk azonnal lekommentelné: csak azért adják hogy sérvet kapjatok...
És STD-vel mi lesz az nem számít?
na végre valami derék történt!
torta, látom nagyon jól ismered a klasszikusokat : D
Az nagyon derék, hogy Fehéroroszország elszigetel és megvéd minket Lengyelországtól. De ha valóban van szándék és pénz a lengyeleknél hadüzenetre, ugyan mi akadályozza meg majd őket hogy beadják Fehéroroszország felé, és simán átgázoljanak rajtuk?
Grat, vote, de Tomjhonson +1 Én is vhogy szerepeltetném a lengyel nemzeti színeket. Hátha ezzel rést is tudnánk ütni az édenen belül.
Az lesz szép majd, mikor rw-zik a volhyniát. A fehérorosz oldalon lengyel és magyar avatarok, a másikon pedig ukrán, orosz, román
: D
Bizony, bizony, milyen szép is az, amikor a hatalmas fehérorosz birodalom véd meg minket a rettegett lengyelektől.
hm van külügyünk \o/