[A][25]Utolsó cikkem

Day 2,732, 10:05 • Published in Hungary Hungary • by Atheel



Ez lesz az utolsó cikkem...



























...ami a 25 kommentes küldetésre íródik, de nyugodjatok meg, lesz még ezen kívül sok! 😃


Az előzőekre hamar összegyűlt a szükséges komment-mennyiség, remélem így lesz ez most is, és köszönöm mindenkinek, aki segített, osztotta, voteolta, esetleg feliratkozott (cél az MM!!!) és neadjisten endorse-ot nyomott, miattatok tényleg megérni gyötörni az agyam egy-egy fárasztó munkanap után, és előrukkolni mindig egy újabb cikkel! Nem is csűrném tovább a szót, folytatom ott, ahol tegnap abbamaradt.


Ungolim remekül bánt a karddal, és minden bizonnyal a mentoráltjaival is, de meg kell vallanom, vezetni azt nem tudott. Persze ez amiatt is lehetett, mert hatalmas hordó hasa nem fért el rendesen a dzsip kormánya és ülése között, szóval a kanyarodás gondokat okozott neki, de legalább a pedálok kezelése nem okozott gondot neki: folyamatosan a padlólemezig nyomta a gázt, és égette a kuplungot.

-- Van egy katonai reptér is a közelben. -- Kiáltotta, túl a menetzajon, ami nem volt kis teljesítmény. -- Nem túl nagy, inkább helikopterekkel használjuk, de a Fekete Sereg itt szokta kiszállítani az ellátmányt, talán az egyik gépre felférünk potyautasnak!




Anonymus22 és én helyeseltünk, ugyan nem akartuk ellógni a harcot, de az én küldetésem már adott volt, megtalálni, és megölni a Fekete Futót, ő pedig harcolt már itt eleget politikai fronton, a terroristákat már meghagyta másnak. A dzsipünk feltartóztathatatlanul száguldott úton és terepen egyaránt, utóbbin éppen azért, hogy ne tartóztathassák fel az előbbin, de az a közeli repülőtér, amiről Ungolim beszélt, még egy óra múlva sem akart valahogy közelebb kerülni. A benzinünk is fogytán volt, ezért egy nyugalmasabb helyen félreálltunk, és mivel minden elektromos kütyü bedöglött, a régi, jól bevállt módszerhez folyamodtunk, kiszálltunk, és egy hatalmas katonai térképet terítettünk ki a motorháztetőre.

-- Biztos, hogy jó irányba mentünk? -- Kérdezte Anonymus22, de Pontius a lehető leghatározottabban vágta rá.

-- Még szép! Tudom, merre kell menni! -- Aztán valamivel kevésbé bizakodóan megjegyezte: -- Csak azt nem tudom, hol a pokolban vagyunk most...

Ebből persze óriási vita keveredett, amiből kiderült, hogy egyikük sem ismeri igazából a területet, és hogy alaposan eltévedtünk, de én bölcsebbnek láttam inkább hallgatni, hiszen sem kiképzőtiszt, sem diktátor nem voltam errefelé, sőt, még magamról is alig tudtam valamit, szóval keveset tehettem volna hozzá a megoldáshoz. Helyette kicsit levegőztem, és figyeltem a különös, Venezuelai tájat, ellenőríztem a tárat a farba-sorozómhoz, megtisztogattam a fegyvert, és elcsodálkoztam azon, mindez milyen rutinosan megy, pedig nem emlékeztem arra, hogy valaha is fegyvert fogtam volna a kézbe, pláne nem egy ilyet.

Ellenőriztem a célzótüskéket, kitakarítottam a csövet, amire az iménti lövöldözés után ráfért már egy alapos karbantartás, és a dzsip csomagtartójából még némi fegyverolaj is előkerült, meg pár egyéb hasznos holmi. Leültem egy fa árnyékába, és mivel még a hosszas tisztogatás és olajozás után sem sikerült útitársaimnak megegyezniük arról, hol vagyunk egyáltalán, beletörődően figyeltem a naplementét.

A vita közben egyre hevesebb lett, egy Kárpát Dandáros és egy Fekete Sereges egyébként is nehezen találja meg a közös hangot, és ez a hang egyre erőteljesebb lett, sokatmondó gesztikulálásokkal és karmozdulatokkal kiegészítve, és hogy ne gabajodjanak egymásba a nagy magyarázás közben, kicsit el is hátráltak két oldalra a dzsiptől.

Ez volt a szerencse. A vitának ugyanis egy becsapódó páncélgránát vetett véget, ami darabokra tépte a kocsink motorját, egyúttal egyetlen lobbanással eltűntette a térképünket, és azonnal torkukra forrasztotta a korábban felette vitatkozók szavát. Mindketten elterültek a földön, de a meglepődésen túl nem történt velük semmi, és pedig reflexből a szememhez emeltem fegyveremet, és azonnal kipróbáltam, mennyit ért rajta a karbantartás.



