1858
[eMagyar Közlöny] eMagyarország hivatalos közleménye a PEACE-ből való kilépésről
eMagyar Közlöny / Official Bulletin of eHungary
eMagyarország kormányának hivatalos lapja / official bulletin of the government of eHungary
-
727. nap 14:30 eRep idő szerint
Tisztelt emagyar polgárok!
Ezennel bejelentjük eMagyarország kilépését a PEACE GC-ből. Ez egy nehéz, ám szükséges lépés, mellyel eMagyarország jövőjét igyekszünk jobb irányba terelni. Természetesen nem felejtjük el a sok barátot, akik mellettünk harcoltak és a nehéz időkben is önzetlenül támogattak minket, ám itt az ideje, hogy új útra lépjünk. Hosszú és szép múlt áll mögöttünk, ám a PEACE GC már nem képes megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyekkel az utóbbi hetekben, hónapokban szembesültünk. Szeretnénk megköszönni minden szövetségesünknek és barátunknak az eddigieket és reméljük, bennük is legalább olyan szép emlékek maradnak meg, mint bennünk és természetesen a PEACE GC-ből való kilépésünk nem jelenti a szembefordulást semelyik szövetségesünkkel, továbbra is szeretnénk fenntartani a barátságot és a jó viszonyt.
Hisszük, hogy a kilépés a PEACE-ből nem a véget jelenti, hanem egy új korszak kezdetét. Természetesen nem fogunk egyedül szembeszállni a világgal, továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy az igaz barátainkkal a lehető legszorosabb kapcsolatot tartsuk fent és mindenben segítsük egymást.
Ezúton is sok sikert kívánunk minden PEACE-tagországnak a jövőben és ne feledjétek: ez a szakítás nem csak a múlt vége, hanem a jövő kezdete is. Fogunk mi még vállvetve harcolni a csatatéren, függetlenül attól, hogy eMagyarország a mai naptól már nem tagja a PEACE GC-nek.
Termetes Samu, elnök
Charlie50, OGY-elnök
[English version]
Citizens of the eWorld!
We announce now that eHungary quits PEACE GC. This is a hard, but necessary step what we would like to modify eHungary’s direction to a better future with. Of course we will never forget our friends who fought with us and always helped and supoorted us unselfishly in hard times, but it’s time to step on a new way. We have a nice and long past behind us, but PEACE GC is not able anymore to answers the current challenges that we faced in the last couple of weeks, months. We would like to thank everything to all our friends and allies and we hope they will have the same good memories as us and of course quitting PEACE GC doesn’t mean we would turn against any of our allies we would like to keep up friendship and good relations.
We believe that quitting PEACE GC is not the end, but the beginning of a new era. Of course we won’t face the world alone, We will still work on closer relations to our real friends and help each other every possible way.
We wish good luck to all PEACE-member country int he future, and don’t forget: it’s not only the end of the past, but the beginning of the future too. we will still fight shoulder to shoulder, even that eHungary is not a member of PEACE GC.
Termetes Samu, president of eHungary
Charlie50, president of the eHungarian Congress
Bosko Balaban kancellária miniszter
Cseri McGregor államtitkár
Kormányszóvívők
________________________________________ _____________________________________
Közérdekű információk:
eMagyar hivatalos cset - kezdőknek channel: #mentor nick: erepes neved
Mentor program fiataloknak segítőt keress, illetve itt lehet jelentkezni!
eMagyar hivatalos oldal
eMagyar hivatalos fórum
eMagyar Nemzeti Bank
Magyar Fejlesztési Bank
Linkgyűjtemény
Közlönyök:
Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Külügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Kongresszusi Közlöny
Oktatási Közlöny
Szociális Hírek
eKereskedelem, hirdetések

Hajrá Hungary!!!!!!!!!!!!!!! első
Hajrá Magyarország és barátai!
Hajrá Magyarország!
És persze a barátai!
Naa, ez már valami
PEACE neked, te drága PEACE
SZÉP!: Végre!
Aki utoljára lép ki csukja be maga után a kaput.
PEACE at home,
PEACE in the world!
THANK YOU PEACE!!
Bye-bye PEACE!!
Hajrá Hunnia!
Miértis?
Megrázó..
Ez valójában egy előre megbeszélt, harcias népek kivonulása a PEACE-ből?
A következő ki lesz? Szerbek? Oroszok?
Egyet remélek, hogy legalább az utóbbi kettővel tartunk majd kapcsolat vagy velük (akár hármukkal) új szövetséget alapítunk. Persze csak ha az egy SZÖVETSÉG lesz.. nem pedig díszkonferenciás PEACE utód, ahol jajj, félünk ezt azt megtenni, hanem együttesen rohanunk neki a "világnak". Előrevetítve, a Lengyeleket lecsaphatnánk..
Várható volt.
PEACE at home,
PEACE in the world!
Hajrá Magyarország!
vegre
Rust in Peace!
Hülyeség volt. Akkor kellett volna kilépni, amikor bejelentjük az új szövetség megalakulását.
PEACE at home,
PEACE in the world!
Goodbye, friends!
Thank you!
Hajrá eMagyarok!
Egébként jó kérdés, mi zajlik a színfalak mögött, mindenesetre szerintem mindenki nevében írom, hogy jó lenne minél hamarabb látni az új szövetséget (kik lesznek, szerbek és indók biztosan...?)
ideje volt
WTF? És mi lesz a szerbekkel, oroszokkal, törökökkel, irániakkal, meg a többi hű szövetségesünkkel?
