Hájr mér - az utolsó nagyapás cikkem
montaigne
-Nagyapa, furcsa visszagondolni arra, hogy mindkettőnk életében annyi csoda történt, ami egy átlagos családnak, ha jól beosztják, több generációra elegendő lenne.
-Mire gondolsz?
-Például pár éve, még ’98-ban történt, hogy elkezdtek felpörögni az ingatlan árak, én meg teljesen reménytelenül epekedve néztem egy telket, amely álmaim megtestesítője volt. Az összeg fele sem állt rendelkezésemre, hitelhez jutni szinte reménytelen volt, úgyhogy úgy éreztem, hogy egy csodára van szükségem. Akkoriban évek óta nem jártam templomba, de Karácsony előtti este volt, hát adott volt az alkalom, úgyhogy évekre visszamenőleg is és hosszasan imádkoztam. Talán nem is imádság volt ez, csak egy nagyon mély meditáció, mialatt úgy éreztem, hogy megtisztult a lelkem és az agyam minden felesleges és ártalmas gondolattól, de arra határozottan emlékszem, hogy spiritualizmust félretéve konkrétan imában kértem, hogy megvehessem az álmaim telkét – azért, hogy leendőbeli gyermekeimnek szebb, emberibb életet biztosíthassak. A lényeg, hogy amint kiléptem a templomból, megcsörrent a telefonom. Egy osztrák ismerősöm hívott.
-Szia barátom, itt Martin. Ráérnél? Lenne egy kis Excel meló.
-Persze, január másodikán tudnánk egyeztetni? Pesten, vagy Bécsben, személyesen, vagy telefonon?
-Hát, a mostani beszélgetésünk elvileg már maga az egyeztetés részét képezi, a munka kezdés elvileg holnap reggel hétkor lenne. Az általad említett január másodika meg a leadási határidő.
-Felejtsd el Martin, holnap Karácsony van.
-Az ügyfelem pénzes ember.
-Nincs neki annyi pénze!
-Fogadjunk, hogy van!
-Miről lenne szó?
-Egy üzleti modell felépítése, komplexitásában kb. ugyanolyan, mint a múltkori, csak persze teljesen más.
-Akkor ez most nem egy árelaszticitási szimulátor?
-Nem egészen. Ez most egy tektonikai projekt lenne.
-Tekto micsoda?
-Állítólag ez olyasmi, mint a geológia. Annyit tudok, hogy autópálya-építéssel kapcsolatos. Valami alagutat fúrnak Szlovéniában, a hegynek változatos a talajtani összetétele és egy váratlan probléma miatt azonnali döntést kell hozni arra vonatkozóan, hogy kiszállnak-e a projektből, kijelölnek egy új nyomvonalat, leállítanak egy francia projektet és elhozzák onnan a másik fúrógépet vagy hitelt vesznek fel, hogy ki tudják fizetni a kötbért. Na itt jön a múltkori nettó jelenértékes számítási modelled...
-Az nem baj, ha nem értek az autópályához?
-Van ott elég ember, aki ért az autópályához, csak olyan nincs egy sem, aki számolni tud, illetve aki fel meri vállalni a számolást. Amúgy van is számítási modell, de az alkotója éppen a Maldív-szigeteken búvárkodik, és mire hazajönne, addigra ez már túl késő. Tehát bizonyos mértékben egy másik Excel guru munkájába is bele kell mélyedni.
Gyors fejszámolás következett: mennyi is kell a telekhez?
-Figyelj Martin, amint mondtam, holnap Karácsony, én 100.000 Schilling alatti összegért nem rúgom fel a programomat!
-Rendben, de kérünk fél év garanciát és utókövetést, továbbá dokumentációt és átlátható makró struktúrát.
-Továbbá havonta 500 Schilling, amíg le nem szálltok rólam.
-Ha sietsz, még eléred az utolsó Bécsbe induló vonatot.
-A feleségem meg fog ölni.
-A feleséged majd átértékeli a helyzetet, ha beteszel a családi kasszába 100.000 Schillinget.
