[Akitlosz külügyi tervei] Akitlosz tervez, Dio végez

Day 1,446, 07:09 • Published in Hungary Hungary • by Tomi_ur
Rotterdam, 1446. nap, 07:08 erep idő szerint (2011. november 5. 15:0😎





Akitlosz külügyi programja már csak azért is figyelemre méltó, mert a választás kezdetéig valamennyi elnökjelölt közül csak ő rukkolt elő konkrétumokkal, legalább is én csak tőle találtam ezzel kapcsolatban terveket.

Akitlosz katonai/külügyi elképzelései, mint ismeretes, lényegében Szlovákia Lengyelországgal való felosztására vonatkoznak bónuszok illetve sikerélmények szerzése végett. A külügyi programot az alábbiakban olvashatjátok (az eredeti cikk ugyanis elég kevés szavazatot kapott), némiképp szerkesztve (kiemelések tőlem):


„Az országnak egyre égetőbb szüksége lenne bónuszokat adó területekre. Sok magyar játékos a bónuszok hiánya miatt él inkább másik országban. Az utóbbi idők eseményei azonban világossá tették, hogy ilyen területeket tartósan és viszonylag könnyen Romániától nem tudunk szerezni és megtartani. Oroszország tervezett elfoglalása és megtartása, valamint ugyanakkor egy Ukrajnán keresztüli híd fenntartása országunk fővárosa és az általunk meghódított oroszországi tartományok között szintén Magyarország jelenlegi erejét meghaladó vállalkozásnak tűnik. Ezért először is diplomáciai erőfeszítéseket tervezünk tenni elsősorban egyik legfontosabb szövetségesünk, Lengyelország irányában annak érdekében, hogy főbb szövetségesünk egyetértésével olyan könnyebben megszerezhető bónuszt adó területekre tegyünk szert, amelyek megtartása sem emészt fel túlzott erőforrásokat, mert lehetséges főbb ellenfeleink, Románia, Bulgária nehezebben tudja elérni és támadni azokat. Konkrétan: Eastern és Western Slovakia Magyarországhoz, Central Slovakia Lengyelországhoz csatolásáról lenne szó.

Mit szólhatnának ehhez a "szlovák szövetségesek"? Ma is közösen alkotnak államot Csehországgal. Ha Ausztria és Csehország alkotna közös államot és megkapnák Pozsonyt, akkor pontosan ugyanannyi bónuszuk lenne, mint most, és még erősebbek is lennének. Ők is, mi is, s még talán a lengyelek is. E tervvel szembeni esetleges merev ellenállás viszont megkérdőjelezheti a szövetségesi viszony komolyságát és más módozatok felé nyithatja meg az utat. Ugyanis ha Lengyelország partner, akkor Szlovákia véleménye már nem sokat nyom a latban. Ezzel Magyarország megerősödne annyira, bónuszokban és lélekben is, hogy a továbbiakban a siker nagyobb reményével valósíthatna meg más terveket is.

Mi történik ha nem sikerül? Akkor legfeljebb ugyanott leszünk, ahol most vagyunk. Veszteni való nincs, egy kezdeményezést megér, hogy kitörjünk kicsit a bezártságból és javítsunk az ország gazdasági valamint morális helyzetén.”


Azt előrebocsátanám, hogy a szlovák területek ilyen jellegű felosztásával nem értek egyet, ezzel kapcsolatban osztom Karlista álláspontját [az „agyatlan, gerinctelen pöcs” fordulat kivételével 🙂], és az ott írt érveket.

Sokkal érdekesebb azonban szerintem az, hogy mintegy 7 órával a szavazás kezdete után Akitlosz maga mögé tudta állítani az addig választók többségét, kb 33%-át (a második helyezett lazora kb. 10 %-ot ráverve). Ha feltesszük (és miért ne tennénk), hogy e különbség nem fake-szavazatokból ered, s a választók tudatosan szavaznak, azt is mondhatjuk, hogy Akitlosz programjában találta meg a választ a választópolgárok többsége eMagyarország jelenlegi problémáira.

Atekintetben egyébként csatlakozom Akitloszhoz, hogy az ország most gazdasági és morális válsággal küzd. Az elmúlt hetek sikertelenségeinek az oka, úgy hiszem, az egyéni és a közösségi célok közötti összhang hiánya, a politikai vezetéssel szembeni bizalmatlanság, az alacsony szintű szövetségesi támogatás és az ország szellemi és gazdasági kimerülése. Az említett problémákra adott, Akitlosz-féle válasz azonban sajnos egy, a napokban olvasott, nem túl biztató elemzői véleménnyel cseng egybe. Nevezetesen azzal, hogy a keleti hadjárat feladása gyakorlatilag Magyarország olyan szintű gyengeségének a beismerését jelenti, hogy már csak az Ausztria és Svájc felé való terjeszkedés maradt nekünk hátra ebben a játékban. Így, noha Akitlosz megoldása bizonyos szempontból (a bónuszok és a „sikerélmény” tekintetében) racionálisnak tekinthető, szerintem morális szempontból nem fog megoldást jelenteni azon túlmenően, hogy, miként arra fent utaltam, a Szlovákiával való szövetségi viszonyunk megromlását hozhatja magával.

Mit kellene hát tenni? Az utóbbi időben észlelt kiégettség mindamellett a háborús modul természetével is összefügghet: az állandó háborúzási és fejlődési kényszer, az automatikus csataindítások, a kevés stratégiai elem unalmassá tette ezt a játékot, így nem csoda, hogy felütötte fejét az unalom. A megoldás kulcsa a változatosság. Ami szerintem a mi esetünkben azt kell, hogy jelentse, hogy leállunk a közvetlen háborúkkal, a szövetségesi segítséget annyira korlátozzuk, amennyiért még nem b***nak le, és tartalékokat képzünk egy Magyarországhoz méltó, kihívást jelentő, keleti hadjáratra. Nem sokáig, mondjuk 2 hétre. Ezalatt az idő alatt rendezzük sorainkat mind az állam-sereg-egyén kapcsolata vonalon, mind az elérendő célok belföldi és nemzetközi előkészítése tekintetében. Mindezt akár még azon az áron is, hogy nincs NE-bónuszunk, ezt egyébként valamiféle training warral megoldhatnánk. Az azonban elengedhetetlen, hogy jól szervezett államunk, összetartó közösségünk, tartalékaink és előkészített terveink legyenek, és ez alapján élményt nyújtó, kihívást jelentő játékunk.

Akitlosz azt tehát helyesen ismerte fel, hogy valami újra van szüksége az országnak. És talán a Szlovákiával és a ONE-nal való konfliktus lehet az, ami kimozdítja az országot a holtpontról, mindenesetre legalább történik valami. Ebben azonban én nemigen szeretnék részt venni, s az impícsig tartó időt inkább tartalékolással és zászlózással fogom elütni 🙂



Üdv,



T.