Az orvlövészt szinte ösztönösen vettem célkeresztbe, ujjam a ravaszra fonódott, a csö másik végén pedig kirepült a lövedék, és egyenesen az ellenség szeme közé csapódott. Vele már nem is volt több gondunk... Hanem a társai egy nagy "HURRÁÁ!" üvöltéssel előtörtek a fedezékből, és rohamozni kezdtek hármónkra, akkor láttuk csak, hogy a nagy vitatkozás közben tökéletesen körbevettek minket. Azt már akkor eldöntöttem, hogy nem esek többé ebbe a hibába, sajátjaimmal nem állok le veszekedni ellenséges területen, de egyelőre nem is nézett ki úgy, hogy valaha lesz még alkalmam elkövetni ezt a hibát.

Ellenség túl sok volt, lőszer pedig oly kevés, hiába tüzeltünk rájuk mindhárman, pillanatokon belül már jobbnak láttam puskatusra váltani, és valami bizsergető érzéssel vágtam fegyveremet egy gurgulázó román szeme közé. Pontius gyakorlottan kaszabolt maga körül, nem is tudták megközelíteni, ám a fegyvertűz ellen már ő sem tehetett sokat, és több sebből vérezve bukott a földre. Anonymus22 sem állta volna sokáig a sarat, én pedig még addig sem, de a lemenő nap narancssárga korongja előtt hirtelen egy fura árnyék bontakozott ki, és kerepelő hanggal közeledett felénk, nyomjelző lövedékei bevilágították az eget, és megtizedelték ellenségeinket.



A fekete támadóhelikopterek másodpercek alatt odaértek, de így is csaknem túl későn, és a románok sem akartak tőle megfutamodni, míg ki nem ugrott az egyikből három megtermett harcos, tetőtől talpig felfegyverezve. Jöttükre Ungolim megrázta magát, mintha csak karcolásokat szerzett volna, és újult erővel aprította támadóinkat, én pedig Anonymusszal inkább fedezékbe vonultam és élveztem a látványos műsort.

Egy percnyi közelharc után az ellenség úgy futott, mintha kötelező lenne, az egyik helikopter pedig tovább űzte őket egy darabon, nehogy meggondolják magukat. A három alak eközben odajött hozzánk, és hogylétünkről érdeklődtek. Akkor vettem csak észre, hogy az egyikük nő, de nem kevésbé harcias, mint a társai. Ungolim büszkén mutatta be őket:

-- A századtársaim, Theface, parancsnokhelyettes, Taleum, és a másik parancsnokhelyettesünk egy igazi Rémálom... -- Biccentett a nő felé, akit én egyáltalán nem így láttam. Pontius olvashatott a tekintetemből, mert meg is magyarázta: -- A nevét maga választotta, de igaz is, az ellenségnek egy lidércnyomás, Pluss nekünk is ritkán sikerül úgy ránéznünk, hogy a harc jusson eszünkbe... Pedig nekünk az igen fontos a Fekete Seregben, szóval erről elterelni a figyelmünket egy igazi N1ghtMar3...

A három frissen érkező is végigmért minket, és Theface szólalt meg először:

-- Most legyek gonosz? Az volt a feladat, hogy lőjünk le mindenkit, akit idekinn találunk, kivéve, ha Fekete Sereges... És oké, Ponti, te az vagy, de a másik kettő...

-- Hagyd, minek pazarolnánk a lőszerünket egy KD-sra, meg egy halottra? Nálam nincs, csak 25. -- Vetette ellen Taleum nevetve. Én pedig próbáltam kitalálni, miért utalt rám halottként.

-- Együtt jöttünk el a zavargások miatt, jó srácok. -- Mondta Pontius a védelmünkben, majd rám mutatott: -- És a Fekete Futót keresi a srác.

-- Na azt nálunk nem találja! -- Mondta Theface kissé mogorván. -- Remélem azért, mert Fekete Sereg vagyunk, még nem gondolta, hogy közünk lehet hozzá?! Jó, én nem ellenzem, de hivatalosan nem tudok róla semmit, és amíg mások is vannak itt, addig hivatalos vagyok. Mi dolgod neked a Fekete Futóval egyáltalán?

-- Meg akarom ölni. -- Feleltem. -- Miatta nem emlékszem semmire a múltamból.

-- Még hogy megölni?! -- Nevetett fel Theface. -- Nem tudod te, miről beszélsz... De ha az emlékeiddel van gond, van egy régi feljegyzésünk rólad az archívumban, még azelőttről, hogy halottnak nyílvánítottak volna, ha ez segít, azt a rendelkezésedre bocsájtjuk... Ha még ma odaérünk a bázisra!

Az egyik helikopter nagy csattogással leszállt mellettünk, mi pedig mindannyian bezsúfolódtunk, és útnak indultunk, hogy élvezhessük a Fekete Sereg vendégszeretetét. Egész úton azt próbáltam kitalálni, miért is vagyok halott...




[Folyt. Köv.]