-Esetleg csak utána fog megölni.
Miközben a Bécsbe tartó vonaton ültem, kezdtem felfogni ennek a helyzetnek a rendkívüliségét és nagyszerűségét: Martinnal már egy éve nem beszéltünk, és épp akkor hívott fel, amikor kiléptem a templomból. Ráadásul pont Karácsonykor, mikor az ember amúgy is szembenéz az elmúlt év minden gondjával, bajával és keresi az utat a megtisztulás felé. Később azt is megtudtam, hogy erre a munkára nem is én voltam a Martin legelső jelöltje, sőt én csak harmadik-negyedik favorit lehettem, de valamilyen oknál fogva vagy csak engem tudott utolérni, vagy akit utolértek, az már elutazott, nem vállalta, satöbbi. Nem nagy csoda, de mégis csoda. Nekem az. Még imádság is volt benne.
Ekkor nagyapa vett egy mély levegőt.
-Hát, én ezt másként látom. Életed talán egyetlen valamirevaló csoda kérését elpazaroltad egy piti pénzszerzésre, ahelyett, hogy magasztosabb célokra használtad volna.
-Magasztosabb célok? De mi lehet annál magasztosabb, mint biztonságot és jólétet nyújtani magamnak és a családomnak?
-Akkor most hadd mondjam el a magam kis imádságos csodáját! Így talán megérted, hogy mire gondolok.
1944 Szovjetunió - Ukrajna
-Valahol a keleti fronton, 44 februárjában történt, hogy tizedmagammal visszavonulás közben leszakadtunk a hadtesttől majd céltalanul napokig bolyongtunk a senkiföldjén, átfagyva, muníció nélkül, vagyis gyakorlatilag fegyvertelenül, éhesen. A logika azt mondatta volna, hogyha nyugat felé haladunk, akkor előbb-utóbb elérjük a saját egységeinket, de a helyszínen ez nem volt annyira egyértelmű, ugyanis meglehetősen távolról, de minden irányból csatazaj hallatszott és fogalmunk sem volt arról, hogy merre húzódik a frontvonal, már amennyiben a szó hagyományos értelmében vett frontvonal egyáltalán létezik. Azon spekuláltunk, hogy ha keletre haladunk, akkor minden bizonnyal hátulról a sajátjainkba fogunk botlani, csakhogy félő volt, hogy a tőlünk keletre levő bajtársakat esetleg bekerítik és akkor cseberből vederbe kerültünk. Ha nyugatra haladunk, akkor valószínű, hogy nem érjük el a sajátjainkat, mert az oroszok már közénk és a harcoló csapataink közé kerültek, nekünk meg esélyünk sem lett volna áttörni rajtuk. Maradt az, hogy a tőlünk nyugatra levő oroszok háta mögött elosonva északra, vagy délre haladjunk. Briliáns gondolat volt, de a front nem akart megállni, és bármerre haladtunk, a frontvonal is velünk együtt mozgott. Napokon át nem láttunk sem élő barátot, sem ellenséget, de még egy árva partizánt sem. Társaim egyenként haltak bele az éhezésbe, a hidegbe és a kimerültségbe, de olyan is volt, aki német aknára lépett. Egy reggel úgy keltem fel, hogy nincs értelme tovább folytatni. Vége a dalnak. Olyasmit érezhettem, mint Szindbád az Ezeregy éjszaka meséiben, amikor hajótörést szenved egy megátkozott szigeten és egyedüli túlélőként kell szembenéznie egy emberevő szörnnyel. Azon keseregtem, hogy mennyivel jobb volt társaimnak, nekik ott voltam én, hogy lezárjam a szemüket és mondjak egy imát értük. Értem viszont már senki sem fog imát mondani. Sőt, azt sem fogják tudni, hogy hol ért utol az értelmetlen végzet. Arra gondoltam, magam mondok önmagamért imát, ha már másvalaki ezt nem fogja értem megtenni. Térdre emelkedtem és imádkozni kezdtem, örményül, ahogy édesanyám tanította:
Hájr mér, vor herginc jesz
(Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy)
Szorp jegici ánoon ko
(Szenteltessék meg a Te neved)
Ekkor emberi beszédfoszlányokat hallottam. Megpróbáltam azt szuggerálni, hogy „jé, de hát ez magyar beszéd”, de ha már nem is magyar, akkor legalább román, vagy német. Csakhamar rá kellett jönnöm, hogy hiába reménykedtem. Oroszok voltak. Hirtelen felgyorsult körülöttem az idő. Hangomat suttogóra fogtam és már csak egyetlen vágyam volt, hogy legalább addig maradjak életben, ameddig végig tudom mondani az imádságot:
Jegesze árkájotjon ko
(Jöjjön el a Te országod,)
Jegici gámk ko
(Legyen meg a Te akaratod,)
Vorbesz herginc jev hergi
(Amint a mennyben, úgy a földön is.)