RIP
VÉGRE, HAJRÁ!
Hat en nagyon kivancsi vagyok, ebbol mi lesz. Ki fog kovetni minket?
Good bye, PEACE!
A PEACE-t megölnötök nem kell félnetek jó lesz
YEAHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH HHHHHHHHH
WTF
Ez most mire volt jó?
O_O
Őrvidék elvesztése másnapján meg kellett volna tenni. Nembaj, jobb később, mint soha
PEACE AT HOME
PEACE IN THE WORLD
I SUPPORT SZECKLY LEGIO
WTF ? PEACE at home , PEACE in the world
o/
PEACE OVER....
a poén az lesz ha csinálunk egy szövetséget amiben a mostaniak közül az erősek lesznek benne. Egy peace upgrade-t:)
csak ugye nehezebb kidobni sok kis országot mint kilépni párnak és szövetséget alkotni
Jó lépés.
I want SHE (Serb-Hun Empire) !
erdekes... hat MI kitartunk!!
FAIL LOOOL
rust in pieces
PEACE at home,
PEACE in the world!
LOOOOOL HIHIHIHIHIHI
PWND
WTF? WTFF? What the fucking fuck?
azért érdekelne, h ezt ki döntötte el?
Peace at Home, Peace in the World !
Hungary and UNL, nothing over...
peter81, a kormány és a kongresszus
Ok, hova menjünk, szerbekhez?
WTF !??!?!??!?!?!?
Itt kb vége a PEACE-nek vaaagy majd megoldják a franciák!
<a href="http://www.erepublik.com/en/France/law/18652" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/France/law/1[..]8652</a>
ezért léptünk ki...
with this move Hungary doesnt have to help small peace countries!!
all small peace countries have been betrayed by this move!!
now when mpp's are 100 gold ehuns doesnt need you anymore...
feel free to be enraged
FAIL
Várható volt. a Peace az utóbbi időben úgy működött mint egy kókadt hímtag. Volt is meg nem is. Változtatás, átalakítás kell.
Kullogunk az indók nyomában.
EPIC FAIL ....
\o/
Good luck, friends!
leave á la Indonesia. csinálunk másikat? vagy EDEN?
Jó lépés, remélhetőleg jön a következő, egy tökös szövi megalkotása az igaz barátainkkal.
Marko Babich Epic Fail? Hahah. See you one week
._.
PEACE at home,
PEACE in the world!
RIP, PEACE, ahhahahaha
PEACE is dead!
hoho interesting interesting!
I hope Serbia will follow me;)
Go Hungary, Go Serbia!
bye bye, PISSSS
Join Eden?
i hope hungarians we will make our own organisation that will be the anti-force to EDEN, its not fun if they have no one to confront them )
I respect Hungary. Trustworthy people.
This, coming from a current "enemy".
Holy moley
\o/
PEACE AT HOME, PEACE IN THE WORLD,
I'M ON A BOAT
Gee, nobody saw this coming...with 100 gold MPPs.
R.I.P: GC
???
Posto su Madjari ovo uradili, ocemo li se mi smilovati i uraditi isto? Svi znaju da je PEACE mrtav, samo se mi pravimo slepci...
All in a war's work...
Csináljanak a csigazabálók ezután amit akarnak a szemétdombjukon, muhaha.
o/
Well, this is really a beginning of a new era...Let's see what will happen next . God bye eHungary, see in some other alliance!
noxx
nije sad baza. emađari i eindosi izdali vas i peace i sad če te vi ka izač!??
uvik ste bili sluge i sljedbenici....
Lame ...
Szerintem meg vannak olyan kérdések amiben felelőtlenség a nép megkérdezése és tájékoztatása nélkül dönteni. Nem azt mondom, hogy minden bizonnyal nem nyert volna feltétlen támogatást az ötlet, viszont szvsz a kormánynak erre nem volt felhatalmazása (értsd: nem ezért választottuk meg őket).
Csakhát eMo. kísértetiesen hasonlít rlMo-ra, néhány "kiválasztott" kénye-kedve szerint azt csinál, amit akar, mi meg tűrünk. Az elit pedig nagy ritkán cserélődik, hogy a haver is belekóstolhasson a dologba.
Peace Out.
vote
Mit nyagofsz szpetike a levegőben volt már a téma, az indók kilépése után már mindenki azt beszélte, hogy ideje nekünk is meglépni, mielőtt elsüllyedünk a szövetséggel együtt. Ideje volt. Éljen.
OMG i didnt expect this..
lol
PEACE is now irrelevant as an alliance.
szpetike: igaz amit mondasz, de ez a döntés akkor is jó volt!
o etolatule ti i tvoje eden propagande i besmislice...
Burn PEACE, burn!
HIGH FIVES EVERYONE
dejan
ti si garant zna da emađari izlaze iz peacea???
pa ipak je esrbija vazna članica peacea, vama se sve govori. jel tako? tebe ova vijest nimalo ne iznenađuje
éljen!!! előre a testvéri országokkal!
who's dead now?
go forvad ...new time for new brain...vote...
Now it's time for Serbia and Russia:
"This is a hard (...) we will never forget (...) but we cannot afford 100 gold for friendship"