[Portugál Magyarország] Hírösszefoglaló

Day 4,693, 11:25 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur

Belpolitika

Nem töröltek el minket, úgy hogy megtarthattuk a kongresszusi választásokat Észak-kelet Thaiföldön. A Magyar Hazafiak Pártja (MHP) kiesett a kongresszusból, ebben szerepet játszhatott az is, hogy az MHP jelölte az elmúlt hónapok legnagyobb krízisét okozó nonameemanon elnököt, aki formálisan jelenleg is hivatalban van. A KARD bejutott a törvényhozásba. Az exit pollok adatai alapján a kongresszus legerősebb frakciója továbbra is a Nemzeti Ébredés Pártja (NÉP) lesz, de az előző ciklushoz képest valamivel kisebb frakcióval, a Repülősök Pártja (RP) viszont számottevően erősödött. A KARD-on, a NÉP-en és az RP-n kívül a Határontúli Magyar Szövetség (HMSZ) és a Civilek Pártja (CP) jutott be a parlamentbe. Az e-MKKP a második legjelentősebb kongresszuson kívüli politikai erővé vált, taglétszáma a legutóbbi 2 hétben több mint 10%-kal nőtt.



Mikrobi képviselő úr (CP) - figyelemmel a közelgő resource wars eventre - következő elnöknek komoly embert óhajt. Heroine17-t, rRonin-t, Wassdorongot és wwenigmát kérte fel elnöknek, de önként jelentkezett fsb1000 is. A jelenlegi jelöltek cooty (e-MKKP), Teleki Kolos (MLP), szelemerke (Feláldozhatók Pártja), Lagen (Megnyerjük az Erepet) és 2o1g (Magyar Formula). Több jelentkező esetén Mikrobi demokratikusan kiválasztja a következő elnököt. Az Uralkodó neve is újból felmerült. Fsb1000 esélyeit némileg rontja, hogy Mikrobi (aki az Uralkodó ellenlábasa, és több ízben nyílt felségsértést követett el) még az Uralkodót is szívesebben látná elnöknek, mint fsb1000-ret. Egyelőre nem lefutott ügy a jelöltek kérdése, mert a szabályok alapján az a jelölt előzi a másikat a jelölésnél, amelyiket erősebb párt támogat, és ennek alapján az 5 legerősebb támogatottságú jelölt indul.

Külpolitika

A CODE közleményt tett közzé az USA elleni büntető háborúról. A háború okai röviden:
• az amerikaiak megtámadták Brazíliát nemzeti függetlenségi napjukon, kigúnyolták és széttrollkodták a brazilokat a telegrammon,
• az amerikaiak megzsarolták Brazíliát,
• a titkos amerikai összeesküvés a CODE ellen.



Az amerikai elnök válaszai a CODE közleményére:
• bocsánatot kért a trollkodásért,
• a zsarolást nem ismeri el, szerinte a CODE csak a Brazíliának szabott kedvezőtlen békefeltételek miatt háborog,
• nincs semmi bizonyíték az összeesküvésre, egyszerűen a CODE-ból való tényleges kilépés előtt már eldöntötték, hogy kilépnek, de hát így működnek a dolgok.

A CODE-ból Horvátországnak és Ciprusnak sikerült landolnia az USA-ban. Horvátország ugyan megszállta Nevadát, azonban Szerbia elfoglalta a régiót Horvátországtól. Utah államért pedig jelenleg sorban áll Szerbia és Románia. Ciprus elfoglalta Mississippi államot és Louisianát, az e régiókat érő bolgár támadást azonban már nem tudta visszaverni, mint ahogy Florida bevétele sem sikerült már. Ciprus így kb. 3 napig volt az Egyesült Államokban. Egyelőre nem roppantottuk össze az USA-t.

Hadügy

Harci játékok folytak Miskolcon, 2020. szeptember 24-én. Ahogy szokott, a portugálok győztek, mi fegyverekkel harcoltunk, ők meg botokkal.

2020. szeptember 25-én újabb felkelés indult, ezúttal Székesfehérváron. Az első három körben a portugálok a korábbiakhoz képest furamód szinte semmit nem sebeztek, jelenleg 33:0 az állás a javunkra.



Tudomány

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta Big Bambino urat, a Feláldozhatók Pártja tanácsosát, aki akadémiai székfoglalójában elmondta: az alkotmányba foglalná, hogy aki a bűn útjára lép, az önként lemond emberi jogairól. Kifejtette, hogy az erőszakos bűncselekményekért mérlegelés nélkül halál járna, a kivégzések kivétel nélkül nyilvánosak lennének. Ha kell, a fél országot kiirtaná, de rend lenne. Bambino úr közreműködésére a Társadalomtudományi Kutatóközpont mellett a Cerebrovascularis és Neurodegeneratív Kutatócsoport is számít.

Kultúra

Dacicus Maximus latin órákat tart az Uralkodónak. Az első lecke: hogyan mondjuk latinul, hogy “az áruló kiközösítése”?

Kiállítás nyílik Eheslo WasssDorong miniszterelnököt illető jelzőiből a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat a sokat ígérő “Ctrl+c, ctrl+v” címet kapta.



A királyi család hírei

Bűneiért Luci kiűzetett. Ezzel igen olcsón megúszta, mert rosszabb helyeken ennek a feléért is az ágyú szája elé kötözés jár. Az Uralkodó később megenyhült, és húgát testvéreként tartja továbbra is számon, Luci azonban felvette nagyapja nevét, a jó öreg Jockét, mert teher volt már a bátyja nevét viselni. Luci tagadja vétkeit, és felrója bátyjának, hogy bűneit nem bánta meg. A hírre az Uralkodó nénikéje, Maggie, stroke-ot kapott, felépülésére nincs remény. Az Uralkodó jótékonysága okán népszerű anyósa, Magdika a királyi család körüli botrányt azzal próbálta elsimítani a nép között, hogy a nyugdíjából kitett egy kis CO-t.

Az uralkodóház ismerői szerint a családi viszály valójában trónviszály, és a trónutódlás áll az Uralkodó lépése mögött, aki ezzel a válaszlépéssel próbálja kizárni a trónutódlásból Lucit, és vérfertőző kapcsolatukból született fattyaikat.

Az Uralkodó a botrány után maga is nevet változtatott, és a jól csengő Cseh Soros névvel fut neki egy esetleges újabb impícsmentnek.

***

Köszönöm a figyelmet!

Üdv,

Tomi_ur

Irán, New Jersey, 4693. nap 11:25 erep idő szerint (2020. szeptember 25. 20:25 CET)