Lépteket hallottam a hátam mögött és megláttam egy orosz katona árnyékát, amit felém közelít és mögöttem megáll. A fehér havon tisztán kivehető volt az árnyéka, láttam és éreztem, amint felemeli a fegyvert. Lassú mozdulatokkal kigomboltam a kabátomat, hogy ne fejbe, hanem inkább hátulról szíven lőjön, ugyanis rendkívül rossz tapasztalataim voltak az elfuserált fejlövések tekintetében. Majd folytattam az imát. Talán, ha nem fejbe lő, akkor be is tudom fejezni. Ha másként nem, akkor gondolatban.
Z hátsz mér hánábázor dor méz ájszor
(Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,)
Még mindig nem mertem megmozdulni, de szemem sarkából láttam, amint az orosz katona leengedi a fegyvert és lehajol. Én meg mi mást tehettem, folytattam a Miatyánkot.
Toh méz özbárdíz mér
(És bocsásd meg vétkeinket)
A következő pillanatban az agyamat és egész testemet elöntötte az adrenalin, mert az orosz katona teljesen váratlanul halkan megszólalt, de nem oroszul, hanem örményül, illetve nem az általunk beszélt nyugati, hanem a keleti örmény dialektussal és folytatta az imádságot:
Vorbész jév ménk tohonk méroc bárdábánác
(Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek)
Jev mi dánír üz mézi porcotjon
(És ne vígy minket a kísértésbe)
Majd a vállam felett elém dobott egy fél cipót, megfordult és továbbment. Furcsa belegondolni, de még csak nem is láttuk egymás arcát. Hát így teljesült egyszerre az imám két kérése is: szó szerint megkaptam mindennapi kenyeremet és megbocsájtattak a bűneim. Életben maradtam.
A falat kenyér csodát tett, még aznap továbbmentem észak felé, a nagy összevisszaságban másnap rám talált egy visszavonuló szétzilált román egység, akik magukkal vittek, majd ellátmány hiányában átadtak egy német alakulatnak, akik szintén nem kértek belőlem és valahol a hátországban soroztak újra egy újabb fegyvertelen, de amúgy "harcoló" magyar alakulatba.
2007 Szamosújvár
-Nagyapa, ez egy szép történet, de ha jól számolom, ez lehet, hogy mégsem volt olyan extrém nagy csoda. A Vörös Hadsereg nagyjából minden 65-ik katonája, vagyis úgy másfél százalék örmény nemzetiségű volt, tehát körülbelül annyi lehetett az életesélyed, mint az, hogy megnyerd a színes TV-t egy vállalati tombolán.
-Azért ezt a képet tovább kellene árnyalnunk. Egyrészt az örmény katonának egyedül kellett lennie, mert ha ketten vannak, akkor nem lett volna lehetősége arra, hogy engem futni hagyjon. Másrészt hívőnek is kellett lennie, miközben ne feledjük, a Szovjetunió országaiban ekkor már több mint húsz éve üldözték a vallást. Harmadrészt: akár imádkozhattam volna magyarul is, de valamilyen oknál fogva akkor úgy érzetem, hogy örményül kell imádkoznom. Ha hamarabb kezdek el imádkozni, akkor már be is fejezem mire rám talál a katona és minden bizonnyal szemrebbenés nélkül agyonlőtt volna. Miért is ne tette volna meg? Legvégül, ha a katona nem ad egy darab kenyeret, akkor hiábavaló lett volna az, hogy pusztán csak életben hagy, mert a kimerültségtől már nem tudtam volna továbbmenni.
