[GM] 3. Beszámoló (4292 - 4299)

Day 4,300, 05:25 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium


Utolsó augusztusi ciklusközi beszámoló következik, sajnos végéhez közeledik a nyár.


Viszonylag csendes hetet hagyhatunk magunk mögött. Az állami vagyon jelentősen, több mint 1 millió forinttal gyarapodott. Jelentősebb kiadásról nem beszélhetünk, csupán két RW indítás költsége jelentkezett.

Ez utóbbi kapcsán el kell mondanom, hogy igyekeztünk feltérképezni az indítók névsorát a tévesen RH felkelésnek beharangozott csata kapcsán. Végül 6 indítót tudtunk beazonosítani, akik közül ketten kormánytagok voltak, ők nem kértek kompenzációt. A maradék négy játékos az államtól a szokásosnak mondható 6.000 CC-t megkapta, a többit Elnök úr a magánvagyonából kívánta kárpótolni. A négy játékos egyike úgy döntött, hogy visszautasítja az utalást, így végül hárman kaptak az indításért ellentételezést.

A következő napokban lejár a kubai szarvasbérlet. A kormány úgy döntött, hogy kezdeményezi a bérlet meghosszabbítását, amennyiben partnerországunk is tartja magát a megállapodáshoz: ennek értelmében a koncessziós levonásokat egészítenénk ki 750.000 CC-re. A 4272. nap óta - amikor a jelenlegi megállapodást a magyar kongresszus is elfogadta - összesen 528.663,3 CC levonás történt, tehát majd ezt az összeget (hozzáadva azt az 1-2 napot ami még hátra van) kell majd kiegészíteni 750.000 CC-re.

A kajabónusz fenntartását az is indokolja, hogy enélkül 20%-ra zuhanna a termelési bónusz ezen a területen.

Emellett arról is döntés született, hogy a fegyverbónuszt a következő hónapban megpróbáljuk újratárgyalni, vagy esetleg másik partner után nézni, annak érdekében, hogy a csökkenő bevételeinkkel arányba hozzuk a koncesszió fenntartásának költségeit.




Itt találhatóak a legfontosabb adatok a harmadik héttel kapcsolatban:


Nyitás


Zárás


Bevételek és kiadások


A második és a harmadik beszámoló közötti eredmény


Az augusztusi elszámolás ide kattintva érhető el.


A hétvégére még jó időt mondanak a jósok, érdemes csobbanni egyet!

Hamptitus