Három hét óta az eRep-en...

Day 4,852, 00:21 Published in Hungary Hungary by Teleki Kolos
Tisztelt Olvasók!



Körülbelül 3 hete visszavettem az aktivitásomból ebben a játékban, mint ahogy az az előző cikkben is olvasható. Az eddigi tapasztalataim.


- Korábban néhány óránként, vagy akár fél óránként beléptem, hogy kövessem a csatákat. Harcoltam a medálokért és a tapasztalati pontokért. Most belépek délelőtt egyszer 3-5 percre, illetve este fölnézek szintén maximum 5 percre egyszer. Naponta nyertem másfél órát, amit hasznosabb dolgokra fordítok.

- Néha még eszembe jut egy-egy cikk ötlet, amiket már nem gépelek le. Ilyen lett volna néhány napja például egy interjú a letiltott román elnökkel, amiben én kérdéseket teszek föl, ő meg egyikre sem válaszol.

- Visszaesett az aktivitásom az üzenőfalon. Korábban a csatáknál a megfelelő belépési pontra várva (követtem, melyik csatában felejtettek el ütni valamelyik oldalon) ütöttem el az időmet különböző párbeszédeknél. Most végigpörgetem, néhányra szavazok, illetve nagy ritkán válaszolok. Ennyi fér bele a játékra szánt napi 10 percben.

- Akik itt cimbik lettek, azokkal játékon kívül más csatornákon tartom a kapcsolatot.



Konklúzió


Könnyebb volt hátrahagyni a napi eRep rutint, mint azt gondoltam...






Ü𝓭𝓿ö𝔃𝓵𝓮𝓽𝓽𝓮𝓵
   𝓣𝓮𝓵𝓮𝓴𝓲 𝓚𝓸𝓵𝓸𝓼