Összességében az általad kiszámolt másfél százalék skolasztikus megközelítésben akár igaz is lehet, ha figyelmen kívül hagyod az összes olyan körülményt, ami a csodát csodává teszi. Merthogy én nem tombolát vásároltam, hanem imádkoztam és nem színes TV-t nyertem, hanem az életemből további hatvanhárom évet. És ez nekem többet ért, mint 100.000 Schilling. Neked meg gratulálok, hogy életedben talán az egyetlen alkalmát, amikor imád meghallgatásra talált, azt életmentés helyett anyagi haszonszerzésre használtad.
Shout:
[monti]Hájr mér - az uccsó nagyapás történet
http://www.erepublik.com/en/article/-2400377/1/20
Comments
Továbbra is megdöbbentő, hogy mit tud produkálni az élet. jól emlékszem, hogy ebből előbb-utóbb lesz egy könyv is, igaz?
Remélem igen, ha kitart az energiám, no meg a feleségem, AndyMiller és Teleki Kolos türelme.
Kolos? Feleséget értem, AndyMiller gondolom rajzolna bele, de Kolos miben segít?
tervezett időpont van már rá? Ja és addig le ne merj lépni eRepről míg ki nem adod ÉS itt meg nem hirdeted. Nagyon bánnám, ha lemaradnék róla.
Most nézem, hogy ez is Andy műve.
Kolos tartja bennem a lelket, azonfelül kigyomlálja a helyesírási hibáimat is és ha egyszer végleges lesz az anyag, akkor nyomdakészre megtördeli. Ezért a munkáért az első könyvem esetén 125.000 Ft-ot fizettem egy szakinak. Akkoriban azért több pénzem volt...boldog békeidők.
azért majd infózz minket, hogy hol tudjuk megvenni majd a könyved
Engem is érdekelne,h ezen remekműveket könyv alakban hol ,s milyen néven lehet majd beszerezni 😉
Na igen, szeretném én már olvasni azt a könyvet. Szeretem a jó sztorikat, főleg akkor, ha van igazságalapjuk is. 🙂
Megérte várni erre a történetre is. A mesélés, a sztori folytatásának hatalmáról mindig a Stephen King Tortúra c. könyvében leírtak jutnak eszembe. 🙂
Nagyon sokban hasonlítunk bár sajnos nem volt alkalmam ennyit beszélni a nagyapámmal.
Nagyon örülök, hogy lesz könyv, várom és természetesen ha plusz segítség kell bármiben, számíts rám is!
Méltó befejezése egy fantasztikus novellasorozatnak.
Köszönöm, Montaigne! ( ^__^ )
[removed]
Monti csak így tovább! Igazabb történet kerekedik ebből, mint a miről sok híres író/filmrendező álmodna.
Hajrá!!!
köszönöm így reggel ezt a szép történetet
votado
Rendesen megsirattattál 🙂
Szép befejezés, de azért még adhatsz ki utólag is olyanokat amik kimaradtak, és ha netán lesz belőle könyv akkor küld el a címét hogy tudjam megvenni, igaz nem szoktam olvasni de ezt elolvasnám.
mármint megríkatott...
A nagyapás cikkek kétségtelenül a legjobb cikkek közé tartoznak. Azaz inkább nevezném történeteknek.
Kívánok sok sikert és csodát ahhoz a könyvhöz!
Köszönöm Monti🙂
Nos, ugyanakkor következzen egy fenyegetés🙂
Amennyiben rajtad kívülálló okok hiányában nem teszed közkinccsé beszélyeidet, minden évben Monti napot rendezünk (más-más államhatárokon belül és/vagy kívül, de hasonló adottságokkal rendelkező helyeken, amik lehetnek, de nem kizárólagosan, csapszék, devernya, komplárház, spelunka, taberna stb. ) ahol is az Úri közönség - egyéb teendői mellett - elbeszélő történeteket fog hallgatni!!!
A mesélő személye minden évben szavazás útján kerül kiválasztásra. (A szavazás végeredménye megmásíthatatlan és a vele járó kötelezettség vissza nem mondható.)
A kiválasztott mesélő köteles a nagyérdeműt történeteivel marasztalásra bírni valamint az örvendező atyafiak által felajánlott donációkat elfogadni s ha olyan természetűek, akkor az estve folyamán azokat elfogyasztani.
Az este lezárásáig a mesélő nem trafikálhat a vigadozó tömegekkel🙂 mely lezárás két féle képpen eshetik meg.
1. A mesélő valamely oknál fogva beszédképtelen állapotba kerül🙂 (megjegyzés: A mesélő személyét verbálisan és/vagy tettlegesen inzultálni tilos😉
2. Az Úri közönség valamely oknál fogva🙂 hallgatásképtelen állapotba kerül, gondolva itt - és szintén nem kizárólagosan- az estve folyamán elfogyasztott élvezetek jótékony hatásaira, illetve a vigadozó kompánia esetleges esti testmozgásának nem várt következményeire🙂
Kell ez Neked Monti?? 😉
Magam előtt látom a vudu szertartás minden képkockáját. Brrrr
Akkor hát Novellás kötetet nekünk, de izibe😉
szép,megható,köszi
o7
monti védelmében megjegyzem, hogy noha együttműködőként vagyok feltüntetve, néha én is akadályozom a könyv megszületését a lassan haladó grafikával. Értékes szabadidő, na.
De azért haladunk, a személyes ismeretség pl. (legutóbbi eRep tali) megerősítette az elhatározást, hogy meg KELL születnie annak a novellagyűjteménynek.
Naná, hogy vote!
A cikkírónak elfogyott a fegyvere. Aki megteheti az küldjön neki pár darabot s lepjük meg így szerezvén neki pár kellemes pillanatot.Ahogyan ő is szerez nekünk a remek cikkeivel. 😉
tankom nem volt de küldtem neki 1 kis hufot amit mellőzni tudok
Ne már....nagyon köszönöm, de ezt azért nem kellene. Csak saját magam okolhatom azért, mert per pillanat kifogytam.
Ráadásul épp most kezdek megszabadulni a felesleges és értelmetlenül halmozódó e-vagyonomtól.
nem kéne mindig antipirincelni 😃
Hibagyomlálásban én is segíthetek...
\o/
Könyv lesz mindenképpen szólj, bevágódok én is megvenni 🙂
Köszönöm ezt a történetet is.
Köszönöm.
Köszönöm; ez a sorozat 98%-ban az oka, hogy még nem hagytam abba...A maradék 2% pedig mások aprócska szellemességei olykor olykor.
Nyugi, nem kell abbahagynod a játékot, mert indul egy új sorozat, és azt is szeretni fogod. Nagyapát viszont békén hagynám egy ideig, mert egy-egy ilyen cikk megírása sajnos a mai napig érzelmileg túlságosan megvisel.
szép és tanulságos történet.
Köszönjük!
Gyönyörű történet, kicsordult a könnyem a végén 🙂
Hol lehet feliratkozni a leendő könyvre, mert itt félek lemarodok a megjelenésről.
Tessék játékban maradni (az újságomra feliratkozni, ha eddig nem tetted volna meg), és ha eljutok odáig, hogy elkészül a könyv, akkor tuti megjelenítek egy cikket. Bárcsak már ott tartanék!
kickstarter?
Megható!
Egy cikk, amit érdemes elolvasni a végéig. Köszi!
na, megvan a cél amiért érdemes a játékban maradni: megvárni monti könyvét!! addig nem lépek le ígérem, amíg te is itt nyomod és a kezemben nem lesz a kötet🙂